Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Csanád Béla: Plébániák 2000-ben
3. A közös felelősségvállalás és kollegialitás hivatalos fórumai, a szinodális elv megvalósítói a minden szinten megalakítandó tanácsízervek: egyházmegyei szinten a papi szenátus és a világiakból álló, a plébániák küldötteiből összetevődő egyházmegyei pasztorális tanács — plébániai szinten a plébániai pasztorális tanács, amelynek magyar változata az egyházközségi képviselőtestület, illetve tanács. Ezeknek a tanácsoknak a felállítása és működtetése nem egyszerűen zsinati ajánlat, hanem kötelezettség. 4. Mindhárom előbbi reformkövetelmény feltételezi a világiak fokozottabb részvételét és tevékeny közreműködését nemcsak a liturgiában, hanem az egyházi (plébániai) élet egész területén. A plébánosnak nemcsak elfogadnia, hanem igényelnie is kell ezt a közreműködést. Ezeknek a zsinati kívánalmaknak a tervszerű teljesítésével lehet az ún. „népegyházat” „közösségi egyházzá (plébániává)” átalakítani, így lehet — lassú, türelmes munka révén - a szokás-vallásosságot átformálni tudatos, személyes döntésen alapuló vallásossággá. Hol, milyen módszerrel kell elkezdeni ezt a szinati reformmunkát? Nincsen rá pontos recept. Sok függ a körülményektől, a hívek társadalmi rétegeződésétől, az élő hagyományok erejétől, a vezető alkalmasságától stb. Heinz-Manfred Schulz, a Frankfurt melletti Eschborn plébánosa, aki egyik szószólója és úttörő munkása volt a közösségi plébániák kialakításának, kezdő lépésnek a plébániai beszélgető csoportok megszervezését tartja határozott programmal, amelynek témái mindenkit érdekelnek. A kanadai Sasketoon-i egyházmegye gyakorlata a liturgia közösségi megszervezését ajánlja olyan formában, hogy a plébános és a liturgia-vezetők minden héten más-más családnál beszélik meq az elmúlt vasárnap liturgikus élményeit és tervezik a jövő vasárnap homiliáját és liturgiáját. Vidéken valószínűleg a legtöbb esetben a felnőtt katekézis elmélyítésével és katekéziscsoportok segítségével kell a tudatosságot és a felelősséget fejleszteni, ébren tartani. Akárhogy is történik, át kell törni a pasztoráció régi kereteit és struktúráit, a tömegpasztoráció formáit, hogy megvalósulhasson az új, a személyesebb és közösségibb plébánia, a II. Vatikáni Zsinat eszménye szerint. Át kell törni a hagyományos plébánia zártságát, meg kell szüntetni a túlzott tekintélytiszteleti merevségét. Az elmondottakból még egy fontos következtetést érdemes levonnunk: a közeljövő plébániáit nem lehet egy kaptafára húzni, azaz nem lehet egy modell szerint felépíteni s egyetlen egy szoros definícióba szorítani. Mintha ezeket a változásokat megérezték volna az Új Egyházi Törvénykönyv alkotói is, így definiálták a plébániát: „A plébánia a keresztény híveknek az a közössége, amely a rész-egyházban állandó jelleggel alapíttatott, s amelynek lelkipásztori gondozása az egyházmegyés püspök tekintélyével a plébánosra, mint saját pásztorra bízatott”. (515. kánon). A közeljövő plébániáinak négy modellje A plébániák megtervezésében, felépítésében és célkitűzéseiben a jövőben érvényesülnie kell a pluralizmus elvének. Valószínűleg a négy legfontosabb modell szerint: 1. A missziós vagy nyílt plébánia a diaszpórában vagy elvallástalanodott területeken kisebbségben élő keresztények közösségét jelenti. A közösség tagjai hitüket és egyháztagságukat megtérés útján vagy tudatos döntés által erősítették meg, s tanúságtételüket nemcsak kötelességnek, hanem küldetésnek, karizmának is tartják. Létszámuk néhány száz, helyi vezetőjük nem föltétlenül plébános vagyis sacerdos, lehet diakónus is (ez esetben egyház- jogjlag nem „paroecia perfecta”, s több ilyen közösség alkotja a „nagy plébániát"). Vezetőjükkel nem alattvalói kapcsolatban vannak, hanem inkább testvéri-munkatársi viszonyban Lelkipásztori munkásságuk legjellemzőbb vonása: az evangelizáció és a rekrisztia- nizáció. A pasztorálszociológia missziós területnek nevezi azokat a helyeket is, ahol a rendszeres vallásgyakorlók száma nem éri el a* 10%-ot. 2. Az átmeneti vagy fejlődésben lévő plébánia hasonlít legjobban a még néhány vidéken föllelhető hagyományos, „tridenti plébániához”, ahol még mindig erős a plébános tekintélye, s ennek arányában passzív a hivő nép részvétele az egyház életében. Városi viszonylatban talán „konzum-plébániáknak” nevezhetnénk ezeket. A gyorsuló fejlődés, a társadalmi változások hatása azonban mór ezekben a közösségekben (ha annak lehet nevezni őket) is érezhető (szekularizáció, urbanizáció, elvándorlás stb.). A plébániai munka fő jellege itt az átértékelésre és átmentésre irányul, valamint a tudatos közösségi szemlélet kialakítására. Talán ez a legigényesebb modell a papi létszámot illetően. 3. A közösségi plébánia a zsinati plébánia-modell megszervezett, kimunkált formája A plébánia „nagy közössége” tulajdonképpen a plébániai kisközösségek és csoportok lelki és jogi szövetsége, a pap-plébános vezetésével. Ebben a szövetségben részt vevő kisközössé11
