Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Hajnal György: A szeretet találékony
Akik pedig nem tudnak már „nyüzsögni", akik maguk inkább rászorulnak segítségre, mint, hogy ök segíthetnének, akiknek kicsi nyugdíjából nem telik ajándékra, vajon nekik nincs már karitász-kötelezettségük? Két apró életkép: Sok szerzetesrendben az „utolsó" áthelyezés szövege ilyesmi: Menjen X rendházba és imádkozzon a rendért! — Aki hisz az ima és a kegyelem erejében, tudja, hogy ez nem félreállitás, hanem valódi, értékes feladat. Ezt érezte meg az az idős nénike, aki bizalmasan mondta el az egyik tanyán egy házszentelésen, a kuckóban ülve: „Tudja, nagyon sok dolgom van! Főzni már nem birok, meg nem is engednének, , de hat gyermekem van, tíz unokám és már három dédunokám is, mindennap mindegyik kap egy tizedet az olvasóból tőlem. Hát gondolhatja, hogy nem unatkozom! — Ki ne tudná ezt az utolsó „áthelyezést" teljesíteni. Es aki már erre sem képes, napi szenvedését teheti Krisztus szenvedése mellé, és így erősítheti az egész egyházat! Mindezek nem szervezett „karitász-akciók", és legtöbbhöz pénz sem kell, vagy nem sok kell. A pap dolga, hogy ezekre a feladatokra ránevelje híveit, hogy jó tanácsokkal és saját példájával mutasson utat. — Kihelyezhet azonban a templom végén egy levelesládát is, amibe mindenki beteszi a maga céduláját: mit kér a hívektől (pl. valaki, aki naponta el tudná hozni az ebédjét . . .) vagy mit ajánl fel (pl. minden vasárnap este 8—10-ig segíteni tud, hogy a szülők is eljussanak valahová szórakozni, kikapcsolódni. . .). A lelkipásztor pedig beoszt, közvetít, munkatársaival helyére rakja a kínálatot és kérelmet. De vajon mindezekre szükség van-e? Van-e erre időnk? Annyi gond van úgyis az életünkben . . . Meg sem érdemlik az emberek . . . Kihasználnak és majd nevetnek rajtunk . . . Erre maga Krisztus felel: „Jöjjetek Atyám áldottad Vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot: Éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok . . . vándor voltam és befogadtatok, mezítelen és felruháztatok, beteg voltam és meglátogattatok, börtönben voltam és fölkerestetek . . . Mikor láttunk . . . Amit legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek ... — Távozzatok átkozottak az örök tűzre . . . éheztem és ennem nem adtatok . . . Amit nem tettetek eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek. Ezek örök büntetésre jutnak, az igazak pedig örök életre” (Mt 25,31—46). A karitász — ha így tekintünk rá — már nem pénzkérdés, nem tetszésemre bízott akarom—nem akarom feladat, hanem üdvösségünk „egyetlen" kritériuma. Ha pedig így áll, érdemes elkezdeni, hogy a krisztushivök ismertetőjegye ma is a szeretet legyen! Gyulay Endre A SZERETET TALÁLÉKONY A nyáron történt. Idős néni tipeg be a gyógyszertárba. Zavartan néz körül, fürkésző szeme láthatóan segítséget vár. Holmijai között motoszkál, kihúzza a papirosba csomagolt kis „rongyokat". Majd tétován odalép a pénztároshoz: Kérem, vegye meg, ki is mostam. Hat konyharuha — öt forintért adom —, nagyon meg vagyok szorulva.” — Dermedt csend, majd pillanatokon belül a várakozók egyszerre felnevetnek. Szégyenlősen, kényszeredetten mosolyog a néni, és bizonygatja, olcsón adom, nagyon meg vagyok szorulva. A nevetés még inkább erősödik. Nem inkább talán a nevetők vannak „megszorulva"? Mert van bátorságuk az elesetteket kinevetni, és csak a gúnyban tudnak egységesek lenni. Könnyű az adott helyzet mögé látni: a nélkülözés megszégyenüléssel végződő útjára. Mit tehetünk? Mindenekelőtt szemléletváltozás szükséges! Olyan élmények, amikre építhetünk. — Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon (vő. Mt 20,28). Észrevenni, felismerni a feladatot, és vállalni a „beavatkozás" személyes felelősségét: Segítek! Nem utasítom el, hogy ez a más dolga, nem maradok közömbös. Felismerni: ebben az adott helyzetben nekem kell közbelépnem. Sajnos, kifejlődött köztünk a felelősség nemvállalásának lehetősége. A „túlterhelés" hatására létrejött egy úgynevezett védekező magatartás. Ügy véljük, hogy pillanatonként feldolgozhatatlan benyomások bombáznak, reakcióinkat mindig több input-többlet határozza meg. Ezért akaratlanul is védekezünk, elzárkózunk. 55
