Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 1. szám - Kozma Imre: A felnőttkeresztségről
a keresztvizet. Ez a szertartás az egész írást felöleli, hogy így jelezze ennek az elemnek fontosságát: Az ősi vizekkel kezdi, amelyek fölött az Úr teremtő Lelke lebegett . . . folytatja a vízözön és a Vörös tenger vízével . . . s végül azt a vizet is említi, amely Jézus oldalából folyt ki. A liturgia itt elidőzik, elmélkedik. A lélektan is gyakorta emlegeti, hogy a legkifejezőbb jelképek egyike a víz. A modern természettudomány pedig megállapítja, hogy minden élet ebből az elemből származik. Az orvostudomány adja tudtunkra, hogy az emberi magzat a magzatvízben fejlődik, amelynek összetétele ugyanaz, mint a tenger vizéé. Életünk őseleme a víz. Ezért választotta Jézus mennyei újjászületésünk jelképéül (húsvét vigíliáján a keresztvíz-szenteléskor énekelt könyörgés). AZ ÚJ SZÜLETÉS. Születéssel lépünk az Egyházba. Föl kell tennünk magunknak Nikodémus kérdését: ,,Hogyan születhetik valaki, mikor már öreg? Csak nem mehet vissza anyja méhébe, hogy újra szülessék? Jézus erre így felelt: Bizony, bizony mondom neked, aki újjá nem születik vízből és lélekből, nem mehet be Isten országába." (Jn 3,4—5) A megkeresztelt tehát új életet kap „vízből és lélekből". Éppen ezért a keresztség sokkal több annál, minthogy beírják egy ember nevét a közösség tagjainak névsorába. A Szentlélek szül bennünket, ö újít meg a közösségen belül és a közösség számára. Közvetlenül a keresztelés előtt a keresztelendőt mégegyszer megkérdezik a hite felől, azután egyenesen fölteszik neki a kérdést: ,,Akarsz-e megkeresztelkedni"? Ezután a pap vízzel gnti le a keresztelendőt e szavak kíséretében: „Megkeresztellek téged az Atyának és a Fiúnak és a Szentiéleknek nevében" (Vö. Mt 28,19). A víz a születésre utal, a szavak pedig arra, hogy miféle születés ez: a Szentlélek száll belénk és ad nekünk életet és az Atya gyermekeivé avat. A megszentelő Szentlélek által tehát kereszténnyé válunk. Krisztus immár bennünk lakozik. Eltölt bennünket a Megszentelő Kegyelem. E misztériumot háromféle képpen fejezhetjük ki: Megkapjuk a Szentleiket; megkapjuk a Megszentelő Kegyelmet; immár Krisztusban vagyunk. A három ugyanazt jelenti. „Krisztusban". Két ember, aki egymást szereti, egyre inkább hasonul egymáshoz, valósággal egy életet élnek. Ugyanez történik velünk Krisztusban, csak sokkal mélyebben. Az ö életét éljük s a Szentlélek teszi ezt lehetővé, aki által Krisztus bennünk van. Új teremtés részesei leszünk. MEGTISZTULÁS. A megkereszteltben, akit Krisztus magába fogadott nincs a bűnnek helye. A víz nem csak a születést, a megtisztulást is jelképezi. A keresztség megtisztít a bűnöktől. Jézussal így kapcsolatba kerülve az ember „legyőzi" az eredeti bűnt is. Ezt a győzelmet ugyanis nem lehet elválasztani életharcunktól. Most hófehérre mosva Isten barátja lesz. Makulátlan tisztán kezdi új életét. Meghódította a világosságot (a keresztséget „Megvilágosodásnak" is hívják). A megkereszteltnek, miután krizmával megkenték, fehér ruhát és égő gyertyát adnak a tisztaság és viláqosság jelképéül. A KERESZTSÉGBEN ELTEMETVE. A víznek kettős jelentése van: menekülésre is utal és pusztulásra is. Nemcsak az életet jelzi, hanem a vízözönt is. Nemcsak inni lehet,^tisztálkodni vele, úszni benne, hanem bele is fulladhat az ember a vízbe, amely „ellepi az ajkat". Nem hagyhatjuk ki tehát vizsgálódásunkból a keresztségnek ezt az aspektusát sem. Szent Pál azt írja: „Vagy nem tudjátok, hogy akik Krisztusban megkeresztelkedtünk, az ö halálában ke- resztelkedtünk meg? A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk Vele együtt a halálba . . ." (Róm 6,3—4) A jelkép ott a legvilágosabb, ahol a keresztelést alámerítéssel végzik. A „régi embert", az önzése, vaksága, gőgje és megátalkodottsága rabságában élő embert átadják a halálnak. Meghal és eltűnik Krisztus halálával. Ez mindenekelőtt a bűnök bocsánatára utal, de az élet átalakulását is jelzi. Hogy teljes kijelentését megérthessük, vissza kell menni a Jordán partjára és a Kálváriára. Krisztus megkeresztelkedett, éspedig a halálra. A keresztséggel az alázatra, a közös sors elvállalására, a szolgálatra, a halál engedelmes elfogadására adta át magát. Pedig kísértöje az ellenkezőjére igyekezett rávenni, a szolgálat visszautasítására. Leendő halálát kétizben is „keresztségnek" nevezte. (Mk 10,38 és Lk 12,50) E halál Krisztus szolgálatának csúcspontja volt. Ez az ö igazi keresztsége. Ez áll mindazokra is, akik Krisztusban megkeresztel- kedtek. Elfogadják az élet keresztségét: a szolgálatot, szenvedést, és végül a halált. Halálunk a keresztség teljessége. Elfogadjuk, mint Jézus, éspedig Vele és Benne. Hogy Urunk megváltott bennünket, nem szünteti meg a bűnt és a szenvedést. Azt jelenti, hogy Vele együtt kell megváltam önmagunkat és másokat, az ö módján. Erről Jézus ezt mondta: „Tudtok-e inni a kehely- ből, amelyből én majd iszom, hogy a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is meg- keresztelkedjetek." (Mk 10,38) Erre csak az ö erejével, példáját követve vagyunk képesek. Csak így tudjuk legyőzni bűneinket, ha alázatosak vagyunk és szolgálatra készek, békeszeretők és lélekben szegények. A halál szolgálatunk utolsó tette, a tesz teljesen szabaddá — „a keresztség, amellyel Jézus is megkereszteltetett". Nem komor gondolat-e ez éppen a keresztséggel kapcsolatban? De lehet-e valami ennél vigasztalóbb Hiszen arra emlékeztet, hogy halandó életünk Jézussal nem értelmetlen, hanem 34
