Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 4. szám - KÖRKÉP - Seprődi Éva: A példaadás szolgálata
a Krisztus, Te mindig ott vagy: szívünk mélyén égő szereteteddel" (Roger Schutz: „Éton- nement d'un amour", 87. o.). Teáltalad, Teveled és Tebenned élve, Uram, a „nagy" programot, öregkorunk feladatait, emberi gyarlóságainkhoz, fogyatékosságainkhoz, gyöngéinkhez mérten apróra, elérhetővé, megfoghatóvá tömörítjük. Fejezzük hát be egy kis karácsonyi gondolattal: Amikor minden perc és óra ajándék már, s kapunk utána félve és mohón, őszen az őszben, a csillagos téli éjen — hiszen iramlik, illan az idő! — már mindenünk csak az, hogy adhatunk: fogyó erőből, maradékból csupán, szeretetünk a jászol elé ejtve. Paleta Éva A PÉLDAADÁS SZOLGÁLATA Találkozik az ember néha a hősökkel. Gyakran olyanokkal, akiket az isteni Gondviselés — kifürkészhetetlen akaratából — „véka alá" rejt. De van egy mód: a keresztény szeretet, mely felfedezheti ezt az elrejtett fényt — feleszmélhet, melegedhet, töltekezhet mellette és megtanulhat önmaga is világítani. — Ez az Istenből kiszakadt parányi „fény” egy nyomorék fiú a számomra. Húszegynéhány éves korában, egy véletlen folytán ismerkedtünk meg. Azóta barátok vagyunk. Egy dél-alföldi kis faluban él. Első találkozásunk alkalmával elmondta betegségének okát. Gyógyszer-túladagolás. Ebből kifolyólag pár hónapos kora óta mindkét kezére és lábára béna. Mikor megdöbbenéssel reagáltam erre az orvosi műhibára, csupán ennyit mondott: „Ugyan . . . szóra sem érdemes! Rég volt . . . nem akarattal tette!" Ez meglepett. És ettől kezdve tudatosan figyelni kezdtem: mekkora hősiesség van ebben a fiúban! Felül tud emelkedni mindenen, ami akaratlan emberi hiba — még ha egészségével fizetett is érte. — A távolság ellenére kapcsolatunk egyre mélyebb lett. Ez elsősorban az ő érdeme. Saját erejéből megtanulta lába ujja közé venni a ceruzát, hogy levelet írhasson és így kapcsolatot teremthessen emberekkel. Ezek a levelek sosem öncélúak, kiváncsiskodóak vagy érdekből születtek — inkább a gondolatok kicserélése. Fiatal lelkének külön igénye önmaga feltárása, és öröme a viszonzott bizalom. — Lélekben célratörő, és mégis alázatos ember. Számtalanszor kéri, hogy figyelmeztessem hibáira, mert: „ha Istenbe vetett hittel és erős akarattal rendelkezik az ember — írja —, mindenre képes. Legyőzni a rosszat, és még nyomorék létére is hasznos tagjává lenni az emberiségnek!" — Nem kérkedő, de tudatosan szeretne példát adni másoknak. — Kedvesen írja egyik levelében; ........tudod, nem mindig é rtek meg másokat! Miért zúgolódnak? Én sose tudnék ilyet tenni! Tudom, hogy nálam sokkal betegebb emberek is élnek. Nekem legalább nem kell vastüdö és ép az eszem!" Hálás azért, amit meghagyott neki Isten és igyekszik azzal dicsőíteni öt. — Sohasem terhes a jelenlétében eltöltött pár óra. Nem érezteti, hogy rokkant, hogy sajnálatraméltó, hogy több figyelmet és segítséget érdemelne, mint az egészséges ember. Betegségére hivatkozással sosem köti le önzőén az embert, nem tapad fárasztóan látogatóira — megelégszik ritka és rövid találkozásokkal. Igénytelenségénél már csak otthona szerényebb, melynek falán két kép van: a Szentatyáé és Belon Gellért püspök úré. Mikor csodálkozva kérdeztem rá az akkor még apát úrra — mesélni kezdett. Olyan kedves közvetlenséggel és olyan érdekfeszítően, hogy azonnal megkértem: írja le emlékeit. Azóta megsokszorozott erővel gyakorolja lábával az írást és hónapszámra születnek „tollából” életrajzának sorai, mely példaképül szolgálhat mindazoknak, akik feleslegesen keseregnek, hiábavalóságok miatt kétségbeesnek, vagy esetleg egészséges emberként is elégedetlenkednek és zúgolódnak. Készülő életrajzából idézek most pár részletet. — „Sovány, vézna, magammal teljesen tehetetlen gyerek voltam, még szellemileg is kissé elmaradott. Szüleim nemigen törődtek velem, mondván, hogy nem érdemes foglalkozni ilyen gyerekkel, hiszen nyomorékul úgysem viszem semmire az életben. Szerencsére nem így történt. Isten kegyes volt hozzám, nem hagyta, hogy én is olyan legyek, mint sok nyomorék ember, aki értelmetlennek találja az életet. Igaz, gyermekfejjel talán én is úgy voltam az élettel, mint azok a szegény bizonyos ,ök', de ma már egészen másképp látok mindent. De lássuk csak, mi történt velem . . .” — Több gyermekkori élményben emlékezik meg édesanyjáról, aki: ........hátán cipelt min4 4
