Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 3. szám - Zatykó László: Szeretet és bűnbánat
elutasítani. Ha ezt meggondoljuk, akkor már nem a bűnérzék hiánya az igazán ijesztő, hanem az, amire utal: a szeretet hiánya. Az Isten hiánya ez, s ami ezzel jár a lélek bénultsága, halálos álma, Platonov Dzsan cimű regényében ir egy kisfiúról, akit édesanyja szegénysége miatt nem tud eltartani, ezért vándorútra indítja. Azzal akarja megkönnyiteni a válást, hogy azt hazudja a fiának, nem szereti. A fiút ez a keserű gondolat foglalkoztatja vándorlása első napján, akkor is, amikor rászakad az éjszaka. „Nazar értetlenül tapogatta a lábát, a testét: létezik-e egyáltalán, ha egyszer senki sem emlékszik rá, senki sem szereti? Semmire sem tudott gondolni, mintha eddig más, számára kedves emberek ereje és akarata által élt volna, akik már nincsenek, elűzték őt." Világunkban egyre több a Nazar-féle gyerek, akik a szeretet tapasztalata hiján nem léteznek, csupán lézengenek a világban, és amikor élet-illúziókba menekülnek: törnek, zúznak, kábitóz- nak stb.; értetlenül állnak a számonkérő társadalom előtt, pedig ők csak azt tették, ami jólesik. Joggal érzik, hogy a társadalom igazságtalan velük szemben, azt kéri számon tőlük, amit nem adott; megbánást vár anélkül, hogy megismertette volna őket a megbocsátó szeretettel. Ez az igazságtalanság érzés tovább szítja bennük a gyűlöletet, a lázadást, a társadalom és az egyház ellen. A szeretetben való fogyatékosság, az érzelmi sivárság okainak részletes vizsgálatát az adott keretek nem engedik meg. Csupán egyik jelenségre szeretnénk felhívni a figyelmet. Erkölcsi érzéketlenség jelentkezik olyan fiataloknál is, ahol a családi háttér rendezettnek tűnik, a szülők szeretik egymást, gyermekeiket, és foglalkoznak velük. A fiatal mégsem képes gyónni, mint mondja, nincs benne bűnérzet. Minden őt ért szemrehányást igazságtalannak érez, de hogy ő súlyosan megbántotta szüleit, ismerőseit, azt nem érzékeli. A beszélgetések során derül ki az ok. A szülei fáradozásuk és aggódásuk ellenére ezt a gyereket évről évre kevésbé szeretik. Kiderült ugyanis róla, hogy közepes szellemi képességű, lassú, fáradékony, nem úgy mint a bátyja, aki szorgalmas, jó tanuló, szüleinek büszkesége. A szülők, mint mondják, „mind- dent megtesznek", hogy lendületesebb aktivitásra birják. Az igyekezet hiábavaló, a gyerek nem tud kibüjni bőréből, az elismerések eltűnnek, a neheztelések sokasodnak. A gyerekben alapvető élménnyé, megfogalmazatlan érzéssé lesz, hogy őt szülei nem fogadják el — és ebben az érzésben nem téved. A szülők nem a gyermek problémáját keresték, hanem magukat, saját elképzeléseiket szerették benne. Tehát csalódniok kellett, kudarcot vallottak. A szülők érzik ugyan, Jnog valami nincs rendjén szeretetükben. Lelkiismeretüket úgy próbálják megnyugtatni, hogy a „szeretet mindent eltűr, mindent elvisel" mártiromságával fogadják el immár serdülő vagy ifjúkorú gyermeküket. (Buda Béla: A szexualitás modern elmélete, 1980. 123—124.) A fiatal egyre elviselhetetlenebb, érzéketlenebb lesz, már képtelen bármit bűnnek tartani és megbánni. Ezt ki is mondja. Mi ilyenkor a teendő? Gyors megoldásnak ígérkezik, hogy ennek ellenére kigyötrünk valamiféle gyónást, aminek keserű szájize aztán hosszú időre visszatartja a bűnbánat szentségétől. Az esetleges hosszabb út többre vezethet. Olyan találkozások, beszélgetések, amelyekben megérzi, hogy érdekel minket egyénisége, olyan feladatokkal való megbízás, amiket meg is tud oldani, lassan-lassan feloldja és a szüleivel való viszonya is rendeződhet. Csak a szülő, a lelki- pásztor szeretete által ismerheti fel az Isten szeretetét és akkor már hihet is benne. Erich Fromm szociálpszichológus az öröm és a szeretet világméretű hiányáról beszél: . Úgy tűnik, hogy ipari társadalmunk elpusztul. Egy társadalom nem létezhet boldogság és szeretet nélkül ... Az ember nem élhet öröm és szeretet nélkül." (Werdy Péter: A gyónás pszichoanalitikája, Vigilia 1983. 646.) A szeretet és az ebből fakadó bűnérzék hiányáról csak úgy van értelme szólnunk, ha egyben biztatás a szabadulás keresésére. Volt-e már a történelemben ehhez hasonló válság- helyzet? A XIII. század elején a Szent Ferencről szóló Három társ legendája így jellemzi: „Akkoriban Isten szeretete és félelme jóformán mindenütt ismeretlen volt, a bűnbánat útjára senki sem gondolt, sőt egyenesen bolondságnak tartották azt." (Legenda trium sociorum, Bala- nyi György ford. Kolozsvár, 1945. 32.) Az alábbiakban Szent Ferenc éietpéldájával adunk modellt a szeretet és a szeretetből fakadó bűntudat felélesztésére. „IPARKODJUNK MINDENKIT SZERETETRE GYULLASZTANI". Szent Ferenc úgy küldte a világba a testvéreket, hogy aki a legjobban ért az igehirdetéshez, az előbb prédikáljon, utána álljanak össze és adják elő a Naphimnuszt. A prédikátor jelentse ki a népnek: mi az „Ür komédiásai" vagyunk és más jutalmat nem várunk tőletek, mint az igazi bűnbánatot. A három mozzanatra-érdemes felfigyelnünk: a cél: bűnbánatra indítani. Hogyan: az emberek szivében vidámságot kelteni. Tegyék ezt küldetéstudattal, hogy az egész világ rájuk van bizva. Ahhoz, hogy Ferenc és testvérei az emberek szívét felvidámitsák, először is nekik kellett csordultig telitődniök Isten szeretetében. Hogy Isten kit, mikor, miként tölt el szeretetével, az az ö titka. Mi csak azt figyelhetjük meg, hogy Ferenc hogyan engedte magát „megsebesíttetni az Úr Szerelmétől". Minél forróbb lett Ferencben az Isten szeretete, annál bővebben árad be166
