Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 2. szám - TÁVLATOK - Széll Margit: Szeretjük-e gyermekeinket?
helyzetűeknek. Kozma Tamás szociológus fogalmazta meg ezt az egyre terjedő jelenséget még 1971-ben: „A hátrányos helyzet az osztályviszonyok nagyméretű átalakulásából fakad . . . azoknak, akiknek kisebb az esélyük a fölfelé irányuló társadalmi mobilitásra, azok hátrányos helyzetben vannak." — A mai magyar társadalom különböző rétegeinek tagjai egyenlőtlen esélyekkel kísérlik meg a helyzetváltoztatást, melyben a gyerekek kudarcai a lemorzsolódásban, a bukásban lesznek nyilvánvalóak (vö. Siklós i. m. 52.). Így érthető, hogy egy vidéki 1200 fős általános iskola igazgatója 800—1000 tanulót minősíthet hátrányos helyzetűnek. — A legnehezebb szakmunkássá emelkedni, pedig ezekből a fiatalokból adódik a jövő dolgozóinak többsége. A szakmunkásképzők, a szakiskolák és a szakközépiskolák tanulóinak alig van „gazdájuk". A nevelési tanácsadók nem „felkészültek" — mint mondják — erre a korosztályra, nem is foglalkoznak az elriasztó külsejű kamaszokkal, a tanulóotthoni nevelőtanárok többsége csak a „fegyelmet” próbálja tartani. Főleg a tanyákról, aprófalvakból feljövőket otthonról nemigen segítik, rendszerint annyit tudnak róluk, hogy a „városban élnek”. Az üzemi gyakorlatokon a munkáshiány miatt a munkavezetők titkon rábeszélik őket, kezdjenek el segédmunkásként dolgozni, őket is vonzza a jó kereseti lehetőség. Azonban az erős fizikai munkát nem sokáig bírják. A munkahelyüket otthagyják, mivel már munkásszállásuk sincs, itt-ott „haveroknál" laknak, majd épülő házak pincéiben, feltört víkendházakban „csöveznek”. Pénzük nincs, éheznek, hamarosan valami betörésben, bűncselekményben tűnik fel a nevük. — „X. Y. 15 éves fiú félszeg, bizonytalan, 30 Ft-tal zsebében, motyójával a hóna alatt, aki 3 hónapja jött egy kis határszéli faluból a városba, a mai napon hová távozott?" — érdeklődik az egyik vasipari szakintézet igazgatójától Siklós László. „Honnan tudjuk? — hangzik a válasz. — Meg sem mondta nekünk." — Az 1979. évben kb. 150 ezer nappali szakmunkástanulóból (15—16 évesek!) 28—30 ezer morzsolódott le, közöttük 9 ezer leány. Évente átlagban ennyien hullnak ki a család, a lakóhely valamennyire védett közegéből és tűnnek el a szervezett gyermekvédelem szemei elöl. „Nem dramatizálni akarják a helyzetet azok, akik őket attól féltik, amit belső vagy külső kontroll híján elkövetnek vagy elkövethetnek. Bár lehet, hogy már a figyelem- felhívás is dramatizál, mivel a szituáció maga drámai" — mondja mindannyiunknak Siklós László (i. m. 153—155.). Ne csak azt kérdezzük tehát — lelkipásztorok és hivök —, hogy hová lettek a megkereszteltek, a volt elsőáldozók vagy megbérmáltak a templomi hitoktatásról, a vasárnapi miséről — hanem azt: Hová lettek egyáltalán a gyermekek a saját lelkipásztori területükről? — „Mivel az egyház minden világra jött gyermek gondozásával törődik, illetve azt sürgeti” — figyelmeztet a pápa —, így aggódásunk mindenképp indokolt. Nem lenne teljes a gyermek helyzetének tükre, ha legalábbis nem utalnánk röviden a lakótelepekre, a hétvége problémáira és az állami gondozottakra. A lakótelepek egyre több figyelmet igényelnek. Legyenek azok Budapesten, Miskolcon vagy az ország bármely területén, azonos feszültséget mutatnak. A korábbi nehéz helyzetet lakói még nem heverték ki, gyorsan akarnak új, divatos berendezést beszerezni. A gyermekek — akikre a lakást kapták — mosolytalanok, mert gyakran már érdektelen „tárggyá" váltak. Az elcsendesülő harcban derül ki, hogy csak lakás van, a „családi fészek" már kihűlt. A házastársakat csak a „lakásszerzés" tartotta össze, már régen elidegenedtek egymástól. Ilyenkor bomlik fel legkönnyebben a család. A gyerek azt csinál, amit akar, és mivel egy 7—10 emeletes házban nagyjából hasonló korú gyerekek vannak, hamarosan csoportokba verődve kezdik az „új világot" birtokba venni. A lakók nagy része az új holmik részletfizetésében, a sokszor az eddiginél 20-szorosan magasabb rezsiben eladósodik, nincs pénzük a napi élelemre, kezdődik a veszekedés, a gyerekek éhesek, hamarosan a közértben lopáson érik őket, vagy este törik fel az üzleteket. A családok további segítséget nem várhatnak, „hiszen már lakást is kaptak". A gyerek a nyolc osztály után nem akar továbbtanulni, kimarad az iskolából, viszont a városban „válogathat" a munkahelyekben. A családok ugyan látszólag „előreléptek", hogy azután még nagyobbat essenek vissza. Figyelnünk kellene mindannyiunknak erre, mert „a családok emelkedése, süllyedése ingadozóban van, bármely társadalmi rétegben, bármely foglalkozásban és életkörben előfordulhat” (Siklós 49.) A hétvégi kettős szabadnap is kitermelte már káros hatását a gyermekekre. „Építkezési árváknak" nevezik, akiket a módosabb szülök magukkal visznek ugyan a telekre a házépítéshez, de nem törődnek velük, vagy otthon hagyják egyedül, esetleg ismerősökhöz küldik őket. — A peremkerületieknél, a több gyermekeseknél az apa rendszerint valami jól fizető GMK-munkát vállal, az anyára hárul minden munka, a gyerekekkel ingerült vagy szabadjára engedi őket. Sok gyerekre még a vakációban is sok „muszáj-cselekvés” hárul, a természetben tölthető, gondtalan szabad idejük kevés. 28
