Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 1. szám - Gesztesy András: Bérmáljunk - miért és hogyan?
gató közösségek tagjai — jórészt közülük kerültek ki a bérmaszülők — és a bérmálkozókért két hónapon át a „háttérben" imádkozok csoportjai. A második és harmadik évben meghívtuk a korábbi években bérmáltakat is. A bérmáló püspökkel koncelebráltak azok a papok, akiknek hívei közül a bérmálkozók kikerültek. A bérmálkozók a liturgiában is szerepet kaptak. Egyikük a püspök atyát köszöntötte, egy másik a szentleckét olvasta fel, felajánláskor közülük ketten vitték a templomhajó közepén elhelyezett asztalkáról az áldozati adományokat az oltárra. A leginkább „közösségi" mozzanat talán az volt, amikor a bérmálás befejezése után a megbérmáltak felsorakoztak a szentély lépcsője előtt, az egyik pap pedig felszólította a híveket, hogy aki indítást érez erre, jöjjön ki és imádkozzék a megbérmáltak fölött. Előbb csak néhányan mozdultak, aztán hosszú sorban vonultak ki az üj testvérekért imádkozni szándékozók. Egymás után eléjük álltak, és ki összetett, ki felemelt kézzel, mások jelképes öleléssel, a megbérmáltak vállát átfogva, hangosan, félhangosan vagy csendesen imádkoztak értük. Mindez jó 20 percig is eltartott, mialatt megszakítás nélkül szólt a helyükön maradtak éneke. Az eukarisztiát minden résztvevő két szín alatt vette magához. A szentmise végén egy múlt évben megbérmált köszöntötte az új testvéreket, és emlékeztette őket az egyház küldetésére, melynek immár ők is részesei. A szentmise után a hittanteremben, szerény agapé keretében nyílt lehetőség arra, hogy a főpásztor elbeszélgessen új híveivel, illetve hogy a különböző években bérmáltak megismerkedhessenek egymással. A bérmálás után Szolgálatunk a szentség kiszolgáltatása után sem ért véget. A megbérmáltakkal igyekszünk továbbra is állandó személyes kapcsolatban maradni, ezenkívül évente 2—3 alkalommal össze is hívjuk őket. Különösen izgalmas az első találkozás, 3—4 hónappal a bérmálás után. Megkérdezzük tőlük, hogy lelki életükben történt-e valami olyan változás, melyet a Szentlélek kegyelmének tulajdonítanak. A kérdést úgy tesszük fel, hogy az senkit ne késztessen képmutatásra, csak az válaszolhasson rá, akinek tényleg van mondanivalója. A többség őszinte örömmel újságolja a változásokat. A leggyakoribbak: a hit megvallásától való félelem elmúlása, erős indíttatás a hit továbbadására, lelki béke és öröm, a hangos imádsággal szembeni gátlások megszűnése, az imaélet megújulása, különös fogékonyság Isten Igéjére stb. A későbbiek során néhányan különleges karizmákról, nyelveken való imádságról, prófétálásról is említést tettek. Szolgálatunknak ez a szakasza még tart, tapasztalatait majd csak évek múltán tudjuk összefoglalni. Pillanatnyilag két dolog látszik világosnak. Az egyik, hogy a kapcsolattartásra az évi 2—3 alkalommal rendezett, kétnapos hétvégi együttlét a legalkalmasabb, és hogy az ilyen alkalmaknak egyaránt kell szolgálniuk a hitbeli ismeretek további bővítését és a lelki töltekezést, vagyis speciális katekézisből és sok elmélkedésből, közös imából kell állniuk. A másik, hogy bár az el- kallódásra hajlamosaknak egyemleg kell utánajárnunk, csak akkor lehetünk nyugodtak felőlük, ha egy jól működő kisközösség gondjaira bíztuk őket. Az elmondottakból valószínűleg kiderült, hogy mindez városban történt. A mai közlekedési viszonyok között azonban hasonló együttműködés falusi plébániák között is létrejöhet, nemcsak a bérmálás, hanem a három beavató szentség együttes feladása esetén is. Nem mindegy ugyanis — és ez falura éppúgy vonatkozik, mint városra —, hogy a megtérő milyen egyházzal találkozik. Az egyszemélyes „szolgáltató egyházzal", mely kérésére elvégzi rajta a maga szertartásait, vagy a Krisztus-test élő közösségével, mely szeretettel fogadja magába és osztja meg vele kincseit. Együttműködésünkkel, immár 3 éve, az utóbbit próbáljuk megvalósítani, öröm és sok kegyelem forrása valamennyiünk számára. Cesztesy András BÉRMÁLJUNK — MIÉRT ÉS HOGYAN! Az utóbbi évtizedben — a tömegegyház és a vele kapcsolatos szentségszolgáltatási gyakorlat korszaka után — a teológia, a papok és a hivek mind nagyobb súlyt helyeznek arra, hogy az egyházi élet, így a szentségek kiszolgáltatása és felvétele is mindinkább megkapják a maguk szeso
