Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Sulyok Elemér: Találkozás és elfogadás
TANULMÁNYOK Sulyok Elemér TALÁLKOZÁS és elfogadás Sokszor vagyunk együtt, mégis keveset találkozunk — halljuk is, mondjuk is gyakran önkritikusan. A fizikai együttlétek megsokszorozódtak életünkben, de az igazi emberi találkozások mintha megfogyatkoztak volna. Talán összefüggésben áll ez a felismerés azzal a tapasztalatunkkal, hogy sokat beszélünk és keveset mondunk, sokat nézünk és keveset látunk. Úgy tűnik, emberi kapcsolataink ahelyett, hogy gazdagodnának, szegényednek. Az élet minőségének romlásával azután egyenes arányban elhomályosodik az élet értelme: miért élünk s halunk? Miért tévesztjük szem elől életünk célját? — A kérdésekre, mint minden vallásnak vagy eszmerendszernek, a kereszténységnek is megvan a maga válasza. Ezt a választ most elsősorban a Biblia alapján, annak is egyik központi gondolatát és üzenetét követve igyekszünk megfogalmazni. Tüskés Tibor Illyés Gyuláról szóló könyvének befejezésében írja: ,,A magyar irodalom története: kézfogások története." A szép gondolatot hasznosítva megkockáztatjuk: az ó- és újszövetségi kinyilatkoztatás: Isten és ember találkozásának története, s a találkozás „kézmeleggel” hitelesített törvénye: az ellogadás. Isten elfogadja az embert, hogy az ember elfogadhassa Istent, embertársát és végül, de nem utolsósorban önmagát. Ennek megfelelően az élet értelme után kutató kérdésre a találkozás és az ellogadás szolgál válaszul. Találkozás Sajnos együtt élhetünk igazi találkozások nélkül. Hónapokat dolgozhatunk egy munkapadnál vagy íróasztalnál anélkül, hogy érintkezésbe kerülnénk munkatársainkkal. Diákokat taníthatunk, tárgyi tudást adhatunk át, amit ők birtokba vehetnek, csak éppen nem mozdítjuk elő életük kiteljesedését. Betegeket gyógyíthatunk nagy szakértelemmel, s közben megfeledkezhetünk vigaszra szoruló embert látni bennük. Egy padsorban állva közösen imádkozhatunk, ugyanakkor meg vadidegenek maradunk egymás számára. Sőt férj és feleség, szülők és gyermekek élhetnek egy fedél alatt közösen megosztott gondok és örömök nélkül. Amint az erdő több, mint a fák összessége, úgy találkozni is több, mint pusztán egymás mellett lenni. Valódi találkozás akkor jön létre, ha mások legbensöbb életünkben érintenek minket. Egy fiatalember száz lány mellett is elmehet, míg az egyik szerelmet ébreszt benne, ö azonban a száz közül csak ezzel az egyetleneggyel találkozik, függetlenül attól, hogy a találkozás boldogsággal vagy csalódással végződik. Hiszen nemcsak azzal találkozunk, aki méltó a szeretetünkre, hanem azzal is, aki később igazságtalanul bánik velünk vagy visszaél bizalmunkkal. Az utóbbi éppúgy beleszól életünkbe, s éppúgy jövönkre kiható állásfoglalásra késztet, mint az előbbi. — Két ember találkozása sohasem hasonlít két tárgy találkozásához. Ha két tárgy egymásnak koccan, akkor pontos törvények által meghatározott, következésképp előre kiszámítható hatást gyakorolnak egymásra. Ha viszont két ember találkozik, akkor együttlétük „kimenetele" eleve megjósolhatatlan, hiszen mindketten kiismerhetetlen szabadságban cselekszenek. Megnyílhatunk vagy becsukódhatunk a másik előtt, engedhetünk vagy ellenállhatunk a csábításnak, fizethetünk rosszal vagy jóval a gonoszságért. A találkozás hatása nem egyenes vonalú, hanem mindig döntésen nyugszik. Még magával az Istennel való találkozás sem szünteti meg a döntés szabadságát. Egy találkozás ösztönző vagy hátráltató jellege nem attól függ kizárólagosan, hogy a másik jó vagy rossz szándékkal közeledik felénk, hanem jórészt attól, hogy milyen választ adunk rá. A csábítás rosszra indíthat, de ha ellenállunk neki, akkor megerősödünk általa a jóban, azaz mindenképpen nyerünk. És fordítva: a figyelmeztetés jóra ösztönözhet, de ha elzárkózunk előle, akkor megátalkodhatunk a rosszban, azaz mindenképpen kárt szenvedünk. Minden találkozás „végeredménye" tehát döntésünktől és felelősségünktől függ. — De még így is sok a kérdés. Mert lehet olyan kísértésünk, amelynek egyszerűen nem tudunk ellenállni, jóllehet belsőleg felvérteztük magunkat ellene. Vagy lehet olyan belső kötöttségünk, amely megakadályozhat abban, hogy elfogadjuk a bevallatlanul is óhajtott 2
