Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Belon Gellért: A szolgálat Jézus szemléletében
isten korábban teljesítette és teljesíti most is a parancsot: „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót haragosaitokkal, áldjátok átkozóitokat és imádkozzatok rágalmazóitokért” (Lk 6,27). Hiszen az egész megváltás Istennek ebből a megalázkodó lelkűidéből fakad. Mint Szent Pál írja: „Isten azonban azzal bizonyítja irántunk való szeretetét, hogy amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk” (Róm 5,8). Azután azt kéri tőlünk az Ür: „Ha megütik a jobb arcodat, fordítsd oda a másikat is" (Lk 6,29). A hosszan tűrő Isten mást sem tesz, csak újabb alkalmakat és lehetőségeket nyújt az istentagadóknak és káromlóknak arra, hogy istengyalázásaikat újból és újból elkövessék. „Ha elveszik a köpenyedet, add oda a köntösödet is" (Lk 6,29). A lázadó ember mindig olyan akar lenni — a paradicsomkerttől kezdve — mint az Isten (Tér 3,5), és akárhány bábeli torony kudarca sem ábrándítja ki, hogy újabb kísérleteket ne tegyen arra, hogy Istentől elragadja köntösét és palástját: a dicsőséget (Tér 11,4). És az Isten nem vágja el az újabb és újabb kísérletek útját, sőt meghagyni látszik az isteni dicsőség magasán tetszelgő embert maga kivívta ragyogásában. Majd tovább: „S ha ezer lépésre kényszerítenek, menj el kétannyira" (Mt 5,41). Mobilitásban, nemeslelkűségben nem lehet az Istent fölülmúlni. Ha jól meggondoljuk, Isten mindig többet ad, mint amennyit kérünk tőle, és ha nem várunk tőle semmit sem, akkor is létben tart, segít céljainkra, életünk kibontakoztatására, és így túlhaladja vele kapcsolatos elképzeléseinket. Isten az, aki minden kérőnek ad, és úgy kölcsönöz, hogy semmit vissza nem vár. Magát pazarló szeretettel „fölkelti napját jókra és gonoszokra, esőt ad igazaknak és bűnösöknek” (Mt 5,45). Mindezekkel a ténykedésekkel Isten bizonyos fokú alárendeltséget vállal a magát öntörvényűnek valló emberrel szemben. Ezt pedig azért teszi, mert magát nem tagadhatja meg. A szolgálat valahogy hozzátartozik isteni életéhez. Mindez nem volt ismeretlen az Atyák irodalmában. A szentháromságos irodalomban a Szentlélek volt a Theos Diakonos. Bár az is igaz, hogy a Szentlélek szolgálatát elsősorban az isteni üdvterv végrehajtásában értelmezték. Jézus szolgálata Ha a szolgálat az isteni életnek a bensejéhez tartozik, akkor nem csodálkozhatunk, hogy az Úr Jézusnál a szolgálat olyan középponti helyet foglal el. Szent Pálnál ugyanis az Isten — jellemezve Fia egész szereplését — ezt mondja: „Krisztus Jézus vállalta a zsidóság szolgálatát, hogy bebizonyítsa Isten igazmondását és valóra váltsa az atyáknak tett ígéreteket" (Róm 15,8). A Megváltó egész szereplése már Izajás prófétánál „az Ür szolgájáénak alakját ölti, és ezt veszi át az apostoli közösség, amikor Jézust „fölkent szent szolgádénak vagy „szent szolgád, Jézusénak nevezi (ApCsel 4,27.30). Jézus maga egész élete feladatát szolgálatnak nevezi. „Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ö szolgáljon és váltságul adja oda életét sokakért" (Mt 20,28). Ezért biztatja övéit, hogy a mindennapi életben a szolgák helyét, az utolsót foglalják el. „Akkor odajön majd, aki téged meghívott és azt mondja: Barátom, jöjj följebb! így becsületed lesz az egész asztaltársaság előtt. Mindazt ugyanis, aki magát felmagasztalja, megalázzák; aki magát megalázza, azt felmagasztalják" (Lk 14,10). A folytonosan versengő tanítványoknak nem győzi eléggé megmagyarázni, hogy „aki a legkisebb köztetek, az nagy igazán" (Lk 9,48). Az akkori társadalomban a rabszolgák a rétegződésnek legkisebb fokán álltak, akiknek mindenki parancsolhatott, és akiktől mindenki szolgálatot várhatott el. De legpregnánsabban az utolsó vacsorán fejezi ki Jézus a szolgálat értelmét. „Az uralkodók zsarnokoskodnak népünkön, s akik hatalmat gyakorolnak rajtuk, jótevőiknek hivatják magukat. Köztetek ne így legyen, hanem a legnagyobb legyen olyan, mint a legkisebb, és az elöljáró olyan, mint a szolga. Ki nagyobb: aki asztalnál ül, vagy aki fölszolgál? Ugye az asztalnál ülő? Én mégis úgy vagyok köztetek, mint a szolga" (Lk 22,25.26). Ugyanezt más oldalról világosabban részletezi, miután a lábmosást elvégezte. Az ámuldozó apostolokhoz fordulva így szól: „Megértettétek, mit tettem veletek? Ti Mesternek és Ürnak hívtok engem. Jól teszitek: az vagyok. Ha tehát én, az Ür és Mester megmostam lábatokat, nektek is mosnotok kell egymás lábát. Példát adtam nektek: Amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött küldőjénél. Boldogok vagytok, ha megértitek ezt és igy is tesztek” (Jn 13, 13—16). A lábmosással Jézus olyat tett, amin Szent Péterrel együtt valóban képtelenkedhet az egész kereszténység. Mert bár a szolgálatról Jézus csodálatos dolgokat mondott, mi azért egy kissé szellemi értelemben vagyunk hajlandók értelmezni ezt a szolgálatot. Jézus az utolsó vacsorán bebizonyította, hogy ö a legteljesebb értelmében használja ezt a szót, és nem átallja a rabszolgai megalázódást gyarló apostolainál, sőt az életére törő Júdásnál is elvégezni. Ezzel mintegy foghatóan ábrázolta az oltáriszentségben való jelenlétben vállalt 3
