Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 2. szám - Tarjányi Béla: Mennyei kenyér
a) Jézus — mennyei kenyér. János evangéliuma sokféle hasonlatfal, képpel próbálja megértetni, hogy Jézus megjelenése milyen döntő esemény, milyen rendkivüli ajándék az emberek számára, ö a világ világossága (Jn 3,19; 8,12; 9,5; 12,25—36.46; 17,1—5); Ó az út, igazság és élet (14,5); ő az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit (1,30.36); ő a búzaszem, mely elhal, hogy sok termést hozzon (12,24). Jézus az életre vezető kapu (10,7), a jó pásztor, aki életét adja a juhokért (10,11—15). ö a szőlőtő, melyből élet árad a vesszőkbe, hogy gyümölcsöt hozzanak (15,1); ő a vőlegény a menyasszony számára (3,29), és a forrás, melyből élő viz fakad (4,10.14; 7,38) stb. Ebbe a tanításba tökéletesen illeszkedik az a kép is, amelyet János evangéliuma az Eucharisztikus Beszédben közöl: Jézus a mennyből alászállott kenyér (6,41), amellyel Isten táplálja a világot. b) Jézus — az élet kenyere. Jézus olyan kenyér (= táplálék), amely örök életet, az Isten életét adja a világnak, ö azért jött, hogy az embernek élete legyen és bőségben legyen (10,10). így mindaz, aki belőle táplálkozik, örökké él (6,50—51), mert e táplálék által örök élete van, és (ha meg is hal) Jézus feltámasztja az utolsó napon (54. v.). Jézust az Atya küldte és általa él: ugyanígy, aki a Mennyei Kenyérrel táplálkozik. Jézussal szívében, Jézusban, Jézus által fog élni (56—57. v.). A Jézussal való táplálkozás (vö. 6,57: „aki engem eszik") képének jelentése világossá válik, ha tekintetbe vesszük az evangéliumban szereplő többi, azonos jelentésű (!) kijelentést: aki hisz Jézusban, még ha meghal is, élni (og (11,25); aki hallgat Jézus szavára, annak ő örök életet ad (10,28); aki követi Jézust, azé az élet világossága (8,12); aki szereti lézust és megtartja parancsait, azt az Atya is szereti, és Jézussal együtt lakást vesz benne (14,23); aki Jézusban él, abban Jézus él, és bő termést hoz (15,5) stb. Jézus az élet kenyere, mert aki belőle táplálkozik (= hisz benne, hallgat a szavára, követi, szereti, parancsait megtartja stb.), az magának Istennek az életéből részesedik: az ő természetéből és öröméből, az ő örökkévalóságából és dicsőségéből. c) Az Eucharisztia — a földrészéül Isten teste és vére. János evangélista a fentiekre helyezi a hangsúlyt, de ismeri és elfogadja a hagyományos Eucharisztia értelmezést is. Sőt, kissé továbbviszi, kiterjeszti azt. A hagyományos értelmezés szerint ez Eucharisztiában Jézus megdi- csóült testét és vérét vesszük magunkhoz, vagyis a Feltámadott Krisztust. János nem tartja szükségesnek ezt a lehatárolást. Azon, hogy Jézus emberi, földi teste is táplálékunk, csak a „zsidók" botránkoznak (6,52), akik nem látták Jézusban a földre szállott (6,38), testté lett (1,14) Istent. A tanítványoknak viszont Jézus már földi életében kinyilatkoztatta istenvoltát („dicsőségét". Id. 1,14; 2,11; vö. 11,4; 13,31 stb.). Az Eucharisztiában tehát az „egész" Jézus Krisztus táplálékunk: a földön járó, testté lett Isten éppúgy, mint a feltámadott és megdicsőült Krisztus. * * * Alapvető és pozitív emberi tulajdonság az élet szeretete, értékelése, az élethez való ragaszkodás. Állandó problémát jelent azonban az élet végességének megtapasztalása. Ezzel a súlyos problémával néz szembe a Biblia, amikor első lapjain a Paradicsom képét (Tér 2,4—25), az utol- * sókon pedig a Mennyei Jeruzsálemet állítja elénk (Jel 21—22). Mindkét képben szerepel az élet fája. A Paradicsomban a kert közepén áll ez a fa (Tér 2,9), de a bűnös, bukót* ember nem ehet a gyümölcséből, nehogy örökké éljen, mint az Isten (Tér 3,22—24). — Az újszövetségi látnok szerint az idők végezetén az élet fái az életvíz-folyó partján fognak állni, mely az Isten és a Bárány trónjából fakad (Jel 22,1—2). Az élet fájához (= az örök, isteni élethez) joguk lesz mindazoknak, akik megmosták ruhájukat a Bárány vérében (14. v.). Ha megszomjaznak, ingyen ihatnak az élet vizéből (17. v.). „Beragyogja őket az Úr, az Isten, és uralkodni fognak örökkön- örökké" (5. v.). Az ember egykor elveszítette a jogot ahhoz, hogy Istenhez hasonlóan örökké éljen —, de a Bárány vére lemossa a bűnt. Eltávoznak a kerubok, akik az élet fájához vezető utat őrizték (vö. Tér 3,24). Az emberre csodálatos jövő vár: a Mennyei Jeruzsálem, benne az élet fáival, amelyek „tizenkétszer hoznak gyümölcsöt, vagyis minden hónapban teremnek, a fa levelei meg a népek gyógyulására szolgálnak" (Jel 22,2). Mindez nagyon távol van tőlünk: az elveszített Paradicsom éppúgy, mint a ránk váró Mennyei Jeruzsálem. De a jelen nem vigasztalan —, hirdeti János evangéliuma. Jézus már most, a jelen életben felkínálja az embernek az örök életet: az Isten életét. Ebből az életből részesedünk, amikor Jézussal együtt az Atya akaratát teljesítjük; amikor belőle táplálkozunk, vagyis hozzá hasonlóan szeretünk, szolgálunk és életünket adjuk másokért; és amikor az Eucharisztiában az Isten-Jézust, a Mennyei Kenyeret magunkhoz vesszük. 75
