Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 2. szám - TÁVLATOK - Széll Margit: Szeretjük-e gyermekeinket?
TÁVLATOK SZERETJÜK-E GYERMEKEINKET? „A békét a gyermekekben kell elültetnünk” Gandhi A gyermek a világ reménysége: „Minden gyermek egy újabb üzenet arról, hogy Isten még nem mondott le az emberiségről" — írja Rabindranath Tagore. Közhely, hogy a gyermeket szeretik, mert védtelen és még senkinek sem riválisa. De meddig? Vajon elég indok-e ez a szeretetre? Egyesek minden jót megadnak nekik. Agyonkényeztetik az egyetlent, de visszautasítják a többit, nem segítenek mások gyermekein. Mások úgy érzik, eleget tettek kötelességüknek, ha világra hozták a gyereket, élvezik a vele járó előnyöket, a gyest nemritkán a maguk hasznára fordítják. Szó szerint „kizsákmányolják" saját gyereküket, de nevelésével nem sokat törődnek. A nyomorúságos országokban a szülök legtöbbje embertelenné válik gyermekeivel szemben: kiteszik gyermeküket, éhbérért dolgoztatják, alig megtűrt személyek. Ahol a jólét megszerzése a cél, ott viszont „tárggyá” zsugorodik a gyermek. Pedig ha az emberiség nagy családjában a föparancsot — a másik felét is — érvényesíteni akarjuk: ,,. . . szeresd felebarátodat, mint önmagadat!" — akkor az leginkább a gyermeket illeti meg. II. János Pál pápa a Familiáris Consorlio kezdetű buzdításában (1981) hangsúlyozza, hogy az egyház minden gyermekért felelős: „A családban mint a személyek közösségében (consortio többet jelent: részesedni a másik sorsában) nagy gondot kell fordítani a gyermekre azzal, hogy tiszteletben tartják személyi méltóságát, nagyra becsülik és nemes akarattal oltalmazzák jogait. Ezt minden gyermekről el kell mondanunk, de annál inkább hangsúlyozzuk, minél kisebb a gyermek, minél több segítségre szorul, illetve beteg vagy nyomorék. — Amikor az egyház minden világra jött gyermek gondozásával törődik, illetve azt sürgeti, egyik alapvető feladatát teljesíti, hogy megismételje az Űr Krisztus példáját és parancsát, aki a kicsinyeket Isten országának középpontjába állította . . ." (26. — a kiemelés tőlem). — Mivel hazánkban most olyan égetőek a gyermekek problémái, hogy az írók, a közéleti személyiségek társadalmunk minden tagját mozgósítani kívánják ebben az ügyben, ezért nekünk, keresztényeknek az eredmények mellett ismernünk kell a nehézségeket is, hogy segíteni tudjunk. A gyermek problémái és a „problémás" gyermek Ha itt csak az átlagos helyzetű és képességű gyermekekről szólunk, akkor is egyre rosszabbodó helyzettel kell számolnunk. Sokkolóan lehangolóak Siklós László legújabb könyvének (Gyerekek veszélyben. Szépirodalmi Kiadó, 1983) országos szinten összegyűjtött leleplező tényei, mivel jól tudja: „A gyerekekről hallgatni bűn." — Ezt olvasva, magam is utánajártam, mi a helyzet Budapesten az ún. „várt", „elfogadott" és „normálisnak" minősített gyermekek körében. Egy értelmiségiek által lakott kerületnek, valamint egy átlagos jellegű lakótelepnek pszichológusától kértem áttekintést, aki a 3—18 év közötti korosztállyal foglalkozik. Megállapítása, hogy általános iskolai osztályonként 2—15 „problémás" gyermek található (az utóbbi szám főleg a lakótelepek érzelmileg megviselt gyerekeiből adódik). Magatartási és tanulási problémákkal jelentkeznek. Olyan testi tünetekkel, melyek orvosilag nem indokolhatók: éjszakai bevizelés, hányások, hasfájás stb. vagy lelki rendellenességekkel: nyugtalanság vagy letörtség, zavarkeltés, „neveletlen" viselkedés a közösségben, alkalmazkodási képtelenség stb. A tanulási nehézségek sem felfogásbeliek, hanem legtöbb esetben érzelmi zavartság váltja ki. A nevelési tanácsadók a gyerekkel és a szülőkkel együtt foglalkoznak. Ha azok nem nagyon elmaradottak vagy 26
