Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 3. szám - Somlyói Tóth Tibor: "A magát eltökélő lélek..." Rákóczi Ferenc halálának 250. évfordulójára
met, hálátlanságaimat, nem azért, hogy gyönyörködjem ezekben, hanem, hogy keseregjek és szívem belső zokogásával megsirassam őket. Ámde nélküled ezt sem vihetem végbe, zokogjon azért bennem a te Lelked ocsmányságaimon és hűtlenségeimen, ellenben vigadjon és örvendjen a te irgalmad művein) Engedd végre, hogy neked szólván, általad szóljak s a te sugallatodra azokat is megírjam . . ,"29 A szabadakarat és a kegyelem viszonyáról a XVII. század óta különös hévvel folytak viták a katolikus egyházon belül is (Molina, janzenisták). Grosbois, Rákóczi lelki épülésének egykori helye, egyik „műhelye" volt a janzenista teológusoknak. Rákóczi akarva-akaratlanul is részese lett az intellektuális katolicizmus körében folyt polémiáknak. Sőt, egy alkalommal konkrét konfliktusa is volt, janzenista gyanú hírébe keveredett, méghozzá Franciaországon kívül. Amikor Jenikőben letelepedett s udvarával együtt pontos időben, rendszeresen ájtatoskodott, a Konstantinápolyban élő katolikusok úgy vélekedtek róla, hogy janzenista,3" — mert ezekről csak annyit tudtak, hogy nagyon szigorúan és visszavonultan élnek, kisebb-nagyobb csoportokban ájtatoskodnak. Csakhogy a janzenisták kárhoztatták a g y a k o r i áldozást, ugyanakkor Rákóczi hetenkint részesült abban.3' A külső jelektől függetlenül sem tekinthető Rákóczi janzenistának, erről határozottan nyilatkozik: „Valóban hamis prófétáknak tartom azokat, akik a szeretet parancsát elengedik s elégnek tartják az üdvösségre a félelmet. Hisz' ez ugyanaz, mintha azt mondanánk: üdvözülhet az ember hit nélkül. Mert ha a hit holt, alig vélhető hitnek, hacsak nem oly hitnek, mint aminő az ördögnek is van, de nekik sem válik hasznukra, hanem csak rettegésükre. Hogyha pedig a hit működik és gyümölcsözik, a szeretet lelkesíti azt, amint ez a józan észből is következik; akit ugyanis csupán a büntetéstől vajó félelem vezérel, az nem Te érted, hanem önmagáért cselekszik s így nem Isten, hanem önmaga az ő cselekedeteinek célja. Azonban távol legyen tőlem ezen .finomszálú és e században annyit vitatott dologban valami mást hinni, mint szolgádnak, Ágostonnak azon tanítását, amelyet az anyaszentegyház annyi századon keresztül követett.' Engedd, Uram, hogy neked tetsző értelemben fogjam föl azt és adj erőt annak követésére, mert amint az idegen nyelvet csakis abban jártas érti, épp úgy a szeretet parancsát és tanítását is csak a szeretet érti meg.32 Ugyanakkor az Isten szolgálatában való langyosságot s annak ideológiáit (megmagyarázását) is szüntelenül ostorozza.3 Rákóczinak „önszabályozó" lelki élete volt: napirendjét híven követte s ugyanakkor arra is törekedett, hogy az evilági hímes dolgokhoz való kötődésében mérsékelt vágyak (temperantiae) vezessék, „mivel a magános ember a szentek példájából is meggyőződik, hogy szabad, sőt szükséges, hogy lelkének némi üdülést engedjen, hogy annak megfeszítése unalmas ne legyen, vagy miként az íj, nagyobb erőt szerezzen; majd kézi- s kerti munkában, virágtermesztésben, festésben s rajzolásban keresse a felfrissülést, s mikor megtalálja, gyönyörködni kezd, tetszik neki a munkája és lassankint, hacsak nem vizsgálja-óvja magát, ragaszkodik hozzá. A ragaszkodás első foka, ha a kitűzött időnél többet fordít a munkára azon ürüggyel, hogy az rövid idő alatt elvégezhető, vagy be kell azt mielőbb fejezni, nehogy a visszatartott terv az elmét elszórakoztassa. A második fok, ha valaki e tekintetben gyakran enged magának s először a lelkiolvasmányok idejét, azután az imádságát megrövidíti, sőt, a munkával teljesen el lévén szórakoztatva és foglalva, egészen elhagyja azt, úgy vélvén, hogy tanácsosabb így tenni, mint más dolgokkal elfoglalt elmével színed előtt Uram, megjelenni. Az elmulasztás vétke azonban nem következik be rögtön, ennek is megvannak a sajátos fokozatai. Először a lelkigyakorlatoknak rendes óráit változtatja meg a mulasztó azzal a szándékkal, hogy alkalmasabb órában helyrepótolja, amit elmulasztott. Ezt a feledékenységből történt mulasztás követi. Ezt pótolván a mulasztó, meghosszabbítja az olvasmányokat és imádságokat az unalomig, az unalomból származik az undo- rodás, az undorodásból a nehézség, a nehézségből a megkönnyebbítés vágya. Ezért tanácsot kér a lelkiismereti esetekről íróktól s a lelkiatyjától. Keresett szavakkal tárja fel lelke állapotát, sok ürügyet számlál elé, s célt ér. Az így véleménye szerint nyert időt arra a munkára fordítja, amelyben gyönyörködik, de mivel e gyönyörködés jóllakást, a jóllakás undorodást szül, az olvasmányoktól és imádságokból álló lelkitáplálékoktól megfosztott lélek végre enged a testnek és alattvalója lesz; az értelem világa homályosodni kezd s amint hozzászokik szürkületeihez, visszatér a világi dolgok vágyához, mint az eb ahhoz, amit előbb kihányt. Úgy vélem, hogy a lelki dolgok mesterei ezért tűzték ki szigorú szabályul, hogy a legcsekélyebb hibánk miatt is váddal illessük magunkat, mert ezek vizsgálata közben megújul a figyelem és a magunkban való bizalmatlanság.”34 A belső élet ily finom, pszichikai megkülönböztetései arra utalnak, hogy a száműzött Rákóczi a személyes (hívő) élet autonómiájában megtalálta szuverenitását. Igaz, a Confessiones nem tekinthető egyenletesnek, mivel a Soliloquia, az Istennel való magános beszélgetés műfaja — különösen a második könyvben — a királytükrök politikai erkölcstanává alakul át.3r> Ugyanakkor határozottan elválasztja feladatát a történetírástól, 6 melyet Emlékirataiban pótol. A történelmet, 138
