Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Hétvégi lelkigyakorlatok családi keretben
Gyakorlati feladatok — Hétvégi lelkigyakorlatra legcélszerűbbnek látszik két, egymással már kapcsolatban álló családot összehozni. Ez a kapcsolat lehet egyszerűen a templomból, a plébániai munkából való ismeretség, lehet rokonság, munkatársi viszony, szomszédság, barátság. De még ezeknél is jobb, ha a két család között már ún. „testvércsaládi" viszony áll fenn vagy van alakulóban, ami azt jelenti, hogy kapcsolatuknak vallási vonatkozásai is vannak. Az is hasznos lehet, ha egy elmélyültebb vallási életet élő családot egy olyannal hozunk össze, mely még csak az első lépéseknél tart, vagy csak felszínesen éli a hitét. Ilyenkor az erősebb példája segítheti a gyengébbet, nemcsak a lelkigyakorlat két napja alatt, hanem a továbbiakban is. Létszámban mindez négy szülőt és öt-hat, különböző korú gyermeket jelent, továbbá a lelkigyakorlat vezetőjét és esetleg azt a segítőtársát, aki a gyerekekre felügyel. Ez összesen 10—12 személy, ennél nagyobb létszám már csak a férőhely miatt sem nagyon képzelhető el, kevesebb pedig egyrészt nem „gazdaságos", másrészt lelkileg sem olyan hatékony. — A lelkigyakorlat színhelye lehet egy (télen fűthető) nyaraló, mely a részt vevő családok egyikének tulajdona, vagy a plébánia hívei ajánlják fel esetenként ilyen célra; lehet egy megüresedett falusi plébánia, egy működő falusi plébánia használaton kívül álló szárnya, kulcsos turistaház stb. A lényeg, hogy nyugodt együttlétre alkalmas helyiséget, megfelelő számú fekvőhelyet, esetleg főzési lehetőséget nyújtson. — A részt vevő családok körülményeiktől függően (munkaidő befejezése, közlekedés stb.) péntek késő délután vagy szombaton reggel utaznak a helyszínre és vasárnap este térnek haza. Ha ott nem tudnak szentmisén részt venni, úgy utaznak haza, hogy lakóhelyükön még elérjék az esti szentmisét. A vezető — A családi lelkigyakorlatok vezetésére szombaton—vasárnap pap számításba sem jöhet, de egyébként is, ez a feladat sajátságosán világiakat igényel. Olyan világiakat, akik akár szervezetten, akár önműveléssel, kellő hitbeli ismereteket szereztek, akik elkötelezett keresztény életet élnek, és akik átérzik egyetemes papságukból származó evangelizációs küldetésük felelősségét, de akik ugyanakkor két lábbal benne állnak a világban, akik a család, a munkahely, az utca életét mindennapos, személyes tapasztalatból ismerik. Világiak? — kérdezhetné valaki. Ismeretes, hogy a kereszténység első századaiban a lelki vezetés nem volt feltétlenül papi feladat. Egy volt a fontos, hogy a lelki vezető maga „pneumatikosz”, „lelki ember", pontosabban „Lélekkel eltelt ember" legyen. Különös kegyelem, hogy a világi hívők között ma ismét egyre több ilyen „Lélekkel eltelt ember" bukkan fel és kínálja szolgálatait. Attól ma még sokan idegenkednének, hogy személyes lelki problémáikkal világi emberhez forduljanak. De annak a családi közösségben kibontakozó, sajátságosán világi lelkiségnek a gondozásában, melyről itt szó van, a világiak illetékességét nemigen lehet kétségbe vonni. — Kik jöhetnek számításba? Elsősorban olyan középkorú, családos férfiak és nők, akiknek a gyermeknevelésben, családi életben kellő tapasztalatuk van, és akiknek saját gyermekeik már felnőttek, ezért megtehetik, hogy a hétvégeken otthagyják otthonukat. — Másodsorban azok a nem családos férfiak és nők, akik társadalmi helyzetüknél vagy foglalkozásuknál fogva (pl. pedagógusok) járatosak a családi élet, a gyermeknevelés kérdéseiben. Ha a családi lelkigyakorlat a plébániai közösség keretében folyik és a plébániai családpasztoráció része — márpedig minden érv amellett szól, hogy így legyen — természetes, hogy a lelkigyakorlat vezetője a plébánostól kapja a megbízását, és munkájáról neki számol be. A világi munkatársak felkészítése és tevékenységének irányítása többletmunkát jelent ugyan a lelkipásztornak, de ezzel a munkával mintegy „megsokszorozza" önmagát. Sőt, közvetve olyan eszközöket is az evangelizáció szolgálatába állít, melyek neki, a papnak nem állnak rendelkezésére. Tartalmi kérdések — A családi lelkigyakorlat csak akkor lehet hasznos, csak akkor érheti el a bevezetőben jelzett célját, ha vezetője tudja, hogy a részt vevő családoknak, azon belül az egyes családtagoknak Isten felé vezető útjukon most éppen mire van szükségük, és azt, amire szükségük van, meg is tudja adni nekik. Hatékonysága éppen ebben a „testresza- bottságban" van, de ez teszi ugyanakkor hallatlanul nehéz feladattá is. Amit a vezető emberileg megtehet, csupán annyi, hogy előzetesen, több alkalommal is felkeresi a családokat, igyekszik minél jobban megismerni őket, felderíteni nehézségeiket, megkeresni azokat a pontokat, ahol egyéni lelki életükben vagy a családi közösség tekintetében segítségre, tanácsokra szorulnak, és ezekben a kérdésekben lelkiismeretesen felkészül a szakirodalom és saját tapasztalatai alapján. De hogy ez mennyire nem elég, csak az tudja, aki hasonló feladattal küszködött már. Végzetes hiba lenne megfeledkezni róla, hogy a családpasztorá- ció nem más, mint a családi közösségben megvalósuló egyház építése, márpedig az egyház építése nem a mi müvünk, hanem a bennünk és általunk munkálkodó Szentléleké. A lelkigyakorlat vezetője csak akkor tudhat megbirkózni feladatával, ha valóban 60
