Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Zerfass, Rolf - Bánhegyi B. Miksa (ford.): A lelkipásztor mint sebekkel borított orvos
Az ilyen vallomásból olyan nyugodtság jut osztályrészemül, amely képes annak a horizontját is felderíteni, aki vezetésemre bízza magát. Az imádságban teszek szert arra a higgadtságra — bármilyen legyen is az - amelyben megmutatkozik számára a legkevésbé erőszakos meghívás, hogy horgonyozzon le, álljon meg a maga lábán, s ne legyen neki többé szüksége lelki gondozásra. ,,Hiszen tudom, milyen terveket gondoltam el felőletek — mondja az Or —; ezek a tervek a jólétre vonatkoznak, nem a pusztulásra, mert reménységgel teli jövőt szánok nektek" (Jer 29,11). Jegyzetek: 1. H. Nouwen, The wounded healer, New York, 1979. Mivel a könyv még nincsen lefordítva németre, alapgondolatait részletesebben ismertetjük. - 2. H. Schilling, Von Beruf Seelsorger, in: DIAKONIA 11. (1980) 306 skk. — 3. Sanhedrin-traktátus; Nouwen 82. — 4. C. G. Jung, Die Beziehung der Psychotherapie zur Seelsorge. Gesammelte Werke 11, Olten 1971, 24-27. — 5. H. E. Richter, Flüchten oder Standhalten, Reinbeck 1976. — 6 Nouwen, 87. — 7. H. Nouwen, Creative ministry, New York, 1978, 59—61. - 8, Uo. 39. — 9. Uo. 61-65. — 10. Uo. 63. — 11. Evangelisches Kirchengesangbuch 294. Evangélikus Énekeskönyv, Budapest, 1982. 432. — 12. Az eredeti szó szerint való fordítása így hangzik: ,,Aki megadja útját, irányát és pályáját felhőknek, levegőnek és szeleknek, meg fogja találni azokat az utakat is, amelyen a te lábad tud járni." (A fordító megjegyzése). Fordította: Bánhegyi B, Miksa SZERESSÜK A VILÁGIAKAT; TÖREKEDJÜNK AZ EGYÜTTMŰKÖDÉSRE. Kevéssé misz- szionáriusnak mondható az az egyház, amely, bár figyelemre méltó vallási gyakorlatot mutat anélkül azonban, hogy gondot okozna neki a világ, amelynek élvezi a támaszát és a világiaktól csak befolyásának és tekintélyének fenntartását várja. Nem vár mást tőlük, mint csupán szolgálatot, hogy biztosítsák apparátusának működését. A missziós egyház az evangélium hirdetése céljából éppen úgy együtt dolgozik a világiakkal, mint a papokkal, mert mind az egyik, mind a másik tényező ugyanannak a feladatnak az igáját húzza, jóllehet mindegyiknek más a szerepe ... Ha a pap túl gyakran mozog a dolgok, a gyakorlatok, a fenntartandó struktúrák síkján, ha alig éri el a szükséges lelki színvonalat, akkor a világiakat nem is tekintheti másképp, mint lelkipásztori tevékenységének tárgyait, mint alkalmas anyagát vagy hasznos támaszát... Ha az egyháznak missziós küldetése van a világhoz, ha valóban célja az emberek igazi megtérése, akkor az egyház világi tagjainak aktívaknak kell lenniök. Tehát a Krisztusnak már megnyert hivő világiak együttműködhetnek, sőt kötelesek is együttműködni az emberek szolgálatára rendelt felszentelt papokkal. Ezt nagyon hatékony módon végzik a hívek családjukon belül. Jól tudjuk, hogy a mi hitoktatásunknak csak azoknál a gyermekeknél van komoly foganatja, ahol a hit gyökeret tud ereszteni, mert a szülők keresztények... Mi mást jelent ez, mint hogy nem mi papok vagyunk azok, akik kereszténnyé tesszük a gyermekeket, hanem a szülők. Ez azt is jelenti, hogy a felnőttekkel való munkánknak sokkal biztosabb az eredménye. Azt is tudjuk, hogy egy világi, de méginkább egy házaspár, sőt több házaspár együttes tanúságtételének hatása páratlan. Azt is tudjuk, hogy egy édesanya otthon végzett hitoktatása, amelyen részt vesznek gyermekei, esetleg társaikkal együtt, valóban sokkal életszerűbb, mint gyakran a mi hitoktatásunk. Tudjuk azt is, hogy kis világi közösségekben végzett életrevízió során a világiak kérdései gyakran üdvös „sokaként ér bennünket Ők azok, akik arra ösztönöznek, hogy mi lelkipásztorok vegyük komolyan és reálisan az evangélium követelményeit és felszólításait. Miután kiszemeltünk néhány különösen „belevaló" lelkipásztort, az után a közös vonások után kutattunk, ami tevékenységük minőségét meghatározza. Két vonás jellemezte valamennyiüket: — 1. Mindig munkaközösségben dolgoztak, sőt gyakran papi közösségben is éltek. — 2. Igazi és szoros együttműködésben dolgoztak a világiakkal. Yves Congar zsinati teológus „A mes fréres" c. művéből. 23
