Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 2. szám - Vanyó László: Az Eucharisztia az egyházatyák teológiájában
konyságát az Ige erejével indokolja meg. Nem hagyható figyelmen kivül, hogy Jusztinnál az Ige hatalma és ereje nemcsak a megtestesülésben nyilatkozik meg, hanem a teremtésben is. Az inkarnacionista modell alkalmazása Jusztinnál nem törli el az eucharisztia eszkatologikus vonatkozásait. Az eucharisztia a feltámadás „magja". Ezért is részletezi annyira, hogy a keresztények a feltámadás napján veszik magukhoz. A feltámadás napja megfelel az új teremtés első napjának. A régi teremtés első napján választotta el Isten a sötétséget és világosságot, formálta az alaktalan anyagot, s az új teremtés első napján jelent meg a feltámadott Krisztus tanítványainak. Antiokiai Szent Ignác szerint is Krisztus feltámadása után tanítja tanítványait az eucharisz- tiára (Szmirn 3,1—3). Jusztin Párbeszéd a zsidó Tritonnal c. művében is foglalkozik az eucharisz- tiával. Itt főként az ószövetségi előképekkel érvel, a leprásoknak előirt áldozattal, melynek anyaga a Lev 14,10 szerint liszt volt; fontos számára Mai 1,10—12 jövendölése a mindenütt bemutatott tiszta áldozatról. Jusztin fejtegetései szerint az eucharisztia Krisztus szenvedésének emlékezete és Krisztus parancsa, tisztulás testi és lelki értelemben, hálaadás a világ és az ember teremtéséért és a mindenféle rossztól való megváltásért. A gnosztikusok a II—III. században vagy megtartották vagy elvetették az egyház szentségeit, szertartásait. Ha megtartották, akkor más értelmet tulajdonítottak nekik. A szertartások az ilyen gnosztikus csoportokban kezdtek mágikus cselekményekhez hasonlítani. Többnyire azonban elvetették azokat, ami összefüggött az anyagi világ iránt tanúsított megvetésükkel. Ez a lenézés kiterjedt az eucharisztia „anyagát”, adó kenyérre és borra is, melyek közönséges állapotukban a test táplálását szolgálják és a Teremtő műveinek tekinthetők. Az átváltoztatásnak azért nem tulajdonítottak semmilyen jelentőséget, mert a feltámadásnak sem tulajdonítottak, sőt egyenesen értelmetlennek tartották azt, mert az anyagi test sorsa a pusztulás. Szent Ireneusz számol be Markosz gnosztikus praktikájáról, akinél a kehelyben levő bor színe változik vörösre, miközben hosszasan elnyújtja a Lélek lehívó imát.13 Az apokrif apostolok cselekedeteiben számos liturgikus leírást olvashatunk, melyekre itt részletesen nem térhetünk ki. Ezeknek is közös vonása, hogy rendszerint hosszú, a mi mai prefációnkra emlékeztető Lélek lehívó ima vezeti be a keresztelés, az olajkenet és az eucharisztia szertartását.14 Esetenként a kehelyről nem is tesz említést, elmondja azonban egy gyermek történetét, aki méltatlanul nyúlt az eucharisztiához, s nyomban elszáradt a keze. Az apokrif Tamás-aktákban az apostol kenyeret tesz az eucharisztia asztalára, melyet megáld, s a kenyérnek bűnbocsátó erőt tulajdonít, máshol világosan megmondja, hogy az eucharisztia Krisztus teste és vére.15 A túlságosan spiritualizáló törekvésekkel szemben Szent Ireneusz hangsúlyozza: az eucharisztia a teremtés gyümölcse, az isteni jóság adománya. Krisztus maga is ez volt: „áldás és kegyelem.” A teremtés és megváltás egy üdvrendbe illeszkedik, ebbe tartozik Krisztus életműve is, és ennek a kettőnek az összekapcsolása az eucharisztia is. Ireneusz igen széles üdvtörténeti háttér elé állítja az eucharisztiát, melynek története a földbe vetett mag történetével kezdődik. A mag kikel, termést hoz, és az ember tápláléka lesz; ezt az ember táplálására szolgáló kenyeret tette Krisztus a saját testévé.16 A földbe vetett mag hasonlata azonban lehetővé teszi azt is, hogy az egyházatya az eucharisztiát a feltámadással is összekapcsolja, annál inkább, mert élt ezzel a hasonlattal már Szent Pál (IKor 15,35—38), és Antiokiai Szent Ignác is (Ef 20,2). A testi életet fenntartó táplálék Krisztus testévé válva a halhatatlan örök élet táplálékává lesz.1' Az eucharisztia Krisztus teste és az egyház is az; az egyház hitének foglalata: .......hogyan mondh atják, hogy a test, melyet az Úr teste és vére táplál, romlásra jut és nem fogadja be az életet? Tehát vagy megváltoztatják gondolkodásukat, vagy tartózkodjanak az előbb mondottak felajánlásától. A mi gondolkodásunk összhangban van az eucharisztiával, és fordítva, az eucharisztia megerősíti gondolkodásunkat. Az övét ajánljuk fel ugyanis neki, s ennek megfelelően a test és a Lélek közösségét és egységét hirdetjük. Ahogyan ugyanis az a kenyér, amely a földből való, befogadja Isten leesdését, már nem közönséges kenyér, hanem eucharisztia, mely két dologból jön létre, földiből és mennyeiből, úgy a mi testünk is az eucharisztia befogadása után már nem romlandó, mert övé a feltámadás reménye".16 Szinte természetes, hogy Ireneusz előtérbe állítja az áldozat és felajánlás mozzanatát, nála a „sacrificium" és az „oblatio” fogalma szinte összenő.19 Ireneusz ismeri Jusztin felfogását, felhasználja eredményeit, de a lyoni püspök számára mégis a keresztáldozat és az eucharisztia kapcsolata a legfontosabb, mert úgy látja, mindaz, ami a megtestesülésben bennfoglaltan adott, az valójában mégis a keresztáldozatban vált megközelíthetővé az emberek számára, a keresztáldozat gyümölcseit pedig kiváltképpen az eucharisztia közvetíti. Noha Örigenész műveiben foglalkozik az eucharisztia minden lehetséges jelentésével, ismeri teológus elődeinek összes elgondolásait, az egyház valós jelenlétbe vetett töretlen hitét,29 mégis új szempontokkal tudja gazdagítani az eddigi felfogást. A hagyományként kapott elemeket mind felhasználja, de azok nála más háttér előtt sorakoznak fel, így az összkép is módosul. Ahogyan Örigenész teológiai összképében Krisztus földi élete egy mozzanata — bár a legfontosabb — a világmindenség eredeti állapotába való visszaállításának, úgy az eucharisztikus lakoma is, melyet Jézus tanítványaival elköltött, mely tovább folytatódik az egyházban —, hasonlóképpen 78
