Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 2. szám - Nyiredy Maurus: "... bennem marad és én Őbenne" (Jn 6,56)
Megélt közösség másokkal A kommunió éltető folyama tovább árad. A tanítvány részesülése Mesterében részadássá válik az embertársak felé. A tanítvány az Úr közösségében tudja magát és ezért vállal közösséget embertársaival. A tanítvány megtapasztalja a szeretetet, ezáltal felszabadul mások szeretésére. Jézus megajándékozta Zakeust, amikor vendége lett. Zakeus válasza erre az volt, hogy vagyonának felét a szegényeknek adta (Lk 19,1—10). A tanítványnak a kommunióban el kell fogadnia az ajándékot, hogy azután ő is ajándékot tudjon adni, mégpedig önmagát ajándékozza oda. Akit Krisztus közösségébe befogad, az maga is gazdag és „vidám adakozó" (2Kor 9,7) lesz. Sok értékes emberéletnek nincs ma jövője. Ma is úgy szólít fel minket is Jézus, mint akkor: „Ti adjatok nekik enni!" (Mk 6,37). A tanítványok megosztották azt, amijük volt. Krisztus erejében többet adtak, mint amennyivel rendelkeztek. A Krisztussal való kommunióban részesülő kereszténynek tudatában kell lennie, hogy ezt a kommuniót meg kell élnie az élet minden területén, a társadalomban, az emberi közösségben is. Azoknak az embereknek, akik Isten Fölkentjével állnak kapcsolatban, egymás számára olyan magas méltósággal kell rendelkezniük, hogy ennek fényében másodrendűvé váljék minden különbség, amely származás, nem, rang, állás, hivatás, vagyon, kor, teljesítmény, tehetség területén adódhat az emberek között. Ugyanannak az úrvacsorának vendégei között a legkisebb testvér is magas rangú — Krisztus miatt. Az úrvacsora vendégeire számtalan kiaknázatlan lehetőség vár. Örömteli tapasztalat, hogy egyesek és keresztény közösségek vállalkoznak arra a merész kísérletre, hogy egymásnak, mint Jézus asztaltársainak, meleg embertársiasságban jövőt és reményt nyújtsanak. Az eucharisztikus Úr asztala felől érkezve lesz igazán értelmes együttes életünk. Krisztus azért akart borrá és kenyérré lenni, hogy mások belőle éljenek. A keresztények igazi életformája is a „valakiért" és nem a „valaki ellen", nem a szorongó és agresszív önállítás, nem a mások elítélése, hiszen az Eucharisztia által legyőzték minden szorongás forrását: az elkülönültséget és elszigeteltséget. A szeretet megtapasztalása mindenki számára bátorítás az élethez, a remény jele. Korunkban a felebaráti szeretet legkeresettebb formája éppen az, amelyik bátorítani tud az életre és igazi reménnyel tud megajándékozni. Az Eucharisztia ünnepi lakoma. Az ünnep összhang, egység a világgal, „igen" az életre: minden rossz ellenére az élet jó és jó lehet és jó is lesz. Az ünnep ígéret, mert az ünnepen az ember leteszi a mindennapok fárasztó igáját. Megsejti a felszabadult létet, amely olyan, amilyennek lennie kell. Ezért természetes, hogy Izrael gondolkodásában Jahveval kapcsolódtak, összetartoztak az ünnepek és a lakomák: „Menjetek és egyetek zsíros ételeket és igyatok édes italokat! Ne szomor- kodjatok, hiszen az Úrban való öröm az erősségtek" (Neh 8,10). Az Eucharisztia ünneplése mindig ünnep, hiszen emlékeztet és egyesít azzal a szeretettel, amellyel Isten Jézus Krisztusban szereti életünket. Az Eucharisztia egyben hitvallás is amellett, hogy az életnek jövője van. Antoine de Saint-Exupery írja: „Végre találkoztunk. Az emberek sokáig haladnak egymás mellett csöndjükbe zárva, vagy ha szólnak: a szavak nem mondanak semmit. De eljön a veszély órája. Akkor váll a vállhoz simul. Ráeszmélünk, hogy ugyanegy közösségbe tartozunk. Az ember tágulni kezd, amint mások lelkét fölfedezi. Széles mosollyal összenézünk. Olyanok vagyunk, mint a fogoly, aki megszabadul és elámul a tenger végtelenségén" (Éjszakai repülés. Európa Kiadó, Budapest, 1966). Hasonló lélekkel kell ünnepelni az Eucharisztiát, — azzal a különbséggel, hogy minket nem a veszély órája, hanem Krisztus Jézus szeretete hozott össze kommunióba önmagával és egymással. Felhasznált irodalom: Ladislaus Boros: Der anwesende Gott. Wege zu einer existentiellen Begegnung. Walter Verlag, Olten und Friburg i. Br., 1964. — Erich Fromm: A szeretet művészete. Helikon, Budapest, 1984. — Hans-Jürgen Greschat: Essen und Trinken: Religionsphänomenologisch. In: Manfred Josuttis—Gerhard Marcel Martin (Hrsg.): Das heilige Essen. Kultur- wissentschaftliche Beiträge zum Verständnis des Abendmahls. Kreuz Verlag 1980. — Karlheinz Messelken: Vergemeinschaftung durch Essen. In: lásd az előző tanulmánynál. — Margarete Schmid: Ma közösen hinni. Opus Mystici Corporis Verlag, Bécs 1982. — Wilhelm Zauner— Johannes Singer: Zeichen der Hoffnung. Herder, Wien 1984. 95
