Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 1. szám - Csanád Béla: A bérmálás szentsége - mai szemmel
A bérmálásban tehát — véleményem szerint — nem lehet reálisan különválasztani az egyéni meg- szentelődésre szolgáló és az ún. karizmatikus (a közösség javára szolgáló) kegyelmeket. A bérmálásnak éppen ez a többlete („complementum baptismi" volta) a keresztséggel szemben. A ke- resztség szentsége megteremti („nova creatura" a keresztény) a létalapot a keresztény élethez, az újjászületett, természetfeletti létben — a bérmálás pedig megteremti a teljes értelmű, keresztény életet és cselekvést, és el is indítja azt („agere sequitur esse"). Ezért nevezik egyes teológusok a bérmálást a „keresztény kreativitás" szentségének. A keresztény élet és cselekvés azonban — Krisztus akaratából — csak az Egyházban, mint egyedül lehetséges és kötelező természetfeletti létszituációban és az Egyház által (a benne működő kegyelmi eszközök által) valósítható meg, legalábbis tökéletesen. Éppen ezért állíthatjuk, hogy a bérmálásnak az Egyház nélkül, az egyházi életbe való belekapcsolódás nélkül nincs értelme. Azon persze el lehet töprengeni, hogy a Krisztus által megvalósított üdvrend miért alakult így, de a tényeken ez mit sem változtat: amikor Jézus az elküldendő és eljövendő Szentlélekről, a Parakleitoszról, vagyis „ügyvivőnkről" szól, mindig a „bennünk", „köztünk", tehát a közösségben, az Egyházban működő Lélekről beszél. A bérmálás ezért nem választható el Egyházban lévő helyzetünktől és az Egyház életében való részvételünktől. Krisztus ígéreteinek elhangzásakor a „tizenkettő" biztosan és következetesen az „in fieri" Egyházat jelenti. Érdemes kissé részletesebben is megvizsgálni, mit jelent a Szentlélek Jézus Krisztus és az Egyház életében? A bérmálás „tartalmáról" fontos következtetéseket vonhatunk le az idevonatkozó szentírási helyek ismeretében. A Szentlélek Jézus és az Egyház életében Jézus egész életében, működésében és ígéreteinek teljesedésében is lényeges szerepet tölt be a Szentlélek. Jelen van a megváltás egész művében, Jézus Krisztus életének és megváltói tevékenységének minden fontos mozzanatában. A Fiú örök, üdvözítő küldetésének első „lépése", a megtestesülés a „Szentlélek erejében" történik (Lk 1, 31). A Jordán-parti keresztel kedés után, Jézus nyilvános föllépése kezdetén a Lélek jelenik meg fölötte galamb képében (Mk 1, 10; Mt 3, 16; Lk 3, 22; Jn 1, 32—34), tanúságot tesz isteni természetéről és emberi küldetéséről. A Szentlélek itteni alászállása az ősképe a pünkösdi eljövetelnek (ApCsel 2, 1 skőv.), vagyis az Egyház élete megindulásának, amely az Egyház „tűzkeresztsége". Az analógia a két esemény között nyilvánvaló: Jézus nyilvános működésének és az Egyház tevékenységének az indulása a Szentlélek által történik. 0 hitelesíti Jézus tanítását és az Egyház igehirdetését, amelyet Szent Péter, a „legilletékesebb” apostol pünkösdi beszéde képvisel. A Szentlélek hitelesíti Jézus messiási küldetését, misszióját is, vagyis hogy az „Isten ereje” működik benne (Lk 4, 14), ahogyan már Izajás próféta megjövendölte (vö. Iz 42, 1; 61, 1 sköv.). Jézus feltámadása után a megígért Lélek által adja át hatalmát és „jogait" az apostoloknak és az Egyház közösségének. Jézus ígérete szerint a Lélek az, aki eszükbe juttatja Jézus tanítását; 0 az, aki ajkukra adja a szót, aki „ügyintézőként" mellettük áll és megerősíti őket (vö. Jn 18—19. fejezet). Mindez szimbolikusan, jelek által is kifejezést nyert Jézus történetében, az ószövetségi és újszövetségi vallási jelrendszer szerint: „rájuk lehelt" (Jn 20, 21), pünkösdkor pedig tűznyelvek és viharzúgás jelentek meg fölöttük és körülöttük (ApCsel 2, 1 sköv.), hasonlóképpen, mint a Sínai- hegy lábánál történt eseményeknél (Kiv 19, 16—24). Az első keresztény közösség, az Egyház Jeruzsálemben: a Lélek közössége. E tekintetben rendkívül fontos szöveg a már idézett János-evangélium tanúságtétele. Érdekes megfigyelni, hogy János, aki nyilván Szűz Mária haláláig (az apostolok „oszlásáig") Jeruzsálemben tartózkodott, beszél legtöbbet a Lélek ígéretéről, a Léleknek a keresztény ember és közösség életében „vállalt" szerepéről. Egész evangéliuma olyannak látszik, mintha a keresztény életre való felkészítés (kate- kézis) lenne a keresztség, a bérmálás és az eucharisztia kiszolgáltatása előtt. A János-evangélium ígérete szerint a Szentlélek az, aki összetartja a keresztény híveket a hitben, a szeretetben és az egységben, vagyis az Egyházban. Jézusnak — fogalmazhatjuk így is —, azért kell elmennie, hogy eljöjjön a Szentlélek, az Atya és a Fiú Lelke, Jézus Krisztus Lelke, aki híveibe költözik (vö. Jn 18. fej.), s megvalósítja a Lélek közösségét, az Egyházat (vö. 1 Kor 2, 10—16). A Szentlélek ereje ugyanis kiárad nemcsak az apostolokra (ApCsel 1,8), hanem a „minden népből" (ApCsel 2, 5) álló nagy közösségre, az Egyházra is. Igen figyelemreméltó az első pünkösd egész jelrendszere is: a zúgás, a tűz, a beszéd. Az egész kép arra az ősmintára megy vissza, ahogyan az ószövetségi szövetségkötés történt a Sínai-hegynél (Kiv 3, 1; 19, 16; 2 Kir 2, 1 stb.). A pünkösdi jelek az Istennel való találkozásnak ismert jelei a zsidóknál, ugyanakkor a szövetség figyelmeztető jelei is. A jelek tanítása nyilvánvaló: az Újszövetség — a régivel szemben — új tartalommal és jelentéssel telítődik, Mózes vezető szerepét itt maga a Lélek veszi át, akinek „eszközei" az apostolok és azok, akikre a Lélek leszáll. Az ószövetségi nép helyébe de facto új nép támad, s ebben az új közösségben a világ minden népe részesül (vö. a 41