Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 1. szám - Cserháti József: A bérmálás a keresztény nagykorúság szentsége
Cserháti József pécsi püspök A BÉRMÁLÁS A KERESZTÉNY NAGYKORÚSÁG SZENTSÉGE All. Vatikáni zsinat lelkipásztori célkitűzésének egyik jelentős eredménye volt, hogy közelebb jutottunk a szentségekhez és így az egyház belső valóságához is. „A szentségek rendeltetése az emberek szentté tevése, Krisztus testének (elépítése és végül az Istennek járó tisztelet megadása. A másik rendeltetésük, hogy mint jelek a megértést és tanítást szolgálják." (Liturgia, 59.) Ha a szentségeknek valóban ilyen nagy a jelentőségük hitéletünk alakításában, akkor fontos, hoqy még jobban tisztázzuk a hívőknek a szentségekhez való kapcsolatát, hogy „teljes átéléssel járulhassanak azokhoz". Már jóval a zsinat előtt is, de főleg közvetlenül utána nagy erőfeszítések történtek, hogy a teológusok a bérmálás szentsége számára is kidolgozzák azt az újszerű szentirás-tudományos és hagyománytörténeti hátteret, melyet különösképpen a megújult Szentháromság-teológia és az egyházról szóló zsinati tanítás sugalmazott. Az új meglátások alkalmasak ahhoz, hogy a korigényeknek megfelelően sokkal tárgyilagosabb és életszerűbb összefüggésekre is rátaláljunk, és az egyháza azzá a közösséggé tegyük, amelynek ma küldetése, hogy a világ egységét, az emberiség együttműködését és a békét is előmozdítsa. A Szentháromságtanban a hittudósok a háromszemélyű isteni élet személy szerinti és közös voi atkozású megfogalmazása mellett különösen az isteni üdvösségi tervnek, az „oikonómiának", vág, s az Istent és embert átölelő üdvösségi titoknak, a „mysterium salutis”-nak emberközpontibb kidolgozásába is bele mertek fogni. Ezzel párhuzamosan a szervesebb egyházszemlélet kívánalmai is jelentkeztek Döntő lett, hogy az egyháznak külső, társadalomjellegű megközelítésén túl annak belső k qyelnii életvalóságába is egyre jobban le tudunk hatolni. Így született meg a Liturgikus konstitút ó kívánalma, hogy a hívők „tudatosan, cselekvő módon és lelki gyarapodással vegyenek részt a lit iraikus cselekményekben" (Liturgia 11.). E két szempontot kívánnám egyre szorosabb összefüggésbe hozni egymással: a bérmálás szentségént < mélyebben megvilágított kegyelmi tartalma szükségessé teszi, hogy a lelkipásztorok, élen a püspökökkel, a r .gebbi, olykor külső formalitásoktól megszabadulva, a bérmálkozók számára életközelebb hitb li megerősítést, az egyház apostoli munkájában való cselekvő részvételt biztosítsanak és egyön'etűen meghatározzák a „nagykorúság szentségével" együtt járó, az egyházi közösségépítés ji. ötelezettségéből jövő küldetésüket. A bérmálás szentsei kegyelmének teológiája: a keresztség beteljesítése, a Szentlélek mint ajándék A keresztségben tai Ikozunk először a szentháromságé Istennel. A keresztség vizének fürdőjében részesei leszünk 'ézus Krisztus életének, különösképpen a húsvéti titkoknak. Így válunk Krisztus testvéreivé, a mennyei Atya gyermekeivé, a Szentlélek-Isten templomává, Krisztus titokzatos testének, az egyháznak tagjaivá. Mind a három isteni Személy az emberi lelket birtokba vette, emberi életünket lefoglalta; ezért is kaptunk a keresztségben sajátságos jegyet, „karaktert", vagyis elkülönítő megjelölést arra, hogy ezentúl Isten és embertestvéreinek közös ügyét kell képviselnünk a világban. A keresztség a bűntől való megszabadulás, a megtisztulás és a lelki újjászületés szentsége. S mi történik a bérmálásban? A keresztségben megújult bérmálkozók a Szentlélek szavakkal ki nem fejezhető ajándékát kapják meg. Ez sajátos erővel ruházza fel őket, szentségi jegyet vés beléjük, hogy-szorosabban kapcsolódjanak az egyházhoz; mint Krisztus igazi tanúi, a hitet szóval és tettel kell terjeszteniük és megvédeniük. Mivel kezdetben a bérmálás szentségét a keresztséggel együtt szolgáltatták ki, sokáig kérdés maradt, vajon a bérmálás különálló szentségnek tekinthetó-e? Semmi kétség nem fér ahhoz, hogy különálló szertartású és tartalmú szentségről kell beszélnünk, akármilyen közeli is volt a két beavatási szertartás; az sem változtat a tényeken, hogy a keleti egyházakban a bérmálást még ma is a keresztséggel együtt szolgáltatják ki. Már a kezdetnél a keresztség és a Lélekadás egymástól el vannak választva (ApCsel 8,14—17). Szent Péter és Szent János Szamáriába mennek, és ezzel kapcsolatban említik, hogy azok, akik az Isten szavát elfogadták és Jézus, az Úr nevére vannak megkeresztelve, most kézfeltétellel megkapták a Szentlelket. Úgy tűnik, hogy a kegyelmet vagy a Szentlelke) közlő kézfeltétel a kereszt- ségi történés befejezése. Hasonlót közöl velünk az ApCsel 19,1—7: Szent Pál Efezusban olyanokat talált, akik csak János keresztségében részesültek; ezeket az Apostol a Jézus nevében történő keresztségben részesítette, majd rájuk tette kezét és leszállt rájuk a Szentlélek, miközben „nyelveket kezdtek beszélni és prófétáltak". 36
