Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Belon Gellért: A szolgálat Jézus szemléletében
TANULMÁNYOK Belon Gellért A SZOLGÁLAT JÉZUS SZEMLÉLETÉBEN Mai életünk egyik kulcsszava a szolgálat. Talán az élet demokratizálódása hozta magával, hogy a különböző tekintélyek és uralmak alatt élő tömegek életkerete és munkálkodása elismerést és polgárjogot nyerjen. Az ember jogainak kibontakozásával e jogoknak megfelelő szolgáltatások is napirendre kerültek, a szolgáltatások elvégzése pedig nem más, mint szolgálat. És mindenképpen el akarja venni a modern fejlődés a szolgálatnak azt az embert megalázó jelentését, ami a rabszolgatartó társadalom szellemi maradványaként gondolkodásunkban valahogy még mindig érződik. Pedig ebben a folyamatban egy evangéliumi alapvető gondolat érvényesül, amit az Úr Jézus Krisztus szemléletének középpontjába állított, de amit az ember mint kényelmetlen igazságot nem akart vagy nem tudott fölismerni, vagy ha fel is ismerte és szóban elfogadta, késedelmeskedett cselekedeteinek gyújtópontjába állítani. Érdemes ezért figyelmünket az evangélium tanítására fordítani, hogy megismerjük a szolgálat krisztusi felfogását. A szolgáló Isten E két szónak egymás mellé tevése a mi fülünknek szokatlan: szolgáló Isten. A végtelen, a hatalmas, az ítélő, esetleg szerető Istenről sok szó esik imáinkban is, a prédikációkban is, és az irodalomban is. De a szolgáló Istennek említése mintha egy kissé lefokozás lenne érzéseinkben, egy kis káromkodásfélét is érzünk benne. Pedig — mielőtt szólnánk az Úr Jézus fölfogásáról —, azt kell megállapítanunk, hogy Jézus a szolgálatot isteni dimenzióba állította. Jézus az élet lényegét jelentő magatartásról beszél, az Istenre figyelésről és az Isten érkezésére való várakozásról. „Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukat várják vissza a menyegzőről, hogy mihelyt megjön és zörget, azonnal ajtót nyissanak neki” (Lk 12, 36). Sorsdöntő magatartás, melyre Isten lényegi jóságával válaszol: „Boldogok azok a szolgák, kiket uruk érkezése ébren talál!" És most kimondja a nagy szót: „Bizony mondom nektek: fölövezi magát, asztalához ülteti és gondosan kiszolgálja őket" (Lk 12,37). A hűségeseket tehát szeretetével árasztja el, ami abban áll, hogy erőit és figyelmét összpontosítva rendelkezésükre áll, vagyis kiszolgálja őket. Akik tehát énjük legjavát adták az Istennek, azoknak Isten az ő énjének legjavát adja: a szolgálatot. Elgondolni is képtelenségként hat, hogy a végtelen Abszolutum magát szolgálatára rendeli, sót kiszolgáltatja magát a mérhetetlenül kicsiny teremtménynek. De Jézus tett ilyen „kopernikuszi fordulatokat." Ha a szeretet szolgálat, és ha Isten is maga a szefetet, akkor azt kell és lehet mondanunk, hogy Isten maga a szolgálat. Éppen ezért a szolgálat nem más az ember életében sem, mint az isteni életben való részesedés, az Isten élete bennünk. Hogy fiai legyetek Atyátoknak És hogy ez nemcsak egy példabeszédnek odavetett megjegyzése csupán, de az egész evangéliumot átfogó valóság, az kiderül Jézus parancsainak indoklásából. Az ellenségszeretet cselekedeteinek elvégzésére azzal biztat: „Legyetek tehát irgalmasok, mint a ti mennyei Atyátok is irgalmas" (Lk 6,36). Vagy amint Máté szemléletesebben fogalmazza meg: „ ... így lesztek fiai a ti mennyei Atyátoknak" (Mt 5,45). Tehát az Istenhez való hasonlóság éppen ezekben a tettekben nyilvánul meg. Vagyis Istent utánozzuk, amikor az ellenségszeretet különböző formáit gyakoroljuk. Ez viszont azt is jelenti, hogy Isten mindig előbb teszi, amiket Jézus nekünk mondott. Ezek nem mások — emberi szemmel — mint meghunyászkodások az ellenségünk előtt. Jézus így is mondja: „Ne álljatok ellen a gonosznak” (Mt 5,39). 2
