Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 2. szám - TÁVLATOK - Széll Margit: Szeretjük-e gyermekeinket?
a gyermekre veszélyeztetők (alkoholisták, munkakerülők stb.), általában jól lehet velük együttműködni. Nagy részük tájékozatlan, keveset tudnak a gyermek lelkivilágáról vagy egyéni problémáikat viszik át gyermekeikre. Mit tehet az iskola ilyen helyzetekben? — veti fel a kérdést Siklós László: „Vajon az iskola meg tudja ítélni egységesen a gyerek magatartását?. . . Az iskolai elvei — szemben a családdal — egységesek ugyan papíron. Öe mennyire másként ítélik meg a hajdúsági tanyákon és Budapest belvárosában!" .. . „Függ a jó és a rossz megítélése a pedagógustól is . . . Netán a fáradt, kimerült pedagógusban van a hiba? . . . Netán nincs meg az eszköze a nevelésre .... mert nem tudnak korszerűen bánni a gyerekkel? . . . Mert sok a képesítés nélküli, módszer nélküli 20 év körüli leány, aki — jobb híján — beáll a 36 tagú osztályba, a katedrához és néhány évig (ha marad a pályán) nem tudja, mit tegyen?" (i. m. 60.). Észrevehetjük azt is, hogy ma a „kívánatos" embertípust a gyerekek közül válogatják. Az óvodában, az iskolában azt szerepeltetik, emelik ki, aki tetszetősebb, többet produkál, jobban kezére játszik a nevelőknek. És ezzel hány olyan kerül hátrányba, akinek a nehéz otthoni körülményei miatt éppen az iskola lehetne a kibontakozás helye. Ezzel a kettős hátránnyal csak nő a veszélyeztetettségük. Még ma is több száz gyermeket vernek otthon, iskolában, nevelőotthonokban ügy, hogy a testi, lelki sérülések nyomai tartósan megmaradnak. Világszerte nő az öngyilkos gyermekek száma. A gázolásoknak is igen sok gyermek áldozata van (az NSZK adatai szerint évi kétezer halálos), mert a felelőtlen autósok a gyereket könnyebben cserben hagyják. De a felnőttek felelőtlensége miatt egyre több az otthoni súlyos gyermekbaleset is. A mai gyermek mindennapos negatívumait Csőregh Éva sokoldalú felmérései alapján (Lakótelepi gyerekek. Közgazd. Bp., 1978.) így foglalja össze: ideges, sokszor magára hagyott, rendszertelen a napirendje, főleg az étkezési és a lefekvési idő. Vagy rájuk hagynak mindent, vagy a gyereken vezetik le a szülök feszültségeiket. A gyerekek napjai egyhangúak, színtelen a szabad idejük. Érzelmi, indulati feltöltöttségúk hiányos. A szülők rájuk hagyják a kistestvért a felelősség súlyával együtt, az ilyen „pótszülői" feladat, főleg a lányokat, nagyon megviseli. — Ha ennyi tényezőtől függ, ha ennyire viszonylagos, hogy mi a jó és mi a rossz, a helytelen tett — kérdi joggal Siklós László —, miként lehet az értékmérő? „A nevelésben akkor lehetne etikai kategória', ha valamilyen módon mérhető, elvonatkoztatható lehetne... De így, ma, az értékek nagy vásárán, anyagiasodó világunkban, a család átrendezése idején, a munkahelyi koncok harcában. . . (az etikai kategória) nemcsak viszonylagos, labilis, hanem már-már pejoratív” (i. m. 60.). A teljesítményre orientáltság, a szabad vállalkozások hirtelen megindulása, az ügyeskedés egyre inkább megszünteti a családokon belül és azok között az őszinte emberi kapcsolatokat. Devalválódnak az emberi értékek, a barátságok, az igazi hivatáskeresés. Maria Bührernek, a neves svájci pszichoterapeutának a közel tíz évvel ezelőtt tett megállapításai (Emanzipation der Frau. Diakonia, 1975/3.) nálunk most kezdenek aktuálissá válni: „Sajnos, a rentábilis, a pénzszerző tevékenység lesz az, ami a fiúk és a lányok nevelési egyenlőségét irányítja ... A gyerekek ügyes előrehaladása, úgy látszik, ez a legfontosabb a szülőknek. A jobb iskolai bizonyítvány dönt az előnyösebb helyzetről. Így a gyerekek korán megtapasztalják, hogy az elismerést teljesítményekkel kell kiharcolniok. Az iskolákban majdnem csak a racionális képességeket fejlesztik. A zenei adottság, az érzelmi értékek, az élményszerzés képességei nagyjából az elemi igények szintjén maradnak . . . Ezt a lemaradást csak a szülő tudja kiegészíteni." — És a szülőnek ezt mielőbb meg kell tennie, mert a teljesítményi hajsza prése alatt a gyermek maga fogja megtalálni azt a rést, ami rendszerint az ösztönös igények kiélésének torz formáihoz vezet. A „kevesek" — és gyermekeink többsége Bührer tanácsait akár külföldön, akár nálunk, főleg a tanult, a jól szituált szülők tudják megvalósítani. Gyermekeiket jól felszerelt iskolákba, különórákra járatják, naponta figyelik előrehaladásukat, külön szoba, csend, tisztaság, vacsora, saját ágy várja őket. Olvasóinknak talán meghökkentő, hogy gyermekeink százezreinek még nincsenek meg ezek az alapvető feltételei. Alig ismerjük, beleértve lelkipásztorainkat is, az aprófalvak, a tanya, a külváros gyermekeinek helyzetét. Az átlagosan 35 év körüli szülök nagy része félanalfabéta — ha nem is alkoholista —, nincs tekintélye gyermeke előtt, nem is tud neki a tanulásban segíteni. Az ingázók, az albérletben élők, a nagycsaládok, a csonka családok, a cigányok gyermekei közül kevesen kapják meg azt a tudás- és viselkedésszintet, amivel az iskolában, majd az életben felemelkedhetnének. Joggal nevezhetjük őket hátrányos 27
