Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 2. szám - Bánhegyi B. Miksa: Jöjj el Jézus, légy vendégünk
gyobb lehetőséget mulasztanánk el, ha nem használnánk föl a jézusi asztalközösség lehetőségét, illetve parancsát. Hiszen az Eucharisztia alapítását Jézus kifejezett feladattal kötötte össze: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre" (Lk 22,19). Ha a fenti botladozó gondolatmenetünkben van valami igazság, akkor ezt a parancsot nem korlátozhatjuk a kenyér és bor Jézus Testévé és Vérévé való változtatására, hanem meg kell teremtenünk azt az asztalközösséget, amely mint közösség: családi, testvéri, baráti közösség vesz részt az eucharisztikus lakomán, vagy talán használhatjuk a kevésbé ünnepélyes kifejezést: a közös étkezésen. A hívek egy része idegenkedik a hivatalos kultusztól, a sokak számára talán megmerevedettnek is tűnő rítustól, amely körülveszi, talán időnként korlátok közé is szorítja azt a valóban közösségi ünneplést, amelynek az Eucharisztiának lennie kellene. A másik rész vonzódik az ünnepélyes szertartáshoz, a nép nyelvén végzett liturgiában is megtalálható emelkedettséghez. De mindkét csoport számára sokat jelenthetne az Eucharisztia ünneplésében a testvéri közösségnek — talán még szokatlan — megtapasztalása. Az utak még járatlanok, de ez nem jelentheti azt, hogy járhatatlanok. Az utolsó 30 év liturgikus változásai lehetővé teszik, hogy magában az Eucharisztia ünneplésének a folyamatában is megtapasztalhassuk a közösséget: a pap köszönésétől és a hivek válaszától kezdve a valóban közös imádságon és éneklésen, az áldozati ajándékok közös bemutatásán, a békesség és kien- gesztelődés egymásnak nyújtott gesztusán, a Krisztus Testének a kézbevételén, egyes alkalmakkor a közös kehely használatán át az elbocsátó szavakig megannyi lehetőség a béke, a testvéri szeretet, a közösség, az asztalközösség megtapasztalására. Nem lehetne egyszer úgy kezdeni a szentmisét: Jöjj el, Jézus, légy vendégünk . . . ? 7. Minden ünneplő közösségnek a maga módján kell megtalálnia a megélhető és megtapasztalható Krisztus-vendégség útját. Talán egy konkrét példával ösztönzést adhatunk. A helyszín Bécs egyik temploma, ahol az esti órákban ifjúsági misét tartanak. Az egész szentmise kerete lazább, barátságosabb, helyesebben barátibb és testvéribb, mint egyébként. Nemcsak Krisztus békéjének fogadásakor és továbbadásakor fognak kezet egymással a résztvevők, hanem a szentmise kezdetén is, bemutatkozással egybekapcsolva. így mindenki legalább 10—IS testvérével kerül a testi érintés kapcsolatába is. A szentmise koncelebrációban történik, a legidősebb pap kb. 80 éves, ősz szakállú ferences atya. A papság és a hivek közössége is megtapasztalható minden lehető alkalommal: minden szöveget, ami nem szorosan az eucharisztikus lakomát vezető papot illeti, a fiatalok mondanak, a szentély és a hajó között állandó a kapcsolat. Az elbocsátáskor az Eucharisztia ifjúsági vezetője megkéri a résztvevőket, hogy ne siessenek el, hanem maradjanak együtt a templom bejárata előtt, ahol ételt és italt kínálnak. így is lesz, vidám, kötetlen beszélgetésben marad együtt még egy ideig a néhány száz fiatal, de Bécs helyettes polgármestere meg egy magyar bencés is, ebben a közösségben, amely az étel — egy-két darab egyszerű házi sütemény — és az ital — egy pohár üdítő — közössége folytán asztalközösséggé, Krisztus jelenléte és az eucharisztikus áldozattal való közvetlen kapcsolata révén pedig egyértelműen eucharisztikus közösséggé is lesz. Ha szóban nem is, de gondolatban biztosan sok résztvevő alakította így az imádság szavait: „köszönjük. Jézus, hogy vendégünk voltál . . 8. Jézus jelen van az eucharisztikus színekben, de jelen van a közösségben is. Maga mondta: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük" (Mt 18,20). Nem hanyagolhatjuk el ezt a jelenlétet sem a szent Színek alatt való jelenléte miatt, sőt az eucharisztikus közösségben nagyobb hangsúlyt kell tennünk erre a mozzanatra, hogy megtapasztalhassuk az asztalközösség szeretet- és barátságteremtő erejét, s ezt az elsődleges ősélményt felhasználhassuk a jövő egyházi közösségének/közösségeinek az építésében. Mindebben nem csupán az ember ősi és lényének legmélyéről jövő igényének felelünk meg, hanem Jézus intenciójának is, aki szívesen ült asztalhoz tanítványaival, ellenfeleivel, a bűnösökkel és a „másvallásúakkal" (vö. Jn 4,1—42). Mindezeknek az asztalközösségeknek a tetőpontján egy Vacsora keretében rendelte az Eucharisztia ünneplését is. Minden étkezésünkön Jézust látjuk vendégül embertestvéreinkben, a jézusi közösséget építjük a családi és egyéb közös étkezéseken. Legerőteljesebben az eucharisztikus lakoma építi a közösséget, de az „ex opere operato" ténye mellett hozzá kell járulnunk ahhoz, hogy ez a közösség „ex opere operantis" is megtapasztalható legyen. Krisztus Teste vagyunk, Krisztus Testét vesszük. Tesszük ezt a Test közösségében, amely egyúttal emberi közösség is. Imádkozzunk őszinte vággyal: Jöjj el, Jézus, légy vendégünk . . . Jegyzetek: 1. Helder Camara, Mach aus mir einen Regenbogen, Graz-Wien-Köln 1981, 83. — 2. Idézve az Österreich 3 rádió „Gospelkantate" című műsora alapján. — 3. Ser mo 272. Editio Maurinorum, 5,1103. *** *** 127
