Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 3. szám - Belon Gellért: Jézus és a szentkenet szentsége
Jézus fegyvere Amit Jézus véghezvitt, ti. hogy fegyvertelenül állt ki a sátánnal való küzdelemre, a sátán műveinek megrontására, „az a zsidóknak botrány, a pogányoknak meg oktalanság" (1Kor 1,23) volt. De hogy ez valójában az Isten ereje és bölcsessége volt, az kiderül a Kolosszeiekhez írt levél kijelentéséből: „Lefegyverezte a fejedelemségeket és hatalmasságokat, nyilvánosan pellengérre állította őket és Krisztus által diadalmaskodott rajtuk" (Kol 2,15). Bár számos csapdát és tőrt állított az Úrnak a sátán — és szinte minden emberi rafinériával kitalálható buktatót eléje vetett, — továbbá kipróbálta rajta a legkínosabb halált, — mégis Jézus (eltámadva odakiáltotta a győztesnek látszó sátánnak: „Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod?" (IKor 15,55) De nemcsak hogy legyőzte a gonoszt, hanem a szenvedést és halált, egyszóval a keresztet kegyelmeinek és megváltásának forrásává tette. Vagyis visszafordította az ördög kezéből kiragadott fegyvert, „amelybe — mint Jézus mondja példabeszédében — bízott" (Lk 11,22). Az ördögnek a legnagyobb merénylete Jézus ellen a kereszt volt. Mégis, már maga Jézus elmondhatta: „ítélet van most a világon, most vetik ki a világ fejedelmét. Én pedig ha fölmagasztalnak a főidről, mindent magamhoz vonzok. E szavakkal akarta jelezni, milyen halállal hal meg" (Jn 12,31). így bontakozik ki előttünk az Istennek megváltási terve, amit az egyház liturgiája Istent magasztaló énekében így foglal össze: „Te úgy akartad, hogy az ember üdvösségét a keresztfa hozza meg, hogy ahonnan a halál származott, onnan támadjon az élet: a bűn fáján győztes sátánt a kereszt fáján győzze le Urunk Jézus Krisztus" (Szent Kereszt prefáció). Tanúi vagyunk tehát az Isten sátánt legyőző művészetének; Ö nem isteni hatalmának túlsúlyával, nem is isteni haragjának jogos fölháborodásával és indulatával, de a végtelenül finom szellemnek a bukott világban élők szabadságát és önállóságát tisztelő magatartásával győzi le a sátánt; hagyja, hogy az saját logikája szerint járjon el és jusson csődbe. A szentkenet krisztusi valósága Krisztusnak a gonosz lélekkel és tőle eredő szenvedéssel és halállal való viszonyulása bele van rejtve a szentkenet szentségi kegyelmébe. Ahogyan Krisztus nézte a szenvedést és a halált, a szent kenet is azt a látásmódot és magatartást indítja föl bennünk. Először is el kell mélyülni bennünk annak a tudatnak, hogy a szenvedés és a halál nem Isten teremtése. A kereszténységen kívül sokan vannak, akik a kereszténységet a szenvedés kultuszával és fölmagasztalásával vádolják, mintha az önmagában hordaná jóságát. Holott az az ördög találmánya, ami a bűn következtében áradt el az Isten által jónak és boldognak teremtett világon. A téves hiedelem miatt sok keresztényben is megfogyatkozik a bizalom és a szeretet Isten iránt, akiről — sajnos — a szólásmondások is állítják, hogy a szenvedésekkel „meglátogat". És mert a sátán műve, azért, miként Jézus gyógyítással törekedett megszabadítani az embereket szenvedésüktől, nekünk is jogunk és kötelességünk egészségünket ápolnunk, és ahogy tudjuk, visszaszereznünk. Viszont amitől nem tudunk megszabadulni, azt úgy kell elviselnünk, ahogy Krisztus Urunk elviselte; ezért kell felfedeznünk a szenvedésekben és a halálban azokat az értékeket és megváltói erőket, amiket Jézus belerejtett azokba. Hiszen a szenvedés is, a halál is a sátán fegyvere volt; a sátán csapdája és tőre, amivel a mi Urunkat akarta elpusztítani és megsemmisíteni. Am Urunk, azáltal, hogy magára engedte a sátán erőit és engedte azokat szenvedésében és halálában teljes hatásukban érvényesülni, éppen ezzel győzte le a sátánt; hiszen feltámadásában megmutatta, hogy semmire sem jutott mesterkedéseivel. Krisztus — épp az Atya akaratából — nagyobb dicsőségre jutott, „Úrrá és Messiássá tette" (ApCsel 2,36). így válik a sátán fegyveréből Krisztus kezében fegyver, mellyel az üdvösséget lehet kivívni, így lesz az ördög csapdájából — a kárhozat helyett — az örök élet forrása. Ehhez a gyökeres fordulathoz segít bennünket a szentkenet szentsége. Szent Jakab, amikor beszél e szentségről, ezt Írja: „Beteg valaki közietek? Hívassa az egyház papjait. Imádkozzanak fölötte és kenjék meg az Úr nevében. A hitből fakadó imádság üdvére lesz a betegnek és az Úr megkönnyebbíti őt, ha pedig bűnben van, bocsánatot nyer" (Jak 5,14). Éppen azt a hármas hatást jelzi Szent Jakab is, amit Jézus képviselt a szenvedésekkel és a halállal szemben: üdvére lesz (gör. = só- zei, megmenti), megkönnyebbíti (= segit neki elviselni) és bűneit megbocsát- j a (= evilághoz való kötődését feloldja). Nem kell tehát mást tennünk, mint kibontanunk részleteiben Jézus magatartását a szenvedéssel és halállal szemben, átvinni azt a szent kenet szentségének szentségi kegyelmeire, — és akkor megtudjuk, hogy e szentségben Krisztus szenvedésére és halálára kapunk felkenést. Beoltatunk az ő lelkületűbe, ahogy ő gondolkodott, és viselkedett mindezekben: így az ördög használta fegyverrel űzzük mi is el a gonoszt. 184
