Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 4. szám - Koncz Lajos: A hivatás teológiájához
Koncz Lajos ▲ HIVATÁS TEOLÓGIÁJÁHOZ 1982 októberében az osztrák püspöki kar az évi tanulmányi napok témájául (az ,,idők jele"!) a hivatások, a papság „önértelmezésének" kérdését tűzte ki. A teljes püspöki kar, papnevelők, hivatásgondozók, lelkipásztorok és néhány külföldi vendég közel százas együttesében a teológiai alapreferátumot G. Greshake bécsi dogmatanár tartotta („Priestersein" c. könyve a papságról annak az évnek teológiai „bestsellere" volt). Előadását azzal a drámai képpel kezdte, hogy aki ma a papság, papi hivatal és hivatás kérdéseiről szólni merészel, szó szerint „csatamezőre" lép, ahol minden mozdulat komoly veszéllyel fenyeget (valamilyen oldalról), akár régit, akár valami újat próbál mondani. Ennek ismeretében tiszteletre méltónak kell tartanunk, hogy az utóbbi évtizedben mégis számos publikáció igyekezett — az egyházi krízisjelenségek közt — a papság kérdését is újra meg újra átgondolni, és a felvetődött kérdésekre választ adni. Az alapinspirációt, sőt kényszerítő okot erre a megújuló reflexióra kétségtelenül főképp a világszerte szorongató p a p h i á n y, sőt immár a kispap-hivatások elapadása adja. Minden pasztorális fáradozás ennek enyhítésére csak akkor remélhet valami eredményt, ha a kérdés lényegével tisztában van, és erre építi a hivatás-ébresztés és gondozás munkáját. A lényeg pedig itt semmiképp sem valami lélektani-antropológiai, vagy szociológiai szinten található, hanem föltétlenül teológiai dimenziójú —, kb. ilyen kérdésekre keresve és adva választ: Mi tulajdonképpen, ősi bibliai értelme szerint a „hivatás"? Egyesek privilégiumát jelenti-e, esetleg mások hátrányára? Személyi vagy funkcionális-hivatali jelleggel bír-e? Tekintve, hogy mindenképp Isten-vonatkozása van, kérdés: csak közvetlenül vagy közvetve is értelmezhető? Végül a papi hivatás értelmezésének teológiai és konkrét-történeti, ill. mai variánsait is kívánatos megidéznünk, megpróbálva érzékelni saját hazai helyzetünket is a téma szempontjából. VERTIKÁLIS ÉS HORIZONTÁLIS MEGKÖZELÍTÉS. A legutolsó kérdéssel kezdjük: a papi hivatás értelmezésében ma meglehetős divergencia és polarizáció tapasztalható. Ennek csak felületi oka, hogy amint pl. az egyháznak, úgy a papságnak sincs mindmáig „hivatalos", általános érvényű definíciója, és igy a többféle megközelítés számára nyitva állnak az utak. A papság ui. éppenúgy, mint az egyház olyan gazdag tartalmú és több dimenziós misztérium, hogy szoros értelemben vett, kimerítő meghatározása — úgy tűnik — nem is lehetséges. Ezért a gazdag valóságból az egyes történeti korszakok, de adott esetben az egyes teológiai reflexiók is bizonyos mozzanatokat jobban kiemelnek, előtérbe hoznak, másokat viszont háttérben hagynak. Ma pl. világszerte észlelhető — az egész teológiai gondolkodás hasonló polarizációjának tükröződéseképpen — a papi hivatás vertikális és horizontális felfogásának elkülönülése és szembekerülése. Legvilágosabban a német nyelvterületen figyelték meg és fogalmazták meg ezt a jelenséget, ahogyan ténylegesen a klérus tudatában és hivatalgyakorlásában jelentkezik.1 A papság egy része —, éspedig túlnyomóan az idősebbek, hagyományosabb teológiai képzettségük alapján — hivatásukat a szentelés és krisztusi küldetés alapján „felülről" értelmezik. A másik, főképp fiatalabb generáció — nem tagadva elvben az előbbi vonatkozást — hivatását mégis jobban az emberek szolgálatának tekinti, s mintegy az ő elfogadásukban és bizalmukkal, tehát ,,alulról" érzi értelmezhetőbbnek. Ez a polarizáció enyhe formában nálunk is megtalálható, főképp a hivatás-motívumok különböző érzékelésében. A fiatalok nagyobb része, ha hivatásának eredői felől kérdezik, nem a jámborabb, „istenes" vonatkozást emlegeti, hanem inkább az embertársak szolgálatát, pl. ilyen vallomásban: „Munkahelyemen és a honvédségnél is alkalmam nyílt sok embert megismerni. Láttam, hogy az életük kimerül a több pénz és az összevissza szórakozások hajszolásában. Láttam, hogy milyen üres az életük, és nem tudják igazában, mire való az egész, s ezt maguk is érzik. Próbáltam időnként jó szóval segíteni egyiken-másikon, s egyszercsak ráébredtem, hogy ez lesz az én hivatásom: ráébreszteni őket, a fiatalokat, hogy az élet több, mint a munka, szórakozás, kábulatok stb. És felismertem, hogy ezt a hivatást legjobban papként tudom megvalósítani." De ugyanakkor nem hiányzik náluk a mélyebb, vertikális dimenzió felismerése sem, főképp a szemináriumi szellemi-lelki tudatosodás eredményeképpen. Ugyancsak mai papnövendék így beszél erről: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen! Istennek ezt a szeretetét úgy viszonozhatom, ha egyáltalán viszonozhatom, hogy pap leszek. Visszaadom az életemet az Istennek. Az ö akaratának teljesítésére bocsátom magamat. Mert szebb életet, boldogabb életet én ennél nem tudok elképzelni, mint amit az Isten elgondolt rólam.” és mindkét motívum és irány egybekapcsolása egy harmadik vallomásban: „Felismertem, hogy olyan hivatás vár reám, amelyhez nem elég 202
