Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 3. szám
„Végtelen titok nélkül az élet elviselhetetlen lenne." G. Marcel Az emberi létezés, az élet értelme után kérdezők száma — úgy tűnik — napjainkban egyre inkább növekvőben van. Nemcsak arról van szó, bogy egy világkatasztróíától való félelem, esetleg személyes egzisztenciális problémák miatt kortársaink közül sokan ,,értelmetlennek" találják életüket. Egyébként ez az embertípus nem volt ismeretlen tegnap sem — és minden bizonnyal találkozni lógnak vele utódaink is. Ami ezeket a negatív beállítottságú, esetleg blazírtan közömbös vagy épp a kétségbeesés határán mozgó embereket illeti — rájuk olykor részvéttel, máskor értetlenül nézünk. Sokkal inkább vagyunk azonban adósa azoknak — különösen, ha Halálokról van szó —, akikben különféle formában felvetődik a kérdés: miért élek, mi az értelme létezésemnek, egész életemnek? Ha a válaszadásnál elővesszük a Bibliát, nem akarunk, nem is tudunk megállni az ószövetségi Bölcs töprengésénél: . . az emberek fiainak sorsa és az állatok sorsa ugyanaz a sors. Amint ezek meghalnak, meghalnak azok is. Mindben egyforma az éltető lehelet, és nincs az embernek többje, mint az állatnak. Igen, minden hiábavalóság . . . így beláttam, hogy nincs jobb az ember számára, mint hogy örömét lelje munkájában, mert ez a sorsa. Mert ugyan ki juttathatja odáig, hogy lássa, mi lesz utána?" (Préd 3,19—20; 22). Korunk „modern" emberének a létezés, az élet értelme után nyomozó-kérdező magatartása mögött minden bizonnyal vannak természettudományos, lélektani, mindennapi tapasztalatok és élmények, melyek új és új kihívást jelentenek számára. Kihívást arra, hogy az élet értelmét kereső problémával újra és újra szembesüljön. De a hiteles és érvényes leletet keresésénél és megtalálásánál nem tud és nem is akar a tetszetős elméletek, hipotézisek síkján megrekedni. Kortársaink — köztük egyre több fiatal — tovább már meg nem kérdőjelezhető, nyílt és őszinte választ igényelnek. De van-e ilyen? Kívülről, a tények felől érkező, biztos tudást adó válasz erre az alapkérdésre nincsen. Mivel a válaszok soklelöl érkeznek, a szabad döntés, a szabad elfogadás jogát a kereső-kutató embertől senki sem veheti el, öt a szabad döntés súlyos felelőssége alól senki sem mentheti lel. Az ,,őskérdésre", a ma is modern és ,.izgató" kérdésre adható hiteles válaszhoz mindenki csak személyes döntéssel érkezhet el. A ,,rizikót" vállalni kell. És — keresztény meggyőződésünk szerint — a megnyugtató, a kétségeket feloldó választ csakis akkor kaphatja meg az ember, ha őszintén ki tudja mondani: „. . . tudom, kinek hittem, és biztos vagyok . . ." (2Tim 1,12). Ez a KJ számunkra, krisztushivő keresztények számára a Názáreti Jézus. Az öreá figyelés, a Felé tekintés, az ö válaszának megszívlelése nem egylajta ,,vallásos" embertípust állít elénk, hanem a hamisítatlan ,,emberi embert". Azt, akinek ugyan ,,kenyere" volt, hogy az Atya akaratát tegye — és aki mégis oly ,,emberien" tudott felkiáltani: Miért hagytál el?! — Ez a Názáreti EMBER, akiről hittel valljuk, hogy a közénk jött Isten, valódi, mélységes együttérzéssel hozott az őskérdéssel, élete értelmezésével küszködő ember számára segítséget, adott hiteles választ. Nem azzal ugyan, hogy mindent ,,cálolhatatlanul megmagyarázott", de igenis azzal, hogy leitárta az UTAT. Azt a valódi emberi utat, melyet ugyan elképzelhetetlenül gazdagon szegélyez minden földi érték és valóság, amelynek végén azonban a kereszt tárja felénk karját. Igaz ugyan, hogy a Jézus által már bemutatott, elénk tárt ,,nyolcadik nap", a leitámadás reménye leloldja a szenvedés és halál problémáját, de ugyanakkor ezeket a súlyos realitásokat nem iktatja ki világunkból. Jézus nem értékelte le a földi életet, és nem tartotta fölöslegesnek, oktalannak a ,.miérteket". Ö nem lélekölö pesszimizmussal fojtogatta az embert, hanem egyszerűen elénk tárta az emberélet örök törvényét, az örök condition humaine-t. Milyen lehetőség, milyen választás előtt állunk tehát, ha a miértre, az élet értelmére keresünk kielégítő választ? — Vagy elidegenedünk önmagunktól, azaz végleg evilágba temetkezünk, porrá és hamuvá degradáljuk saját magunkat —, vagy pedig valódi önmagunkhoz térünk. Ha ez utóbbit választjuk, akkor az ÉLETRE mondunk visszavonhatatlanul igent. Jézusban életünket nyugodtan a világhoz köthetjük, vállalva annak minden nemes munkáját, elismerve annak minden értékét, de úgy, hogy nem evilágban keressük és még kevésbé abban találjuk meg életünk végső értelmét. Elfogadjuk az életet annak minden szépségével és gyötrelmével, de úgy, hogy célratörően elérkezzünk annak TELJ ESSÉGÉHEZ. Sz. A. 1
