Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)

1985 / 1. szám - Kozma Imre: A felnőttkeresztségről

gyümölcsöző. Isten az emberiség gyászát szülési fájdalommá változtatta. Mikor a vízbe belépünk, a meghalást is jelképezzük; mikor kilépünk belőle, az a feltámadás és újjászületés jele. Ezért keresztelnek szívesen húsvet örömtől teli előestéjén.

NÉP, AMELYNEK ÉLETE ÁTALAKUL. A keresztség nem csupán egyéni kapcsolatot létesít Istennel. A kapcsolat azáltal jön létre, hogy az Egyház tagjai közé lépünk. A keresztséggel új kő épül be az Egyház épületébe. Ezekből a kövekből épül fel Krisztus teste. ,,A test ugyan egy, de sok tagja van. A testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. így Krisztus is. Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok. Mindannyiunkat egy lélek itatott át." (Kor 12,12—13)

Az a testvéri közösség, amely Jézussal kíván szolgálni, befogadott: tekintet nélkül nemzetiségünkre, jövedelmünkre, értelmi felkészültségünkre, vagy bármi másra. Együtt kelünk át a Vörös tengeren, hogy Jézus hívásának engedelmeskedve a szolgálat jeléül fölajánljuk saját parányi életünket és halálunkat. Azzal, hogy beálltunk Isten gyermekei közé, magunk is gyermekké váltunk, mint ahogy Krisztus is hétköznapi ember lett, mikor közénk állt. S mint ö, közösen szakítunk az ellenkező életszemlélettel. Ez azt jelenti, hogy a testvériség szent volta elkülönít bennünket az emberiségtől? Bizonyos értelemben igen. ,,Aki nincs velem, ellenem van." — mondta Jézus. De nagy figyelemmel kell megállapítanunk, hogy hol húzódik ez a demarkációs vonal. Azok közt, akik Krisztus halálkeresztségét szolgálatnak szentelt életmóddal váltják valóra életükben — és azok közt, akik életmódjukban engedtek a Sátán kísértésének, a hatalomvágynak, az erkölcstelenségnek, a lelki restségnek (pedig fölvették a keresztséget). Azok közt, akik megpróbálnak az írás szavai szerint — készen vagyok, Uram — élni és azok közt, akik a kísértő szavait követve azt felelik: Nem szolgálok.

Létezik tehát választóvonal. De hol húzódik? Az énünkben. Hisz énünk egy része azt mondja: Nem szolgálok! A másik: Készen vagyok! Bennünk húzódik a jó és rossz lélek frontvonala. Bizonyára van, akit teljesen leigázott a gonoszszellem, de mi nem lehetünk mások bírái és ezzel még csak próbálkoznunk sem szabad. Ki tudja, hogy a jóságnak, segítőkészségnek, s így Jézusnak miféle zsarátnoka izzik egy-egy látszólag kialudt, konokul önző és romlott élet mélyén. Jézus nem fojt el egyetlen kicsi szikrát sem.

Észrevehetően megváltozik az ember a keresztségtől? A keresztség nyomán gyakran tapasztalható hirtelen fejlődés. De az is lehet, hogy pillanatnyilag semmiféle változás nem látszik. Az sem baj. Nem szabad a keresztséget elszigetelten szemlélni, elvonatkoztatni az élet egészétől, amelynek kiindulópontja. És magát ezt az életet sem szabad elvonatkoztatni az Egyház életétől. Csak így döbbenünk rá, hogy a századok folyását a csöndes jóság, a nem hivalkodó szolgálat széles és mély árama jelzi. Az az új ártatlanság, amit a Lélek teremtett, az az új személyiség, amelybe milliók születtek bele, teljesen megváltoztatta a Föld arculatát. Még elképzelni sem tudjuk, milyen durva lenne az emberiség a Jézusadta keresztség nélkül.

A MEGKERESZTELETLENEK. Egy látszólagos toldalékkal szeretném befejezni ezt a gondolatsort, amely valójában szervesen hozzá tartozik az előzőkhöz. A meg nem kereszteltek jóságáról gondolkodom, amely a szolgálatra szentelt élet készséges elfogadásában áll. Vajon ez a készség megváltást jelentő kapcsolat-e Jézussal vízkeresztség nélkül is?

A megkereszteletlen személy pusztán a születése által is kapcsolatba került Jézussal. Jézus embertársa. Az Egyház meggyőződése, hogyha az ember jó, akkor részese a krisztusi megváltás áldásának. Az élethosszat tartó hűség az elvállalt feladathoz, a halálig tartó szolgálat „megkereszteli" őt azzal a keresztséggel, amivel Krisztus Jézus kereszteltetett meg. Ha pedig egy meg nem keresztelt személy halált szenved Krisztusért, akkor kifejezetten azt mondjuk, hogy vérkeresztségben részesült. Más esetben vágykeresztségről lehet szó, s ez magában foglalhatja az öntudatlan vágyat is. A keresztény keresztség mindenkit érint, aki kész „engedelmeskedni a halálnak'." Ez a megkereszteletlenek „keresztsége" azonban nem csupán belső ügy, mert a szolgálatra való készség az élet egészében és a halálban nyer kifejezést. Mindez nem jelenti azt, hogy a hatásos jelet, a vízkeresztséget mellőzni lehet. A vízkeresztség megmutatja, hogy rászorulunk a vele járó bűnbocsánatra. Kinyilvánítja, hogy az Űr kapcsolatban van velünk. Látható és kézzel fogható módon összetart bennünket, a népet, amelynek megadatott a Lélek, és amelyben a megbocsátás hatékony. Ezek nem érdektelen formaságok. Jelentésük az, hogy a keresztség is része egy nagy egésznek, amely keresztény tanításból, életmódválasztásból és megbocsátásból áll. A keresztség valami valóságosat hoz létre: élesztőt kever a világba. Ami egyébként bizonytalan maradna és tévedésekkel teli, az ott, ahol Krisztus Egyháza láthatóan működik, a keresztség által formát nyer és elmélyül. Ezért, aki Krisztusban hisz és a ke- resztségről tud, nem kicsinyelheti le a jelentőségét.

Az új keresztényeket teremtő keresztség azt is megmutatja, hogy másokkal mi az Isten szándéka és mi az, amit már elkezdett. Ha a mi gyermekünket megkeresztelik, az sok más ember javát is szolgálja. Mert azok is, akik nem veszik fel a keresztséget, tagjai egy olyan emberiségnek — olyan környezetben élnek —, amelynek megadatott a keresztség. Tehát bizonyos értelemben értük is keresztelkedünk meg.

35