Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Csanád Béla: Plébániák 2000-ben
A Fülöp-szigetek 47 millió lakosából 80% katolikus, de csak 4400 popjuk van. Ha mindegyik lelkipásztorkodással foglalkozna, akkor is egy-egy lelkipásztornak közel 10 000 hivő szolgálatát kellene ellátnia. Ha arra gondolunk, hogy mindehhez személyes kapcsolatokra, időrabló szervező munkára stb. van szüksége, látjuk, hogy fizikailag képtelen a személyes és közösségi pasztoráció modern követelményinek eleget tenni. Brazília egyházmegyéiben hasonló a helyzet vagy még súlyosabb, mint a filippinóékben, hiszen a méretek és arányok (a lelkipásztori munka arányai is) sokkal nagyobbak. Néhány példa: A brazil Cloroata-i egyházmegye területe 22 000 km2, híveinek száma: 400 000. Ezek lelkipásztori szolgálatát 9 pap és 23 szerzetesnő végzi, két és fél ezer km2 nagyságú plébániákon. A Juazeiro-i egyházmegye 57 000 km2-es területén (közel kétszer akkora, mint Belgium) 9 plébánia van 200 000 katolikussal, akiket 10 pap gondoz, plébániánként tehát átlagosan 6330 km2 területen. összehasonlításul közöljük a magyar adatokat az ..Annuarium Statisticum 1981" alapján Hazánkban 93 030 km2 területen 2270 plébánián és lelkészségen kb. 6 millió 573 000 katolikus él. A papok száma (nyugdíjasokkal együtt): 3193 (3124 egyházmegyei és 69 szerzetes pap). A plébániák átlagos területe: 41 km2 és átlagos lélekszáma: 2896 katolikus (a világegyházi arány: 2300). Papok és hívek aránya: 1:2059. A fenti adatok alapján érthető, miért alakult a filippini és a brazil egyházak plébánia- modellje a közösségi struktúrák irányába, a bázisközösségek felhasználásával A Fülöp-szigetek püspöki konferenciája által megbízott munkacsoport a 70-es évek első felében kidolgozta az egyházi bázisközösségek alapszabályzatát, ,s ma már minden második filippinó ilyen bázisközösség által vezetett plébánián él. Hasonló — külföldi pasztorálteológusok által támogatott — előkészítő munka után a brazil egyházmegyék is a fölszentelt papot nem követelő plébániai munka nagy részét az egyházi bázisközösségekre ruházták át. Brazíliában manapság kereken 60 000 egyházi bázisközösség működik, természetesen a hierarchia irányításával. A harmadik világban, amelyet pedig sokan az egyház jövőjének tartanak, mindenütt hasonló helyzetet találunk: a katolikus népesség rohamos létszámemelkedésével nincs kellő arányban a papság létszáma, ezért a pasztoráció egyre nagyobb személyi és módszerbeli nehézségekkel küzd. Észak-Amerikában és Európában sokkal jobbnak látszik a hívek papi ellátottsága, de mindkét kontinensen — egy-két országot kivéve — a papi létszám további erős csökkenésével kell számolnunk. Szociológusok előrejelzései szerint a papi létszám tekintetében a mélypontot a 2000. év körül éri el az egyház. Tegyük hozzá: hazánkban is. Pillanatnyilag még Európában is, ahol aránylag a legtöbb pap található, az ideális lelkipásztori ellátottságot egyedül csak Máltában találhatjuk meg, ahol 1:310 a papok és világi katolikusok aránya. S megközelítőleg kielégítőnek talán csak Itáliában és Spanyolországban mondhatjuk, ezekben az országokban sem a papság létszáma miatt, hanem a munka tetemes részét vállaló „világi lelkipásztorok” (hitoktatók, nevelési, házassági tanácsadók stb.) bekapcsolódása miatt (A papság és világiak aránya 1981. dec. 31-én Olaszországban: 1:887, Spanyolországban: 1:147.) A Zsinat utáni plébánia ideális képe Eddig csak a történelmi helyzet diktálta kényszerűségről beszéltünk a hagyományos plébánia-fogalom és a pasztorális munka struktúrájának átalakításával kapcsolatban. Vannak azonban benső okai is a változásoknak: az egyház Szentlélek által irányított fejlődése, amely legutóbb a II. Vatikáni Zsinaton jutott kifejezésre, továbbá az aggiornamento jogos követelményei, amelyek elsősorban módszer tekintetében befolyásolják az egyház üdvösségszolgáló munkáját. A Zsinat, amely ,,az egyház benső életét és tevékenységét” akarta megreformálni, egész sor döntést hozott irányelvekben és nyilatkozatokban arra nézve, milyennek gondolja az ideális lelkipásztorkodást, valamint, hogy milyen eszközökkel, strukturális változásokkal javasolja és akarja megvalósítani a reformokat, amelyeknek legfőbb helyei a plébániák, ahol az egyház tagjai, a katolikus hívek élnek. Látnunk kell, melyek azok a legfőbb feladatok, amelyek megvalósulásra várnak: 1. A zsinati egyházkép és egyháztudat kialakítása minden katolikus lelkében. Lényegében arról van szó, hogy minden hivő felismerje: ő is Krisztus Testének tagja, mégpedig a többiekkel egyenlő az üdvösségben, csak a szolgálatokban és a feladatokban különbözik testvéreitől. A hitben és szeretetben való eayenlőséget nemcsak elméletben kell hangoztatni, hanem a püspök, a plébános, a világi hivők egymással szembeni magatartásában is 2. A helyes egyháztudatból következik a közös felelősségtudat és felelősségvállalás. Felelősséggel tartozunk az egész egyház és külön-külön egymás iránt. A felelősségtudatból nő ki egymás megismerésének az igénye és a segítségre szorulók támogatása. Mindezek már a közösségi emberré formálódásunk első lépcsőfokai. 10
