Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 4. szám - Doskar Balázs: A termékeny szeretet útján - Irányelvek a házassági felkészítésre
Doskar Balázs A TERMÉKENY SZERETET ÚTJÁN Irányelvek a házassági felkészítésre Isten irántunk tanúsított szeretetéről elmélkedve eljuthatunk annak (elismeréséhez és megéléséhez, hogy Isten emberi módon együtt érez velünk, úgy fogad el minket, amilyenek vagyunk. Nagyobb szabadságra hiv, segít minket, és megbocsát, ha hibázunk. Egyben felismerhetjük azt is, hogy boldogságunk alapja abban rejlik, hogy mi magunk is el merünk-e indulni a szeretetnek ezen az útján önmagunk, mások és Isten felé. A szeretet megélésének első, legtermészetesebb — ösztönök által is támogatott — helye a család. Az alábbiakban megfogalmazzuk a házasság eszményét (egy lehetséges megközelítésben), a jó házasságot elősegítő néhány jellemnevelési szempontot, néhány gondolatot az egymásnak kimondott igen tartalmáról, nehézségeiről és végül, hogy a házasságban hogyan tudunk tudatosan együttműködni a Teremtő Istennel. A család: Isten szeretetének hatékony jele. A család alapja a keresztény házasság: a nyilvánosság előtt is kifejezett elkötelezés egy férfi és egy nő között a szeretetre. Az egyház (= a hívők közösségének) megfogalmazásában a keresztény házasság SZENTSÉG, vagyis jele és megvalósítója Isten szeretetének a világban. Az egyház, amikor Isten szeretetét közvetíti a világ (a hívők és a még távollévők) felé, nem támaszkodhat pusztán intézményeire vagy karitatív programjaira, mert a szeretet személyközpontú. A házasság szentsége „felszenteli" a házastársakat, hogy Krisztus szeretetét közvetítsék egymásnak és együtt a világnak (GS 48. és 49. f.). Isten „saját képmására alkotta az embert, férfinak és nőnek teremtette" (Tér 1,27). Nincs semleges nemű ember: a nemiség nemcsak biológiai adottság, hanem az ember egész valóját áthatja; munkájára, kapcsolataira és gondolkodására rányomja bélyegét. Ez a kettősség, amely képes kiegészíteni, szépíteni, boldogítani egymást, — az egyik belső hajtóereje, istenadta motorja a szeretetnek. „Isten megáldotta őket: legyetek termékenyek, szaporodjatok ... és hajtsátok uralmatok alá a földet’ (Tér 1,28). Majd később így folytatja: „A férfi elhagyja apját-anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz” (Tér 2,24). Isten gondolata tehát az, hogy a házastársak egységes képe benépesíteni és meghódítani a földet. Újabb „feladatot" kap a házasság az Abrahámmal kötött szövetségben: gyermekek nemzésével sokasítsa a választott népet, hogy beteljesedhessék az Abrahámnak adott kettős ígéret („megsokasítom utódaidat" és „bennük nyer áldást a Föld minden népe” Tér 22,17—18). Szent kötelesség és Isten áldásának a jele lett a gyermek, akiknek érdekében Mózes a többnejűsé- get, ill. a válást is eltűrte. Az Újszövetségben Jézus beteljesíti a családról szóló isteni kinyilatkoztatást. A vég nélküli rabbinikus vitának („milyen ok elegendő a válás kimondására?”) véget vet. A Teremtés könyvére hivatkozva kijelenti: „amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza” (Mt 19,6). És gyökeresen újat mondva folytatja: „Van, aki a mennyek országáért önként lemond a házasságról". A házasság felbonthatatlanságáról szóló szavak után is, és az arról önként lemondásról szólva is kijelenti: Isten ajándéka, segítsége kell hozzá, hogy bármelyiket válasszuk (Id. Mt 19,11 és 12b). Jézus ezzel értelmes és értékes alternatívát adott: a házasság mellé odaállította a cölibátust. Ezzel vált teljessé a házasság értelme: önként vállalt szeretetközösség, amely egy életre szól, s amelynek gyümölcse a gyermek. — A keresztény ember tehát szabadon választhat két életforma között, egy életre elkötelezve magát bennünk, hogy Isten szeretetének jele legyen a világban. Ösztönös szempontból egyiket sem érdemes vállalni. Isten erejéből azonban lehet, mert „Isten nem bánja meg kegyelmi adományát és meghívását" (Róm 11,29). Az ábrahámi ígéretet is beteljesítette Jézus. Isten újszövetségi választott népe már nem vérségi születéssel gyarapodik, és nem egyetlen népen belül, hanem a kereszténységi (újjá)születésben; „vízből és Szentlélekből". A termékenység továbbra is célja — de nem egyetlen célja — maradt a házasságnak, a lényege azonban a hűség lett az egy életre kimondott szeretet-igenhez. Ilyen értelemben hasonlította Szent Pál a házastársi kapcsolatot Krisztus és az egyház kapcsolatához (Ef 5,21—33). Ebből az is következik, hogy minden ember Isten népének gyarapítójává válhat, akár családban él, akár cölibátusban, akár egyedül maradva — de közösséget vállalva társakkal, Isten népét szolgálva. A házasság szentsége maradandó szentség: életre szóló erőforrás. Amint a forrás mellett is szomjan lehet halni, ha nem merítenek belőle, úgy a házasság kegyelme is csak akkor erő238
