Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 3. szám - Somlyói Tóth Tibor: "A magát eltökélő lélek..." Rákóczi Ferenc halálának 250. évfordulójára
vitele közel állt hozzá. Rákóczi már korábban, 1714-ben is betartotta a nagyböjti előírásokat, amelyek alól korábban egészsége ürügyén kibújt, de húsvéti gyónását nem végezte el, hallgatott a pro (orma keresztény arisztokraták tanácsára, akik szerint csak azok kötelesek elvégezni, akik egész éven át mellőzik a szentségek méltó vételét.4 1714 augusztus 14-én Bourbon herceggel s néhány hercegnő társaságában a Fontainebleau-i kármelitákat látogatta meg. Éppen ves- perást imádkoztak, s az összeszedettség fokozására a Sanctissimum is ki volt téve — Rákóczi térdreborult s végleges elhatározás fogant meg benne a magányosság, a visszavonultság értékeinek keresésére. A térdreborulásért környezete kinevette, de már volt lelkiereje a gúnyolódás elviselésére: „ha illik az alattvalónak a király előtt térdepelni, miért ne illenék a teremtménynek Teremtője előtt?"5 Ettől kezdve a megtérés útja egyenesen vezetett a Grosbois-i kamalduliak körében végzett lelkigyakorlathoz. Az egyházi élet nagyhetében megélt személyes vonatkozású „nagyhetéről" így vallott: „Te tudod, Uram — miként használtam e három napot! En pedig tudom azt, s őrökké dicsérlek érte, hogy ettől kezdve megszabadítottál rútságaimtól, megtisztítottad lelkiismeretemet és más emberré kezdtél formálni engemet." — Grosbois után elhagyja a kártyajátékokat, a hajnalba nyúló frivol beszélgetéseket; amikor a király környezete este tíz órakor vacsorához ült, ő már lefeküdt, hogy éjjel egy órakor felkeljen s elmondja a Boldogságos Szűz zsolozsmáját. (Jóllehet Szűz Mária-tiszteletének neveltetéséből megvoltak az előzmények e zsolozsma gyakorlatához — a neuhausi jezsuitáknál a Mária-kongregációban harmadéves korában annak elnöki tisztét is betöltötte,1’ — mégsem jellemző vallásosságára a különleges Mária-tisztelet.7) A döntésben való állhatatosságot a rendszeres szentáldozás (kegyelme) erősítette; minden szombat este Versailles-ból Párizsba ment, vasárnap reggel a lazaristáknál meggyónt és megáldozott, ebédre már újra a királyi asztalnál ült.8 XIV. Lajosnak szeme előtt bekövetkezett halála, a haldokló király mögött burjánzó cselszövések akaratlan felismerése oly lelki megrázkódtatást okozott, hogy a hippói püspök, Szent Ágoston ünnepén, augusztus 28-án újra Grosbois-ban találjuk, ahol „azon gyászos tragédiának jeleneteire csodás csendesség következett.”9 Mire visszatért, szeptember elsején a Napkirály már halott volt. Lerótta az etikettben megkívánt részvétlátogatást a kormányzó Orleans-i hercegnél, elhagyta az udvart és Grosbois-ban, a kolostor közelében kis házat bérelt. 1716 karácsonyán egyetemes gyónást végzett s „ekkor kezdődött a magánosság azon valódi édessége, amely az emberben vágyat ébreszt, hogy jól éljen és Isten jelenlétében járjon.1" — Az egyházi év befeléfordulásának időszakában, ádventben, nagyböjtben sehova sem ment, máskor is lehetőleg Grosbois-ban tartózkodott. Szigorú napirendet készített, azt gyóntatójával megbeszélte s fegyelmezetten betartotta, sőt közvetlen környezetével is betartatta, mivel udvari tisztjei, szolgái oda is követték. „Számosabb udvari népet tartottam mint óhajtottam, de a gyermekségüktől fogva velem tartó hű magyar nemeseket sem én el nem bocsáthattám, sem ők nem akartak engem elhagyni. Azonban — óh végtelen jóság — te úgy alakítottad mindnyájunk lelkét, hogy illedelmes erkölcsük s különösen egyiküknek" példás megtérése vigasztalásomra szolgáltak."12 Unalomról, amitől féltették, szó sem volt. A lelki olvasmánynak, az imádságnak és ájtatos gyakorlatoknak egyik órája a másik után következik, s „ragadó sebességgel folynak a napok." Olvasmányai alapján következtethetnénk a „ragadó sebesség" lelki izgalmaira. Különösen az aszketikus irodalom érdekelte. 1715 pünkösdjén olvasta „Az üdvösség fontossága" című művet, de egyéb olvasmányait még cím szerint sem ismerjük. Ugyanakkor az bizonyos, hogy a Szentírással s az egyházatyákkal, különösen Ágostonnal és Aquinói Szent Tamással'1 ebben az időben foglalkozott, ismerte meg őket mélyrehatóan. Szent Ágoston Vallomásait 1716 nyarán olvasta, s hatása alatt — 1716 karácsonyától kezdődően — három éven át írta személyes életének vallomásait: „A szívében született Üdvözítő jászolyánál életét sirató s a Gondviselésnek kegyelméről, vezérléséről emlékező bűnösnek 1716-ban, Krisztus születését megelőző napokon kezdett, magános szózatképpen írt vallomása" címmel. A mű három könyvből áll, de az első könyvnél a jelzés hiányzik. A három könyv mindegyike különböző helyen és időben készült. Az elsőt még Grosbois-ban írta — az önfeltárás szaggatottságában. 1716. december 21-én kezdte, de az 1700-as évek eseményeit csak 1717 március idusa körül jegyezte fel.14 Külső események hatására azt csak május 15-én folytathatta1" s eljutott élettörténetében a szabadságharc kitöréséig. A második könyvet Drinápolyban 1718. február 21-én kezdte meg.16 1717. október 28-án érkezett Drinápolyba, ahol 1718 augusztus 16-ig tartózkodott.17 E könyv fogalmazására kihatott az a rettenetes huzavona, amellyel a neki tett ígéretek valósítását halogatták. A fejedelemnek ebben a helyzetben mégis volt lelki ereje a belső történések felidézésére. Amikor a pozsrováci béke minden (politikai) reményét szerte136
