Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 2. szám - Vanyó László: Az Eucharisztia az egyházatyák teológiájában
egy mozzanat ebben a folyamatban. Mivel ez a folyamat spiritualizálódási folyamat, ennek következménye, hogy az eucharisztiának is a szellemi vonatkozásait emeli ki. Ezekből az előfeltételekből következik az is, hogy a commemoratio, a megemlékezés mellett igen fontos lesz az elővételezés, ami azt jelenti: az egyház az eucharisztiában, mint kultikus lakomában és mint az értelmes teremtmény szóbeli hálaadásában a teljes megváltás végső szellemi állapotát elővételezi és ünnepli. Ahogyan egész teológiai elgondolásának középpontjában a Logosz személye áll, úgy az utolsóvacsorából és az egyház eucharisztiájából is a logoszelemeket emeli ki. Véleménye szerint ugyanis ezek azok a közös elemek, melyek a jelen és a jövő állapotban egyformán megmaradnak, s ezeknek a mindörökre megmaradó elemeknek a horizontjában szemléli az időbeli eseményt és kultikus cselekményt. Ha teológus elődeinél az eucharisztia táplálék, szellemi táplálék, akkor Órigenésznél elsősorban az. Ha Krisztus eucharisztizáló tevékenysége az utolsóvacsorán főpapi liturgia, akkor az történeti vetülete az örök Logosz-Főpap mennyei liturgiájának, annak része, amint az egyház eucharisztikus áldozata is az. Az eucharisztia Krisztus-Főpapnak az egyházban megjelenő tevékenysége, s az egyház istendicsérete elsősorban „Ige-áldozat". Órigenész tudja, vallja, hogy az Eucharisztia az Úr teste,21 amivel felzárkózik a tradíció mögé; ugyanakkor azt is hirdeti, hogy az Eucharisztia olyan kegyelmi adomány, melyben Isten az eszkatologikus-pneumatikus valóság szentségi jelenléteként osztogatja az Ür testét. Ezt azért tanítja így, mert Jézus is az Atyától kapott kenyeret osztotta ki, de az Atyától küldte a Szentlelket is. Az Atyától kapott és Krisztus által kiosztott kenyér, valamint a Krisztus által az Atyától elküldött Szentlélek közötti megfelelés döntő fontosságú Örigenész eucharisztiáról kialakított felfogásában. Az eucharisztiának, mint az értelem, a szó, a beszéd áldozatának Órigenész-i eszméje csillan meg Nazianszoszi Szent Gergely húsvéti beszédében: „Mindenki más és más adományt ajánljon, az időnek megfelelőt, ünnepi ajándékot ajándékozzon, akár kicsit, akár nagyot, Istennek kedves, lelki ajándékot, ahogy tőle telik. Még az angyaloknak, az első és szellemi, tiszta lényeknek, a mennyei dicsőség szemlélőinek és tanúinak is nehéz lenne méltót nyújtani, mégha mindent el is érhetnek a dicsőítésben! Mi pedig beszédet ajánlunk, a legszebbet és legbecsesebbet abból, ami a miénk, egyébként is az Igét dicsőítjük az értelmes természet jótéteményével".23 A beszéd végén Gergely ismét az Igének ajánlja beszédáldozatát: „Ó elgondolt és emberként szemlélt Ige, aki mindent magadra öltve hordozol hatalmad szavában! Fogadd el ezt a beszédet, nem termésünk zsengéjének, hanem talán utolsó áldozatunknak esdeklésként és hálaadásként... Ha pedig vágyunkhoz méltó módon feloldódnánk, és befogadnának a mennyei sátrakba, tán ott is kedves áldozatot mutatnánk be szent oltárodon . . .". Nazianzoszi Szent Gergely sorait csak azért idéztük, mert nagyon jól rávilágítanak arra, milyen jelentőséget tulajdonítottak az ige-áldozatnak is. Róla egyébként közismert volt, hogy az Oltáriszentség nagy tisztelője volt, otthon tartotta, sokszor imádkozott előtte. Az eucharisztikus liturgia igei elemének kiemelésére a IV. században már csak azért is szükség volt, mert az eucharisztiához fűződő népszerű elképzelések sokszor túl közel jutottak a mágikus, sőt babonás elképzelésekhez, melyeket spiritualizáltabb felfogással lehetett ellensúlyozni. Ez az oka annak, hogy a másik kappa- dókiai, Nüsszai Szent Gergely, miután Nagy kateketikus beszédének 37. fejezetében leszögezi a kenyér és bor Krisztus testévé és vérévé válását, utána azt ecseteli, hogyan kell az eucharisztia hatásának megmutatkoznia a keresztény életben. Az eucharisztiában Krisztus nemcsak a szentségi színeket változtatja át, „asszimilálja", hanem azokat is magához hasonlóvá teszi, akik magukhoz veszik a testévé és vérévé változtatott szentségi színeket: „Mivel az Istent magába fogadó test saját fenntartására a bort is felhasználta, a megjelent Isten pedig teste által egyesült a múlandó emberi természettel, hogy azt az istenségben való közösségben átistenítse, ezért hinti szét magát a kegyelem osztásában teste által minden hívőben. Teste kenyér és bor, mely egyesül a hívők testével hogy a halhatatlannal egyesülve romolhatatlan legyen az ember. Az áldás erejében adja mindezt, az érzékileg felfogható természetet halhatatlanra változtatva át".25 Összefoglalva: arra akartunk rámutatni, hogyan építettek az azonos szentírási alapokra különböző korok teológusai, s mivel gazdagították meglátásaik az egyház eucharisztiáról vallott felfogását a IV. századig. Az eucharisztiába vetett hit sohasem volt csupán „vissza" emlékezés, hanem ugyanúgy volt elővételezés is. A kenyér és bor Krisztus testévé és vérévé való átváltozásához már Szent Jusztin az Ige teremtésben és megtestesülésben megmutatkozó erejét és hatalmát használta modellként. Ireneusznál az eucharisztia a teremtéstől a világ végső állapotáig tartó üdvtörténet központi misztériuma és tömör összefoglalása (recapitulatio). Az Ireneusz által adott üdvtörténeti hátteret még tovább tágította Órigenész, akinél az apokatasztazisz-tan horizontjában az eucharisztia a végállapot elővételezését is jelenti. Nüsszai Szent Gergelynél kerül egyensúlyba az lreneusz-i és Órigenész-i szempont, amennyiben az eucharisztia révén Krisztus magához hasonlóvá is teszi a benne hívőket, asszimilálja őket; ez pedig az ember eredeti istenképiségének helyreállítását jelenti, magában foglalva a halhatatlanság kegyelmi adományát is, aminek révén a szellemi, örök, isteni életben részesíti az embereket. 79 /
