Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 1. szám - KÖRKÉP - Cselényi István Gábor: Célcsoportok kialakítása a plébánia életében
megoldást keresnek az elméleti és gyakorlati párbeszédek keretében. Hogy csak néhányat említsünk: a magány feloldódása, egymás közti kiengesztelődés, a munka értelmessé tétele, igazságosság keresése, csoportok, népek közötti béke megteremtése. Elmondottak alapján katolikus egyházunkat olyan szociológiai egységnek tekinthetjük, amely területi szempontból is további kisebb egységekre osztható (érsekségek, egyházmegyék, esperesi kerületek, plébániák), s amelyben funkciók szempontjából is sajátos területek különíthetők el (egyházkormányzat, lelkipásztorkodás, napi életben való tanúságtétel) - Mind a hívek, mind a kívülállók számára a plébánia (parókia) az egyház „legláthatóbb”, leginkább közelférhető része. Teológiailag szólva - a plébániában ölt testet az egyház, a Krisztus-közösség történelmiségének megfelelően. Vallásszociológiailag pedig úgy tekinthetnék a plébániai közösséget, mint al-egységet a (katolikus) egyház nagyobb rendszerén belül, amely magában foglalja, de konkrétizálja is az egyháznak mint egésznek főbb funkcióit A mai lelkipásztorkodás azt a kérdést veti fel: maradhat-e a ma és a jövő plébániája differenciálatlan, kaotikus egység, vagy további, belső differenciálódás felé kell továbbfejlesztenünk? A tapasztalat azt mutatja, hogy az általánosságokban mozgó tömegpasztoráció egyre kevésbé tudja betölteni hit-közvetítő szerepét. Nem tud pl. mit kezdeni az ifjúsággal, az értelmiségiekkel, a betegekkel. A plébániai lelkipásztorkodásban egyre inkább különálló orobléma-körök alakulnak ki. Ezeknek megfelelően sajátos célcsoportokat kell kialakítanunk. Már nem is egyszerűen „bázisközösségeket'’, hiszen azok még mindig csak a plébánia egészének egy szűkebb rétegét foglalnák magukba, hanem az egész plébánia minden rétegét figyelembe vevő csoportokat, amelyekben az egyes rész-funkciók, rész-célkitűzések ölt- hetnek testet.1 Csoportlélektani ösztönök Mielőtt különválasztanák az egyes célcsoportokat, felmerülhet a kérdés: miért nem elég, ha a papban, a lelkipásztorban tudatosodnak az egyes problémaköröknek megfelelő célkitűzések, miért van szükség arra, hogy az eltérő célokat emberekből álló csoportok hordozzák, s az egyes célcsoportok valóban csoportokká, sőt mi több, közösségekké alakuljanak? — A kérdésre már a rendszertani megállapítások is feleletet jelenthettek: bármilyen kisebb vagy nagyobb szociológiai egységről van is szó, csak egymással is kapcsolatban álló részegységek teszik a közösséget működőképes közösséggé. De csoportlélektani kutatások is alátámasztják, hogy nem a hívekkel való egyedi, pontszerű kapcsolatfelvételre, hanem csoportok kialakítására kell törekednünk — A csoport jelentőségét a lelkipásztorkodás kiváló bécsi szakembere, a nemrég elhunyt Ferdinand Klostermann abban látja,2 hogy csak ennek keretében szerezhetők olyan erények — párbeszéd-készség, tanulásra nyitottság, alkalmazkodási képesség, kritikát is magában foglaló engedelmesség, teremtő fantázia —, amelyek egyedi, függőleges pap-hivő kapcsolatban aligha. A csoport hozzásegít az elfogadottság tudatához, szorongások leépítéséhez, önmagunk helyes értékeléséhez — nem hiába fedezték fel a pszichoanalitikusok a csoport gyógyító, katartikus erejét (megbeszéléseiket ezért tartják ma már inkább csoportokban). Vallásos csoportok ezen túlmenően hitbeli tapasztalatcserére is módot nyújtanak, ami szekularizált légkörben, különböző világnézetek egymás mellett élésének korában mérhetetlen segítséget jelent a hit egzisztenciálissá tételében. Az egyház interakciója (kifelé való hatása) szempontjából is jelentősek lehetnek ezek a mikroszociális közösségek, hiszen tagjaikba közösségi szellemet oltanak. Ehhez járul az a már gyakorlatibb szempont, hogy a plébánia feladatait csoportok összehasonlíthatatlanul könnyebben tudják megvalósítani, mintha egyes emberek bevonásáról, vagy a — rendszerint már átláthatatlan, amorf nagy- közösség aktivizálásáról lenne szó. Aktív együttműködés és állandó kontroll — egyszóval: kommunikáció - csakis átlátható, elérhető, emberi, családias közösségen belül, kisebb csoportokon belül lehetséges. A plébániák mai formájukban túl nagyoknak tűnnek ahhoz, hogy bürokrácia nélkül mozgathatók lennének —, hangoztatja Klostermann. A csoportlélektan megállapításai tehát egyértelműen a plébánián belüli kisebb közösségek, célcsoportok kialakítását sürgetik. Azt sem hallgathatjuk el azonban, hogy vannak a csoportképzésnek olyan járulékai is, amelyek veszélyeztethetik ezeket a felsorolt előnyöket. E veszélyek azonban — szintén csoportlélektani megfigyelések alapján, azok tudatos alkalmazásával - elkerülhetők. Mint ugyancsak Klostermann írja, a kisközösségekben gyakran elkülönülési szellem alakul ki, amelyben a csoport tagjai nem hajlandók elismerni kívülállók értékeit, így képtelenek a párbeszédre Elfeledkeznek arról, hogy az egyház nemcsak az „elit”, a „tiszták”, de a bűnösök egyháza is, hittanulók egyháza, melyre ez a kettősség érvényes: „Hiszek, Uram, segíts hitetlenségemen!" (Mk 9,23) Elit-szellem itt-ott a bázisközösségek hazai megjelenési formáiban is mutatkozott. Az egyházi kisközösség pedig — bárminő legyen is az — csak úgy őrizheti meg evangelizáló jellegét, 'ha önmagát is 42
