Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 2. szám - FÓRUM - Széll Margit (összegyűj.): Vélemények és vallomások az igehirdetésről
A prédikációk tartalma és stílusa elszegényedett. A hívek vallási tudása is. Mint a mérleg két tányérja, úgy tartják egyensúlyban egymást. A gyermekkorban megtanult, öröklött vallási ismeretekhez jámbor beszéd illik. Azután elszélednek, és a kinti világban ezernyi olyan kérdéssel találkoznak, melyre vallásos gyakorlatuk színvonalán csak naivan válaszolhatnak. Jobb, ha el sem kezdik. — 4. Megértem én a lelkipásztor sokféle gondját. Az egyházi és közéleti feladatok örömét és terhét. Az alkalmazkodást, és a szolgálatokkal járó rutin kísértését. — Azt viszont már kevésbé, hogy miután alkotmányunk biztosítja a vallásos nevelés lehetőségét, mért nem törekszik ennek felhasználására? Nemcsak arra, hogy jól-rosszul hittant tanít a sekrestyében, hanem arra is, hogy részt vegyen szűkebb-tágabb környezetének hétköznapjaiban. Ha elfogadta a történelmitársadalmi realitást, hivatása szerint követeljen is részt annak humanista, szociális alakításában. Kinyújtott kezét senki sem utasítja vissza. Személyiségének, egyéniségének adottságával, viselkedésével, kulturáltságával, a világról való informáltságával együtt akkor is igét hirdet, ha nem prédikál. — És tanulja újra ne csak a liturgiát, hanem egyházának jelenkori történetét, mely éppúgy konfliktusokkal teli, mint maga az élet. — 5. Az élet értékéről, minőségéről beszéljen. Ne hagyja figyelmen kívül, hogy bár a tartalom a lényeg, megfelelő előadási forma nélkül eredménytelen, hatástalan. Szava és gondolatmenete legyen érdekes, lekötő, fantáziát serkentő, „szem nem látta, fül nem hallotta" titkokat feszegető . . . Segítsen abban, hogy hallgatója azonosulni tudjon a prédikátor gondolatával. Egyházi és nemzeti példatárában őrizze, tárja fel a tradíció történelmi kincstárát, és ismerje meg minden összefüggésében otthonát, küldetési helyét. Arról szóljon, ami összeköt, de merje megcáfolni a tévedést, a valótlant. — Próbálja megérteni olykor szertelen érzelmeinket. Tanultságának, lelki gazdagságának minden képességével törekedjék, hogy megfontolást, önismeretet, a közösségért való felelősséget keltse hallgatói lelkében. Tudjon megújhodni a mindig változó világgal, válaszolni most született kérdésekre. Világnézetében legyen benne a való világ. Dr. Rapcsányi László, a Magyar Rádió főmunkatársa Módomban állt a katolikus igehirdetést összehasonlítani a protestánsok igehirdetésével. Több mint egy évtizedig éltem Halléban, ahol a katolikusok kisebbségben vannak. Bizony náluk a beszédek, tanítások jóval magasabb szintűek a hazaiaknál. De ez nem azt jelenti, hogy elvon- tabbak, hanem jobban épültek a Szentlrásra és mindig volt magvas mondanivalójuk életünkre. Rokonságom alapján jól ismertem a hazai reformátusok igehirdetéseit és az ezeknek megfelelő kiadványokat. Nincs bennük már semmiféle felekezeti kiélezettség, — érdekesek, személyhez szólóak. Bizony, többet kellene profitálnunk ezekből a példákból. Ha szabadna, kissé keményebb hangon foglalnám össze mondanivalómat: Magam nemcsak a plébániatemplomba járok, hanem másfelé is, mégis ugyanazokat a nehézségeket tapasztalom a katolikus igehirdetésben. Kiküszöbölhetőségükhöz néhány szempontot emelnék ki: — Az emberek figyelmét a logikus felépítéssel lehet lekötni, akár a szószéken, akár a keresztelésnél, esküvőnél, temetésnél, akkor megmarad bennük néhány fontos gondolat. A rendszeres templomba járók is igénylik a tervszerűen felépített mondanivalót. Gyakran úgy érzem, hogy a beszédekben van valami „véletlenszerűség", mintha az igehirdető nem tudná, hová is akar eljutni. Lassan ott tartok, hogy többet mond nekem, ha előbb otthon magam olvasom el a mise olvasmányait, mert — főleg az igeliturgiához kapcsolódó beszédek — nem többek, mint az olvasmányok újraismétlései, azokhoz hozzáfűzött, de mégsem kifejtett kommentárok. — A beszéd legyen szuggesztiv erejű, de rövid. „Imádságtok legyen rövid és tiszta" — mondja Szent Benedek. Ez érvényes az igehirdetésre is. A hosszan elnyúlt beszédek azt jelzik, hogy az előadójuk még érzi, nem jutott el mondanivalója lényegéhez. így az egész unalmassá válik és a készséges hallgatók figyelme is lanyhul. Mint zenepedagógus, úgy mondanám: a tartalom, a forma és a ritmus (mint időtényező) legyen összhangban úgy, mint a klasszikus görög 93
