Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 1. szám - KÖRKÉP - Cselényi István Gábor: Célcsoportok kialakítása a plébánia életében
képes kérdőre vonni, képes megtérésre, a szolgálat vállalására „kifelé" és „felfelé” is. Ha a célcsoportok kialakításánál ezeket a szempontokat — az interakció szempontját is — figyelembe vesszük, hiánytalanul betölthetik közösségépítő funkciójukat. A célcsoportok előkészítése — a „gyakorlók” aktivizálása A célcsoportok különválasztása előtt fontos feladat az ún. „gyakorló vallásosak" aktivizálása és körüknek továbbszélesítése. Gyakorlókkal való foglalkozás? - kérdi sok lelkipásztor — miért van erre szükség? A buzgók „úgyis jönnek”, elég, ha szentségek tekintetében „kiszolgáljuk” őket... — A zsinat szellemében azonban az egyházhoz való odatartozás nem egyenlő a passzív vallásossággal, a gyakori, akár rendszeres szentmise-hallgatással, hanem magában foglalja azt is, hogy az evangélium áthatja egész életünket. Az egyház csak úgy lesz mindenestől szentségi jel, ha tagjai életükben is felmutatják Krisztus „proegziszten- ciáját", másokért-létezését. A gyakorlókat ahhoz kell hozzásegítenünk, hogy a kereszténységet valóban gyakorlattá tegyék. — Wilhelm Breuning ide vonatkozó megállapításaival ellentétben3 a gyakorlókat még nem mondanák célcsoportnak, hiszen, ha a plébánia egészén belül többé-kevésbé külön is választhatók, még mindig túl tág kört alkotnak ahhoz, hogy egyetlen közösségbe lehetne tömöríteni őket. De a velük való intenzív foglalkozás elengedhetetlen feltétele annak, hogy az egész plébánia közösséggé váljék, s hogy azután- életkorok és plébánián belüli funkciók szerint - különválaszthassuk az egyes célcsoportokat. Az alapot mindenképpen a vasárnapi-ünnepi szentmiséknek kell megteremteniük, hiszen ezeken részt vesz a plébánia népességének zöme. A zsinat óta mód van arra, hogy a liturgia szövegébe minél több aktualitást, változatosságot vigyünk bele. Ennek, mint látni fogjuk, szerepe lesz a célcsoportok életében is. De már itt, az „alapozás" kérdésénél is említsük meg: a hívek aktivizálásának egyik leghathatósabb eszköze éppen a liturgia lesz, ha a résztvevők valóban bekapcsolódnak abba, s olyan indításokat kapnak a liturgia-szövegekből, amelyek arra ösztönzik őket, hogy minél sokoldalúbban kapcsolódjanak bele a plébánia életébe, sőt azon túlmenően is próbálják életre váltani az evangéliumot. — A közösség-építésnek igen fontos része az egész évi igehirdetői munka, amit jól egészíthetnek ki felnőtteknek szóló kurzusok, lelkigyakorlatok. A közösség-képzés súlypontja azonban a misén kívül van. Kihagyhatatlan része, hogy személyesen is megismerkedünk a templomba- járókkal, otthonukban is felkeressük őket. Ennek során fokozatosan tágíthatjuk a gyakorlók körét, amellett lassan körvonalazódik bennünk, milyen rétegekből tevődik össze a plébániai közösség, kikből lehet és kikből érdemes különálló kiscsoportot alakítani. Mindenütt a helyi adottságokat kell kiindulásul vennünk — A következőkben eltekintünk a foglalkozási ágak szerinti csoportosítástól. Elsősorban a korosztályok szerinti tagozódást vesszük alapul, de utalunk funkcióbeli csoportalakítási lehetőségekre is. A gyermekek bevezetése a plébániai életbe Az iskolai és templomi hitoktatásról sok szó esett már folyóiratunkban; a gyermekek mindig is fontos területét jelentették a plébániai lelkipásztorkodásnak. Amikor most a gyermekek célcsoportjáról szólunk, nem katekétikai szempontból tekintjük korosztályukat, hanem azt keressük, hogyan avathatjuk őket a plébánia közösségének élő tagjaivá.4 — A gyermek-pasztorációban — örvendetes módon — utat tört az az antropológiai meglátás, hogy a gyermek nem* kis-felnőtt, akinek ugyanazt a szellemi táplálékot kell nyújtanunk, mint az idősebbeknek, csak kisebb adagokban, hanem — gyermek, akihez úgy kell közelítenünk, mint gyermekhez, az ő világából kiindulva, az ő látásmódjával, az ő tapasztalataira és élménykörére támaszkodva. Aminek fontos része az is, hogy élményszerűbben, személyhez kötődve fogad el igazságokat. A hitnek „hallomásból” való eredése (2Tim 2,2), személyen keresztül történő továbbadása fokozott mértékben igaz a gyermekek esetében. Ez sokszorozza meg a papnak, hitoktatónak (akár hitoktatónőnek!) mint „vonatkozási személynek" (Bezugsperson) a jelentőségét. Ha azt akarjuk, hogy a gyermekek ne csak „tanulók” legyenek a hittanon, hanem a plébánia teljes értékű tagjai, akkor elsősorban személyes kapcsolatot, jóbarátságot kell kialakítanunk velük. — A gyermekek aktivizálásában- a katekézisen kívül - perdöntő szerepe van a szentmisének is. S itt ismét említenünk kell az érintettekhez való alkalmazkodás kérdését Ha a fél kilences vagy kilences mise csak azért gyermek-mise vagy diák-mise, mert azon — mellesleg — gyerekek is részt vesznek, de sem a prédikáció, sem a liturgikus szövegek nem érintik őket — azaz kis-felnőtteknek tekintjük őket —, előbb-utóbb el fognak maradni. De ha a misén valóban otthon érzik magukat, életük részévé válik. A római rendelkezések ma már lehetővé teszik, latin rítusban, hogy a lelkipásztor „a ró43
