Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 3. szám - Farkasfalvy Dénes: Szentségi bűnbocsánat a János evangéliumban (Jn 20,22-23)
saját történelmét is úgy értelmezi, mint a megpróbáltatásokon, a megaláztatásokon, a sorozatos kudarcokon keresztül is a reményt keltő Isten irgalmának tanító és fegyelmező intését-üzenetét. Nem győzi elégszer megköszönni, hogy mindezek ellenére megőrizhette lelke nyugalmát és csendességét.17 Törökországot vállalni egyet jelentett számára a természetes emberi ész reménykedése elleni cselekvéssel. Tette ezzel már csak egyértékű lehetett: hitből (akadó meggyőződés a haza szabadságának rendületlen s személyes képviseletére, melyhez erőt az Istenre vaió teljes ráhagyat- kozásból meríthetett. „Csalhatatlanul igaznak látszott nekem — írja még 1711-ben —, hogyha hazámnak vagy fejedelemségemnek jövő hasznáért magam fönntartani nem igyekszem, elestem vagy elfogatásom esetén nemzetem ügyének és reményének vége lesz; de ha kibújdosom, éppen nem, annál kevésbé, mert nyilvánvaló, hogy mindvégig megőrizvén a nép szeretetét, mindig szívükben maradok."38 A Confessiones transzcendenciája ez: a fejedelmi magatartás istenes éthosza. Jegyzetek: 1. „florescente mundo in corde ipsius áruit" Nagy Szent Gergely 28. homiliája. — 2. II. Rákóczi Ferenc önéletrajza és egy keresztény fejedelem áhításai (továbbiakban Conf.), Budapest, 1876. 234., Rákóczi Ferenc: Vallomások, Emlékiratok. (Magyar Remekírók) ford. Sze- pes Erika, Budapest, 1979. nem annyira pontos, mint a stilárisan már kevésbé korszerű 1876-os fordítás. — 3. Conf. 227. — 4. Conf. 232—33. — 5. Conf. 235. — 6. Conf. 23; Szörényi László: Rákóczi Csehországi tanulóévei, in: Rákóczi Tanulmányok, Budapest, 1980. 302. — 7. Ro- gács Ferenc: II. Rákóczi Ferenc áldozási imái, Theológia, 1935 (II), 350. — 8. Conf. 239. — 9. Szekfű Gyula: A száműzött Rákóczi, Budapest, 1913.; Conf. 253. — 10. Conf. 244. — 11. Ilosvay Jánosnak, aki egyébként Rákóczi komornyikja és fegyverhordozója volt. Rákóczi Tükör, Bp., 1973. I. 244. — 12. Conf. 251. — 13. Conf. 379. — 14. Conf. 76. — 15. Conf. 102. — 16. A kéziratban 1717 áll, de ez tolihibának tekintendő, mert 1717 februárjában Rákóczi még Franciaországban volt, s még az első könyv írásával foglalatoskodott. 1717 október 28-án érkezett Drinápolyba, ahol 1718. augusztus 16-ig tartózkodott. Conf. 284., 304. és Mikes levelei. — 17. Conf. 284. — 18. Conf. 219. — 19. Conf. 263., 289., 314., 335., 363. — 20. Conf. 146. — 21. Conf. 1876, 92. — 22. Conf. 91. — 23. Ez pedig március 24-én történt — Conf. 269. —, annak elfogadása éppen nagyszombaton, március 27-én — Conf. 271—272. — 24. Meditationes de mysterio reparationis naturae humanae — 25. Conf. 92. Lelki életét az első lelkigyakorlatától, 1715. április 17—19-től számítja. — 26. Conf. 96. — 27. Conf. 68., 157. „Ismeretes előtted, hogy bár nem irányítottam feléd cselekedeteimet, nem vetettem el a vallás alapjait sem." — 28. A Gondviselésre: Conf. 7., 19., 143—144., 147—150., 341., 344., 362., 364. s különösen 294. — 29. Conf. 149—150. — 30. Conf. 318.; Zolnai Béla: A janzenista Rákóczi, Széphalom, 1927; Reisinger János: Rákóczi Vallomásai, Vigilia, 1977. 454—463.; Rosdy Pál a janzenizmusról általában: A janzenizmus a legújabb teológia megvilágításában, in: Európa és a Rákóczi- szabadságharc, Budapest, 1980. 307—310. — 31. Conf. 267—268.; Rogács F. i. m.; Hopp Lajos: Személyes vallásosság és nemzeti politika, in: II. Rákóczi Ferenc és a szabadságharc, Bukarest, 1973. — 32. Conf. 267—268. — 33. Conf. 192—193. — 34. Conf. 265—266. — 35. Conf. 155—159., 162—166., 190—195. — 36. Conf. 150. Noha Emlékiratait sem történeti munkának, hanem politikai, diplomáciai iratnak szánta. Tolnai Gábor: Rákóczi Ferenc, az író, in: Rákóczi Tanulmányok, Budapest, 1980. 393. — 37. Conf. 254., 291., 312., 327., 355., 366. — 38. Conf. 173. V Farkasfalvy Dénes SZENTSÉGI BŰNBOCSÁNAT ▲ JÁNOS-EVANGÉLIUMBAN (Jn 20,22—23) A probléma. A hagyományos dogmatikai kézikönyvek, amikor a bűnbánat szentségét tárgyalják, különös figyelemmel elemzik a „jánosi pünkösd"1 két versét, amely szerint a Lélek ajándéka a bűnbocsánatra vonatkozik: „Vegyétek a Szentleiket, akiknek megbocsátjátok bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikét megtartjátok, azok (bűnei) megmaradnak" (Jn 20,22—23). 139
