Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Tomka Ferenc: Az új Kódex és a gyónás
b) Az általános feláldozást — a hívek nagyobb közösségének egyéni bűnvallomás nélküli közös feloldozását — a Kódex csak közvetlen halálveszélyben engedélyezi, illetve olyan esetben, ha máskülönben az egyéni gyónásra hosszabb időn át nem volna mód (961. c. vö. OP 31). Ezt az előírást sok vita előzte meg, s fogja még bizonyára követni. Aligha kétséges azonban a személyes gyónás és lelkivezetés lélektani-pedagógiai, vallási jelentősége, amelyet a kánon védelmezni akar. Hazánkban is felmerült a kérdés, vajon nagyobb ünnepek vagy búcsújárások alkalmával — amikor a tömegből nem tud mindenki meggyónni — nem volna-e szükséges vagy hasznos az általános feloldozás? A probléma jogosnak tűnik. Viszont jogos a válasz is: sokan legszívesebben éppen a nagy ünnepek vagy búcsújárások alkalmával gyónnak. Ha ilyenkor megoldhatják gyónásukat általános feloldozással, akkor elesnek mindattól a kegyelmi-lelki segítségtől, amelyet a személyes gyónás, illetve a vele járó tanácsadás jelenthet. — Az általános feloldozás egyértelmű elutasításának konkrét oka viszont, hogy egyes országok (pl. Hollandia, Svájc egyes vidékein) helytelenül kialakított gyakorlat következtében az általános feloldozás szinte teljesen kiszorította az egyéni gyónást, s ez sokféle lelki kárral járt. c) Továbbra is ajánlatos azonban a közösségi bűnbánati liturgiák tartása, s ezek keretében az egyéni gyónás. Ez a forma figyelmeztet a bűn és a kiengesztelődés közösségi vonatkozására is (vö. 959, 960. c.), és ,,a legjobb forma népünk számára, ahol megvalósítható" (A Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevele a bűnbocsánat új szertartásának bevezetése alkalmából; Bünbocsánat és Öltáriszentség, Bp. 1975. 9. o.). A gyóntatási joghatóság Jelentős újdonsága az új Kódexnek, hogy kiterjesztette a papok gyóntatási joghatóságát. Korábban a pap saját egyházmegyéjének (vagy országának) határain túl csak külön engedéllyel gyóntathatott. A 967. kánon értelmében azonban ma a pap, aki ordináriusától (vagy törvényes egyházi elöljárójától) gyóntatási jogot nyert a világon bárhol gyóntathat (hacsak a helyi ordinárius nem korlátozná ezt a jogát). a) Fenntartott büntetések Egyes bűnök súlyosságát az egyház régi idők óta azzal akarja hangsúlyozni, hogy ezek alól nem minden pap oldozhat fel, hanem egyes esetekben csak a pápa (illetve megbízott szerve), más esetekben a helyi ordinárius (illetve megbízottja). Ezekben az úgynevezett „fenntartott esetekben" tehát az egyház korlátozza a gyóntatok joghatóságát. A bűnök fenntartásának célja, hogy a bűnös ráébredjen bűnének súlyosságára, illetve hogy a büntetés másokat is visszatartson hasonló bűnök elkövetésétől. A korábbiaknak megfelelően az új Kódexben is többféle büntetés van. Vannak ,.gyógyító" büntetések fcenzúrák), amelyek elsősorban a bünös_ megjavítását célozzák, és vannak megtorló büntetések, amelyeknek célja a bűntett kiengesztelése. Vannak továbbá a jog által kiszabott — a bűn elkövetésekor automatikusan érvénybe lépő — „latae sententiae" büntetések, s vannak olyanok, amelyek csak az elmarasztaló bírói ítélet esetén következnek be (,,ierendae sententiae"). A „latae sententiae" cenzúrák fajtái: az excommunicatio (kiközösítés), az interdictum (egyházi tilalom) és a suspensio (fölfüggesztés). — Bennünket itt az egyházi jog által kiszabott (latae sentetniae) büntetések érdekelnek (az excommunicatio és az interdictum), mert a gyóntatás területére elsősorban ezek tartoznak. Ezek a bűn elkövetésének pillanatától eltiltanak a szentségek vételétől. S e büntetés alól csak a megfelelő egyházi felsőség oldozhat fel (vö. 1331—1333. c.). „Latae sententiae" büntetésbe változatlanul csak akkor esik valaki, ha az elkövetett bűn súlyos és befejezett volt. Pl. az abortus elhatározásával súlyosan vétkezik, de nem esik kiközösítésbe, csak ha az be is következett, és ha a vétkes tudta, hogy bűne súlyos egyházi büntetéssel jár (vö. 1321, 1328. c.). A büntetés nem sújtja tehát azt, aki nem teljes tudatossággal cselekedett, aki fizikai kényszer vagy súlyos félelem alatt állt, s aki nem töltötte be a 16. évet (1323. c.). b) A fenntartott büntetések fajtái A korábbiakkal szemben az új Kódex nagymértékben lecsökkentette a fenntartott büntetések számát, s ezeknek mindössze két fajtáját ismeri: a pápának és az ordináriusnak fenntartott büntetést. A Szentszéknek fenntartott kiközösítésbe esik, aki — az eukarisztikus színeket meggyalázza, azokat rossz célra használja (1367. c.) — a pápa ellen fizikai erőszakot alkalmaz (1370. c.), — aki a VI. parancs ellen vétő bűntársát feloldozza (1378. c.), — (a püspök) aki felhatalmazás nélkül püspököt szentel, vagy aki a szentelést elfogadja (1382. c.), 62
