Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 1. szám - Cserháti József: A bérmálás a keresztény nagykorúság szentsége
keresztény hitünk legfontosabb alapigazságait kell tisztáznunk. Ezek a keresztség és a hit által a Krisztussal való azonosságvállalás, a Szentháromság életében részesítő istengyermekségi kegyelem, melynek segítségével a keresztségben Krisztus egyházának tagjává, minden ember testvérévé, az örök élet örökösévé leszünk. A bérmálás szentségében a keresztségben elnyert lelki átalakítóerőket tudatosan magunkba fogadjuk: harcolunk a rossz és a bűn ellen, s újjá akarunk születni. Az indítást az átalakulásra vagy megtérésre már a keresztség adta meg, a bérmálás szentségében viszont belátásunk és akarásunk őszinte, teljes odaadásával, az ajándékként kapott Szentlélek bennünk lakásával és segítségével az istengyermekség világát — minden gazdagságával és szépségével — tudjuk majd kibontakoztatni. A megkeresztelt ember Krisztus tanúságtevője lesz, vállalja Jézus élethalál-küzdelmét a rossz és a bűn ellen, egyesül vele az önátadásban. A bérmálásban Jézus Krisztus másokért vállalt szereteté- nek megpecsételését nyerjük el a Szentlélekben. Innen ered a tanítás, hogy a bérmálás — hasonlóan a keresztséghez és a papszenteléshez — „szellemi és kitörölhetetlen" jegyet vagy jelleget vés lelkűnkbe. „Isten pecsétjének" fogalmát ismerjük a Szentirásból: „a kiválasztottak meg vannak jelölve" (Jel 7,2—8). Akik a Szentlélek kenetében részesültek, azonosak lettek Krisztussal. „Aki bennünket veletek együtt megerősített és fölken Krisztusban: Isten az. ö az, aki pecsétjével megjelölt minket és mint foglalót szivünkbe árasztotta a Lelket" (2Kor 21—22). Az ókorban a rabszolgákat jelölték meg pecséttel. A kitörölhetetlen szentségi jegy vagy karakter isteni hívást, lefoglalást jelent. „Isten a keresztség által az egyház testébe beépült hivőket eltö- rölhetetlen szentségi jeggyel arra rendeli, hogy részt vegyenek a keresztény vallás istentiszteletében és minthogy az újjászületés által az ö gyermekei, arra kötelezi őket, hogy az emberek előtt vallják meg azt a hitet, amelyet az Istentől kaptak az egyház közvetítésével. Még tökéletesebben köt az egyházhoz a bérmálás szentsége: vele a Szentlélek egészen sajátos ereje gazdagítja a hivőket, akiknek ezért szorosabb a kötelezettségük, hogy Krisztus hivatott tanúiként szavukkal és életmódjukkal terjesszék és védelmezzék a hitet" (Egyház 11.). Az előkészítés során valamilyen átalakulási szándékot, megtérési hajlamot mindenképpen el kell érnünk már a 10 éveseknél is, hogy ne maradjon a bérmálás csupán „ájtatossági szükséggyakorlat". Az ifjúsági csoportmunka a kisközösségekben eleve meddőségre van ítélve, ha azt nem az átalakulási, a belső kibontakoztatási szándék, a személynek több értékre való megnyitottsága tudatában indítjuk el. A bérmálási katekézisnek erre is ügyelnie kell. Jól előkészített, logikusan egybeállított evangéliumi „hirdetési", hitközlő anyaggal lépjünk a fiatalok elé, egyéni imaéletükre hassunk, hogy várják és készek legyenek a Szentlelket befogadni. Ismételten és sokat kellene imádkoznunk a készület ideje alatt a szülőkkel és az egyházközség hivő közösségével együtt. Fordulatos korunkban sok minden bizonytalanná tesz bennünket a lelkipásztori és egyházközségi felelősség viselésében. Annak őszintén örülnünk kell, hogy a bérmálási oktatásra külön időt is szentelhetünk. A nehézségek a bérmálási katekézis anyagából és ennek belső kérdésfelvetéseiből adódnak. Hogyan legyenek a fiatal fiúk és leányok az egyházközség cselekvő tagjaivá? Belső állásfoglalást kellene elérni a bérmálkozóknál, az ismert formulát idézve: „láss, Ítélj, cselekedj!" S innen elindulva több fokozaton át kellene eljutni odáig, hogy a fiatal lélek vágyódjék az egyházi közösség után, kezdje magáénak elfogadni az egyházközség, a plébánia akarását és gondjait, értéknek és nagy kincsnek minősítse az egyház életében való részvételt. Milyen messze vagyunk még attól a magatartástól és annak belátásától, hogy Jézus Krisztus melletti tanúságtételünk csak akkor lehet teljes, ha az egész emberiség ügyéért, az emberi személy megvédéséért, a szabad ember jogaiért, a társadalmi igazságosságért, az emberi egyenlőségért szállunk síkra! Ha arra reálisan nem is gondolhatunk, hogy a megbérmáltak az életben való helyükről máról holnapra ilyen kategorikusan kezdjenek gondolkodni, hogy az egyházban tudatosan vállalják a felelős munkát, mégis kateketikai alapelv legyen: a bérmálás az életre való előkészítés szentsége! Ma elkötelezett keresztényekre van szükségünk! El kell jutni Jézus Krisztushoz, az egyházhoz és az egész világhoz! Nem él az egyházzal együtt az, aki nem tud a mai világ szétszakított helyzetéről, aki nem a társadalom szolidáris átalakításában látja a ma és holnap nagy feladatait; aki nem az emberi személy lelki—szellemi értékeinek és az erkölcsnek újrahangsúlyozásában látja az emberi élet értelmének súlypontját. A keresztény igehirdetés, a „kérügma" alapelvét hangoztatjuk: az evangéliumi igazságok nem rejthetők véka alá, részt kell kapniuk a világ átalakításában. Ezért jól kell ismernünk a mai világ helyzetét, ennek súlyos, olykor égbekiáltó igényeit. Krisztusi hitükben megerősített, a Szentlélek pünkösdi tüzétől átjárt, hűségükben kitartó, élesen látó és elszánt hívők jelenlétére van ma szükség a világot gyógyítani akaró egyházban. Mentsük meg a bérmálást! Tegyük azzá, aminek lennie kell! Szabadítsuk fel az üresség és meddőség ítéletétől. A hívők meg akarják bérmáltatni gyermekeiket, ők is érzik, hogy értékkrízissel kell számolnunk fiataljainknál. Személyiségképzés nélkül kiforrott, életre való hitéletet nem tudunk útjára indítani. A bérmálási „skrutiniumánál”, a bérmálkozók hittani tudása iránti érdeklődésnél gyakran átélem, hogy papjaink gondosan végzik a bérmálkozók előkészítését. Az oltárnál sokszor magamhoz kérek 2—2 fiút és leányt, s nem a katekizmusi kérdéseket teszem fel nekik, hanem elbeszélgetek velük. Megkérdezem a fiútól: milyen egy jó katolikus családapa? — a leánytól: milyen 39
