Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)

1985 / 4. szám - Boda László: Szentségi döntés és a nagykorúság

„nagy magánosok". S a szentségek lényegi vonása, hogy nem csupán Krisztussal kapcsolnak össze egyre bensőségesebben, hanem az egyházzal is, annak élő és megtapasztalható közösségével — a keresztségtől a halálra készülés szentségéig.24 Nagykorúság és közösséghez tartozás? Igen, a kettő szervesen összefügg, amennyiben a nagykorúság érett formáját vesszük tekintetbe. S egyúttal jó alkalom ez arra, hogy ezt az érettséget (viszonylagos értelemben) jobban megértsük. Mert a szavak ebben is kisegítenek. Nagykorúságunk és a nagy családhoz való tartozásunk közös iránya nem zárja ki egymást. Hiszen ez a kapcsolat a közösséggel a személyi érettség kapcsolata. A szavak elárulják, hogy nem „függésről", nem hivatali „alárendeltségről” és „kiszolgáltatottságról” van itt szó, hanem „hozzátartozásról". A magánynak termékeny szerepe van emberi nagykorúságunk érlelésében. Egészen más viszont az „elmagányosodás”, amely a közösségtől való elszakadást jelenti, azt a fajta létárvaságot, amely a kárhozatélmény egyik legjellemzőbb formája itt a földön, melynek kiváltságos képviselője Nietzsche. Az önállóságigény serdülőkori megtapasztalása és pedagógiai reflexiója is azt húzza alá, hogy a kamasz nem a család közösségétől, hanem csupán „gyámkodó”, „pátyolgató" jelenlététől viszolyog. Amikor átéli a belső elszakadást, ösztönösen egy másik közösségbe menekül (baráti kör), mely egyéniségét tiszteletben tartja. A szentségekben — bár ott is kísérthet a hivatalos jelleg — a „karizmatikus egyház” jelenlétét tapasztaljuk meg, mely a Szentlélek kegyelmével vértezi föl a döntést hozó embert és a szeretet legalapvetőbb jeleivel ajándékozza meg: „befogadás", „megerősítés", „megbocsátás”, „étel és ital", „szolgálatba állítás", „vigasztalás". Az pedig már a teológiai értelmezés nagykorúságához tartozik, hogy nem csupán hét a szentségek száma. Hiszen Krisztusra és az egyházra is alkalmazzuk az „ősszentség" fogalmát. A hetes szám szent szám, és éppúgy nem merítheti ki a Szentléleknek az emberi döntés határhelyzeteiben való különleges kegyelmi segítségét, mint ahogy a Szentlélek ajándékait sem lehet kimeríteni a hetes számmal. A keresztény élet megszentelésének hét állomása az egyház által garantált, krisztusi eredetű és a liturgiában katolikus részről elfogadott, vallott formája.25 Olyan valami tehát, amelynek a katolikus egyházban garanciája van, mint ahogy garanciája van a Szentírás elfogadott szent könyveinek (kánoni könyvek). Az egyháznak ugyanis nincs hatalma a Szentlélek fölött. Az ember számára azonban nagyon sokat jelent tudni, hogy a hívő közösségben ez a biztos, a garantált. Jellemző példa erre, hogy a bűnbocsánatot nem csupán a szentgyónás kifejezetten szentségi keretében lehet elnyerni. De sokat jelent, hogy a szentségi gyónásnak Krisztustól kapott garanciája van (vö. Mt 16,19).

Amikor szentségekhez járulunk, egyúttal döntést is hozunk üdvösségünk ügyében. Ezzel szabadságunk legnagyobb tettét valósítjuk meg a Lélek által. Az alapvető szándék pedig fokozatosan érlelődik ezen az úton alapvető döntéssé, amely csak a halálban lesz végleges. így bontakozik ki bennünk a szentségek által a Krisztusban elnyert, de az egyedi életekben még megvalósításra váró keresztény nagykorúság.

Jegyzetek: 1. Frei in Christus. I. 1980. 196—199. Az alapvető döntés fogalmát a katolikus teológiába az elsők között Alszeghy Zoltán és Maurizio Flick integrálta; vö. L'opzione fondamen- tale della vita morale e la grazia (Gregorianum, 1960. 593—619), valamint II vangelo della grazia, Roma, 1964. 27, 33, 70. 71 6. — 2. Ld. Bod a L.: Erkölcsteológia I. 43. — 3. Identity; Youth and Crisis, New York, 1963. — 4. Frei in Christus. 1.182. — 5. Ld. Babos Szentségek, keresztség, bérmálás. Róma, 1975. 125. — 6. Uo. 128. — 7. Főleg a Római levél 6. fejezetében.

— 8. Dialógus Tryphonnal. 14,1.; PG 6,504. — 9. Vö. Babos i. m. 92.: „Életünk fordulópontjain az egyház . . . mintegy azt mondja: az elhatározás, amit teszel, igen komoly és az egész életed irányát megszabja". — 10. Vö. LG 31. 33. 38. — 11. Ezért egyre tudatosabb törekvés az egyházban, hogy a bérmálás „kellő felkészítés után érettebb korban történjék" (vö. Ordo baptismi parvulorum, 280). — 12 Frei in Christus. 1.415. — 13. Az identitáskeresés legjellemzőbb időszaka ez. Ld. Frei in Christus 1.180. E. Erikson: Psychological Identity (in: Enc. of the Soc. Sc. 1968/7. sz.). — 14. Sartre 12 éves korában bizonyos értelemben már döntést hozott Isten léte ellen, amikor úgy érezte, hogy Isten „lebukfencezett számára az égből". Később már nem foglalkozott komolyan a nagy kérdéssel. Döntése tartósnak bizonyult. — 15. P. Nemeshegyi találó fogalmazásával az Eucharisztia a mi igenünk Jézusra, a megváltásra, az emberi közösségre, az örök életre. Az Eukarisztia. Róma, 1975. 5—6. — 16. Vö. Alszeghy Z.: A gyónás, Róma, 1978. 108. — 17. Vö. Frei in Christus 1.419. — 18. PC 12. — 19. PC 12. 14. — 20. Vö. Babos I.: A betegek kenete. Róma, 1978. 80. — 21. Ld. Szilágyi V.: Pszichoszexuális fejlődés — párválasztási szocializáció. Bp. 1976. Ebben is szó van azonban a „párválasztási érettségről" (76), ami a döntés szükségességére utal. — 22. Erre fokozottan érvényes, amit Babos megállapít: a szentségek nem „automataként működnek . . . feltételezik az ember szabad hozzájárulását, és sürgetik további közreműködését” (Szentségek, 142.). — Vö. Babos megállapítását: a súlyos betegség „rákényszeríti az embert arra, hogy szembenézzen a végső kérdésekkel". A betegek kenete, 80.

— 24. P. Babos szerint az egyház a szentségek által „kifejezi hitét, és a szó szoros értelmében megvalósítja önmagát" (uo. 45. és 85.). — 25. Karl Rahner ezzel kapcsolatban kifejti, hogy a hangsúly nem a hetes számon van, hanem azon, hogy az egyház által „a szertartás és a kegyelem minden kétséget kizáróan (= garantáltan) egybe van kötve" (ld. Babos: A Szentségek, 50.).