Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Belon Gellért: A szolgálat Jézus szemléletében
kertben a tanítványok is észreveszik: „Egyszerre csak remegni és gyötrődni kezdett." És maga is hangot ad benső világának: „Halálosan szomorú a lelkem" (Mk 14,33). Betetőzése pedig a kereszten való felkiáltása: „Istenem, Istenem! Miért hagytál el engem?" (Mt 27,46). A legnagyobb áldozat a szolgálat hangulati világában ez a lelki otthontalanság. Amikor vezérlő eszméinknek és szándékaink lelkesültségének fényei kialszanak. A lélek ugyan érzi, hogy magára marad, és sehol semmi vigaszt vagy bátorítást nyújtó mozzanat nem jelentkezik. A szolgálatnak ugyanezt a lelkületét ábrázolja Jézus a mezei szolgáról szóló példabeszédében. „Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor hazatér a mezőről: Gyere ide tüstént, és ülj le! Nem azt mondja inkább: Készíts vacsorát! Gyürkózz neki és szolgálj ki, amíg eszem és iszom, azután ehetsz-ihatsz magad is. Talán megköszöni szolgájának, hogy megtette, amit parancsolt neki? Nem gondolnám. Így ti is, miután megtettetek mindent, amire parancsot kaptatok, mondjátok: Haszontalan szolgák vagyunk, nem tettünk többet, mint ami kötelességünk" (Lk 17,7—10). A szolgálat fáradalmai, azok kipihenése, a siker és az érdem hiánya növelik a lelki otthontalanságot, amiket nem nélkülözhet a szolgálat szellemét teljesen betölteni kívánó ember. 3. A szolga nem tudja, mit tesz az ura (Jn 15,15). Félő, hogy a szolgálatnak ezt a krisztusi elemét ésszerűségre törekvő korunk nem méltányolja eléggé. Mindenre magyarázatot keresünk, mindennek indítékait és értelmét kutatjuk. Holott aki szolga, az nincs beavatva ura terveibe, szándékaiba, neki csak a kapott parancsot kell végrehajtania. Ha érti, ha nem érti: ha okosnak vagy célszerűnek tartja, ha nem. Az Űr Jézus a szolgálatnak ezt az elemét is vállalta. Bár teológiailag erről igen nehéz beszélni anélkül, hogy Krisztus isteni tudását valamilyen módon kérdésessé ne tegyük. De az tény, hogy maga az Űr vállalta az evangéliumokban azokat a kitételeket, amik azt sejtetik, hogy valamilyen homály borongott bizonyos dolgokkal kapcsolatban a lelkén. Hogy ez a közölhetetlen tudás felhője volt-e vagy más, az a teológusokra tartozik. De az az imádandó a mi Üdvözítőnkben, hogy ezeket a fogalmazásokat le is íratta az evangéliumokban — így vállalva a hasonlóságot ,,a tudatlanok és tévelygők iránt" (Zsid 5,2). És ha ö merte ezeket így kimondani, akkor — a mi vigasztalásunkra és okulásunkra — merjük használni. Egyes dolgokban nyíltan beszél az Or is. „Azt a napot és azt az órát (az ítéletét) senki sem ismeri, a mennybéli angyalok sem, sőt még a Fiú sem, csak az Atya" (Mk 13,32). Hogy ki üljön jobbján vagy balján az ő országában, „azt nem én döntöm el — mondja — mert azoknak jár, akiknek Atyám készítette" (Mt 20,23). De sokkal elevenebbe vág Jézus látszólagos nem tudása saját megváltói szenvedésével kapcsolatban. Különös, hogy többször megemlékezik jövendő szenvedéséről, de soha egyetlen szóval nem ad magyarázatot, hogy miért kell szenvedni. Nem mondja meg, ki szabta ki ezt a rettenetes halált és kinek kellett ezt rémséges váltságdíjjal lefizetni. Getszemáni-kerti imájában mintha azt sejtetné, hogy más útja is lenne a megváltásnak, így vezeti be könyörgését: „Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely. . ." (Mt 26,39). Ez azt a reményét fejezi ki, hogy hátha van egy másik megváltási mód, csak azt ő nem tudja. És ott van a legvégső: Jézus nagy miértje a keresztfán. Ügy kérdezi, mintha nem tudta volna, amit feltámadása után olyan hévvel és meggyőző erővel bizonyítgatott az emmauszi tanítványoknak is, és a tizenegynek is húsvét este: „Ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak" (Lk 24, 26.46). Amikor Jézus a keresztfán Istentől való elhagyatottságának miértjét elkiáltotta, nem magyarázatot kért, csak fájdalmának adott hangot. Hiszen a következő percben már a legtisztább bizalom imája fakad meg ajkán, nem csendben, hogy senki se hallja, hanem „hangosan fölkiáltott: Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet" (Lk 23,46). A mindent bíráló ún. kritikus kereszténységnek csak részben van igaza. Istenszolgálatunkban nem lehet mindent bírálat tárgyává tenni. És emberi szolgálatunk is elveszti emberi mivoltát a folytonos mérlegelések és bírálgatások által. A szolgálat úgy lesz teljes értékű emberi szolgálat, ha meg tudunk hajolni annak titkai előtt, akinek a szolgálatában állunk. Lehetne még teljesebbé tenni Jézus szolga-élményét, ha elemeznénk a néhány példabeszédében szerepeltetett szolgákat. A búzaföldben növekvő konkolyt irtani akaró (Mt 13,24—30), vagy a királyi menyegzőre az útszélekröl vendégeket hívogató (Mt 22,1—14) szolgák készsége is benne élt Jézus tudatában, amikor' a szolgálatról és szolgálásról beszélt. Mindenesetre azt mondhatjuk, hogy Jézus a szolgálatnak kijelölte a helyét és isteni távlatot adott neki. Sehol nem mutatkozik annyira a bűn isteni világot felfordító szerepe, 5
