Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 2. szám - Vanyó László: Az Eucharisztia az egyházatyák teológiájában
Vanyó László ÁZ EUCHARISZTIA AZ EGYHÁZATYÁK TEOLÓGIÁJÁBAN Nem volt vitatott kérdés — „Szent Pél tanitésa maga elég ahhoz, hogy megszilárdítsa az isteni misztériumokba vetett hiteteket, akik méltók lettetek arra, hogy Krisztussal testvérek legyetek. Az apostol kiált így: Mert azon az éjszakán, melyen elárultatott, Urunk, Jézus Krisztus vette a kenyeret és hálát adott, megtörte és tanítványainak adta, mondván: Vegyétek és egyétek, ez az én testem. 0 szólt igy és mondta a kenyérről: Ez az én testem. Akkor ki meri immár kétségbe vonni? Ha ö erősítette meg, és azt mondta, hogy: Ez az én vérem, akkor ki vonja ezt kétségbe, s mondja azt, hogy nem az ő vére?"1 Jeru- zsálemi Szent Cyrill mondatai jól tükrözik a megelőző több mint három évszázad (elfogását. Krisztus parancsának tekintélye kizárta a vitát. Az eucharisztia végzése Krisztus parancsának teljesítését jelentette, ugyanakkor benne látták a keresztények az egyház létének alapját és végső értelmét, mert olyan liturgikus cselekménynek tekintették, mely a jelen egyházát Krisztus keresztáldozatával és második eljövetelével kapcsolta össze. Ha az eucharisztiát az egység kötelékének nevezték, akkor nemcsak a hívők egymás közötti egységére gondoltak, hanem azon túl az egész egyház Istennel megvalósuló közösségére is. Ha az első három-négy évszázad irodalmi anyagát vesszük tekintetbe, azt találjuk, hogy nem írtak külön értekezéseket az eucharisztia tárgyáról. A keresztény szerzők műveit mégis átszövik az állandó utalások, melyek sejtetik, milyen jelentőséget tulajdonítottak a szentségnek. Különös: még ha egy vitában túl is mentek már rég azon a ponton, hogy Krisztus Isten volt-e vagy csak teremtmény, az ilyen viták sem érintették az eucharisztiáról vallott felfogást. A vita kibontakozását gátolta az alapítási szavak tekintélye, és éppen azok, akik esetleges teológiai előfeltevéseik alapján a jelenlétet vagy az átváltoztatást tagadhatták volna, az általuk követett szószerinti, történeti egzegézis hívei voltak, s ezért sodródtak volna önellentmondásba. Feltehető azonban az a kérdés: Vajon nem azért maradtak-e el a kontroverziák ezen a téren, mert az „eucharisztia" mint kifejezés önmagában véve is oly tág fogalom volt, mely különféle értelmezéseket tett lehetővé, s ez volt az ok, amiért nem éleződtek ki körülötte a kérdések? Az „eucharisztia" fogalom sokrétűsége — Az előbbi kérdés joggal merülhet fel, hiszen a keresztény teológiatörténetben egymás mellett fejtik ki hatásukat a konretizáló, materiali- záló és az általánosító, spiritualizáló tendenciák. Az „eucharisztia" szóval kapcsolatban elég csak arra gondolni, hogy ez a fogalom jelentett „hálaadást", de jelentéstartománya kibővült, magába vette az „áldozat”, a „szövetség" eszméjét is. A későbbi értelmezőnek az ilyen jelentésbeli bővülés adhat alkalmat arra, hogy az általa „eredetinek" tartott árnyalatra redukálja ismét a fogalom tartalmát. Példának hozhatjuk: ha valaki a II—III. században azt mondta, „az Űr teste", nem gondolt feltétlenül az eucharisztiára, hiszen gondolhatott az egyházra is; ha „eucharisztiáról" beszélt, akkor pedig nem szükségképpen gondolt az áldozati liturgiára, mert célozhatott a szóval a „dicséret áldozatára", az „értelmes hódolatra", azaz egyszerűen az imádságra. A kifejezés biblikus háttere is fontos. Az Ószövetség kánoni könyveiben csak a Példabeszédek könyve 11,16-ban (LXX) fordul elő, annál gyakrabban a deuterokanonikus, apokrif írásokban.2 Az Újszövetségben az „eucharisztia" még nem tekinthető terminus technikusnak, jelent bármilyen hálaadást Istennek,3 s különös jelentőséget nyer a szó az utolsóvacsora alapítási szavaiban.4 Lényeges mozzanat, hogy az evangéliumok a kenyérszaporításnál is ezzel a szóval jelölik Krisztus imáját, mely itt a „benedic- tio"-nak felel meg. Eucharisztia általában Jézusnak minden imája, amellyel az Atyához fordul (pl. Jn 11,41). A rövid áttekintés annyit megmutat, hogy az ószövetségi iratok nem nyújtottak, nem is nyújthattak elegendő alapot semmilyen reinterpretációs kísérlethez, mely a keresztény „eucharisztia" tartalmát az „áldásmondás"-ra vezethette volna vissza az újszövetségi mozzanatok megkerülésével. A genotípus és fenofípus kapcsolata — Az eucharisztia mint áldozat Krisztus kereszthalálából ered, annak eredményét, hatását közvetíti, liturgiája szóbeli megformálására azonban az utolsóvacsora nyomja rá bélyegét. A kereszthalált ezért nevezik az Eucharisztia genotípusának, az utolsóvacsorát fenotípusának.6 A szóbeli megformálás elsősorban az utolsóvacsorát idézi. Krisztus ott elhangzott szavainak felidézésével azonban elválaszthatatlanul kapcsolódik a kereszthalálhoz, melyre maguk az alapítási szavak utalnak. Az utolsóvacsora értelmezésénél nem szabad a szempontokat kizárólag a zsidó húsvéti vacsorára leszűkíteni, mert talán legalább olyan fontosak és az eucharisztia előtörténetéhez tartoznak azok a közös étkezések, melyeken Jézus nyilvános működése során részt vett tanítványaival, meg76
