Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 1. szám - Cserháti József: A bérmálás a keresztény nagykorúság szentsége
mint Jézus Krisztus testvérei és az Atya gyermekei, ugyanúgy a bérmálás szentségében a Krisztushasonlóság még tovább épül bennünk, amennyiben hitünk tanúságtételéve! a Szentlélek erejében „második Krisztusok" is leszünk. Joggal mondhatjuk tehát, hogy a bérmálás szentsége a küldetés szentsége: küldetésünk Krisztus titokzatos testében, az egyházban annak minden tagjához, minden emberhez szól. A krizmával való megkenést az Ószövetségből átértelmezett felkenésnek kell tekintenünk, szerepel a prófétáknak és Jézus Krisztusnak prófétai megbízatásában. A megkenés már a keresztségben is az Atya pecsétjét jelentette, vagyis a Lelket (Ef 1,13; 4,30). Az Újszövetségben, különösen Lukácsnál, prófétai küldetésről is szó van, nevezetesen a világban megjelent Isten országáért végzett tanüságtevésben. A bérmálási felkenés igy részesedést jelent Krisztus megváltói küldetésében, és ez az egyháznak megmaradó ajándéka és feladata lesz (ApCsel 2,33). A bérmálási kézfeltétel az egyház mellett tanúskodó Szentlélek isteni karizmáinak folytatását és birtoklását jelenti. A bérmálás karizmáit a Lélek azért adja, hogy fokozatosan felépülhessen az egyház teste. A tanúságtétel megalapozása a szentségi jellegű szentelés révén történik; a szakrális közösségben minden hivő helyet kap. így lesznek a világi hívők a „királyi papság" részesévé: „A megkereszteltek ugyanis az újjászületés és a Szentlélek kenete által felszentelt lelki házzá és szent papsággá lesznek, hogy a keresztény ember minden cselekedetében megvalósuló lelki áldozatot mutassanak be és hirdessék annak dicsőségét, aki a sötétségből meghívta őket csodálatos világosságára" (1 Pt 2,4—10. Egyház 10.). A bérmálás szentsége az apostoli tevékenység forrása. Ezért is fektetünk ma oly nagy hangsúlyt a bérmálás jelének magyarázatára. A hívőknek a világba való küldése, a világban való helytállása, a világ átalakulására való elkötelezettsége végső sorban ebből a szentségi küldetésből forrásozik, bár megalapozását már a keresztségben nyeri. A világiak apostoli tevékenysége részesedés az egyháznak üdvözítő küldetésében. „A világiaknak azért kötelessége és joga az apostolkodás, mert egységben vannak Krisztussal, a Fővel. A keresztség Krisztus titokzatos testébe beoltotta, a bérmálás pedig a Szentlélek erejével megerősítette őket" (Világ 3.). „Mert minden kereszténynek, bárhol él is, élete példájával és a beszéd tanúságtételével úgy kell bemutatnia a keresztségben magára öltött új embert és a bérmálásban elnyert Szentlélek erejét, hogy aki csak látja jócselekedeteit, dicsőítse az Atyát és jobban megértse, mi az élet valódi értelme és milyen egyetemes az emberek közössége." A bérmálás tehát a keresztény ember evangéliumi tanúságtevésének szentsége. így is mondhatjuk: az életalakítás szentsége. A mai keresztény hivő személyesebben, közvetlenebbül akar hitéről tanúságot tenni, konkrétabban akarja vallási életét kialakítani. A régebbi tárgyilagosabb meghatározás helyett ezért ma inkább ezt a körülírást használjuk: a bérmálás szentsége a Jézus Krisztus titokzatos testébe való betagoltság eleven tudatosítása és az e tudatból jövő apostoli cselekvés forrása. A bérmálás előkészítése: a beavatási katekézis A bérmálás üdvösségértelmi hangsúlya nyomatékozza, hogy a hitet tudatossá és személyi átéléssé tegyük. A szentség kiszolgáltatásának kora ezért csak azok az évek lehetnek, amikor a gyermek már értelmesen és önállóan kezd gondolkodni. A keresztség újjászületés, a bérmálás az új élet alakításának tudatosítása. A megkeresztelt Krisztussal itt személyi átéléssel találkozik. Tudjuk, hogy már a keresztségben megkapjuk a Szentleiket éspedig teljesen és egészen. így az üdvösség szempontjából a keresztség elégséges is. A bérmálásnál már nem csecsemő és nem is kisgyermek áll a püspök előtt, hanem az Istent kereső ember, aki mint felnövekedő személy, értelmesen közelít a túlvilághoz. Ezért fontos a belső megtérés: a megkereszteltnek tudatos választ kell adnia a kérdező és a hívó Istennek. Ami a keresztségben belső lelki tartalom volt, most történéssé megy át, konkrét valóság lesz az életalakításban. A kézfeltétellel a bérmáló püspök valamit átad a keresztség fürdője után: sajátos erősítést, bátorítást. A Vigasztaló hozzánk jön és megerősít; megkapjuk a Lelket, aki szeretetre indít és szüntelenül azt mondja bensőnkben: „Abba", „Atya". A Lélek tanít meg imádkozni és „egyházzá teszi" Krisztus tagjait. Minden szentség dialogikus, párbeszédes cselekmény: Az adományt, a kegyelmet, amit tartalmaz, el kell fogadnunk és válaszolnunk is kell rá. Ez a hit igenje, a remény és a szeretet visszhangja az egyéni élet kialakításában. Keresztény létünk gazdagodást jelent, amit a keresztény közösség életében is kifejezésre kell juttatnunk. A bérmálási előkészítés, bérmálási katekézis egyik legfőbb gondunk lett. A Püspöki Kar úgy intézkedett, hogy a 10 éves gyermekek már bérmálkozhatnak. Ma inkább a 12—14 év lenne a természetesebb, mert közelebb van a serdülés éveihez, a személlyé válás döntéseihez. Egyöntetű bérmálási praxis nem áll rendelkezésünkre; ezért minden lelkipásztor maga alakítja ki oktatási elméletét és gyakorlatát. Szükségesnek tartom, hogy néhány fontos és hasznos gyakorlati szempontra még rámutassak. A bérmálkozók előkészítése során, a további előrehaladás biztosítása érdekében, elsősorban 38
