Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 2. szám - FÓRUM - Széll Margit (összegyűj.): Vélemények és vallomások az igehirdetésről
FÓRUM VÉLEMÉNYEK ÉS VALLOMÁSOK AZ IGEHIRDETÉSRŐL JELENTÉS A MAGVETŐRŐL „Sokan azt nézik, ami van, és kérdik: miért? Én azt nézem, ami nincs, kérdem: s miért ne?" (Bemard Shaw) — 1. Ha valamilyen tételt vagy megállapítást állandóan és ugyanazzal a végkövetkeztetéssel hangsúlyoznak, a hallgatók és az olvasók végül is kíváncsivá lesznek az ellenkezőjére. Nézetem szerint itt tart ma az a megszámlálhatatlan felmérés, vizsgálat, tudományos kutatás, mely unisono közli, hogy világszerte milyen méreteket öltött a hitközömbösség, és a mai ember úgy érzi, hogy az általános vallási életelvekkel mit sem tud kezdeni. Lassú sorvadásban szenvedő betegről szólnak ezek a zárójelentések. Az emberiség hosszú gyermekkora véget ért, szellemének teremtményei egyre kevésbé uralkodnak már felette. Isten nélkül is végezhetünk hasznos munkát a földön, utat találhatunk az univerzumban. Ugyanakkor szembetűnően megnőtt az érdeklődés a művelődéstörténet, és ezen belül a vallások története, tanítása, teológiája iránt. A közérthető tudomány publikációi az adott társadalmi háttérhez való viszonylatban tárgyalják az örök igazságokat, és napjaink nem vallásos embere átfogóbb kultúrtörténeti, filozófiai ismerettel rendelkezik, mint a hívők többsége vagy az Ür nevében szóló jó néhány lelkipásztor. — 2. Az élet nagy fordulóihoz kapcsolódó egyházi szolgálatok: a születés, a keresztelés vagy szövetségbe fogadás, az esküvő, a temetés stb. mind alkalom arra, hogy eltérő felfogású emberek találkozzanak egymással. Mindegyik esemény az igét hirdető pap egyik szerepe. A közönség figyeli, meghallgatja, a közvetlenül érdekeltek többnyire elégedettek. Ha nem, utólag akkor sem mondják meg, mert az örömet vagy gyászt megszentelő szertartás fénye jobban lefoglalja őket. Aki nem vallási szándékból volt jelen, ugyan miért tenné szóvá ezt vagy azt? Ha megérintette egy gondolat, magával viszi. A kegyelettel semmitmondót pedig besorolja más, hasonló tapasztalataihoz. Az igehirdetések összehasonlítására jó alkalom a Petőfi Rádió vasárnap reggelenként elhangzó vallásos műsora. Az érdeklődő két hónap leforgása alatt követheti a zsidó, az ortodox keresztény, a katolikus, a református, az evangélikus egyházak prédikációit. Alig fordult elő, hogy a hallgató megjegyzést, bírálatot írt volna. — Amennyire örvendetesen tért hódít a vallások közötti párbeszéd, az ökumenikus gondolat, annyira ellanyhult a saját valláson belüli gondolatok cseréje. Talán a mindmáig megőrzött státusérték: a papi tekintély miatt, ö úgyis tud válaszolni mindenre, hitében szilárd, töprengéseit nem ismerjük . . . Miután a felsorolt jelenségek mindegyike felismerhető és tény, mire számíthat a magányos küzdő: az igét hirdető pap vagy a hite szerint élő, de ugyancsak propagátor világi ember? Magányosnak mondom őket, mert hordozzák bár az elhivatottság ihletét, nyújtson eszmei biztonságot számukra egyházuk és intézményeik lenyűgöző kulturális öröksége, amikor megszólalnak, igét hirdetnek, mindig több a hallgatójuk, mint a befogadójuk. — Köves, bogáncsos talaj fogja körül a szószéket. — 3. A szavaknak is megvan a maguk sorsa. A retorika, az ékesszólás minden fogását alkalmazó hajdani hitszónok, mint megjelölés, ma túl választékosnak, patetikusnak hat. Ha valaki szónokol, tapasztalatunk szerint közhelyeket mond, nagy hévvel. A beszédképzés, beszédművészet elhanyagolt tananyag. A hitszónoklat — néhány konferenciabeszédtől és szolgálattól eltekintve — ma is szónoklás. Az éneklő ritmusú, jellegzetesen papi beszéd, a citátumokkal teli szárnyalás percről percre szélesíti az előadó és hallgatói közötti távolságot. A közönség, mint Karinthy rossz tanulója, elveszíti érintkezését a mondandóhoz, itt valami olyasmi történik, ami meghaladja képességét. Az írást az írással, a Bibliát a Bibliával magyarázzák, s ezáltal olyan idem per idem eszmekor kerekedik, melyben mindenre lehet válaszolni egy odaillő idézettel. 92
