Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)

1984 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Kerényi Lajos: Építsünk keresztény családokat

a bűnösség tudatával büntet, az egoideál a büszkeség érzésével jutalmaz. A superego kialakulásával az önkontroll lép a szülök, a külvilág ellenőrzése helyébe.

Egészséges, harmonikus egyénnél a három rendszer csak ritkán ütközik egymással. Ha ez meg is történik néha, a személyiség hamarosan megtalálja a módját az egyensúly helyreállításának. A superego diadalra jutása igazában a személy szabadságának megszületése. Különösen így van, ha a magasabb eszmék és ideálok között megjelenhetnek a természetfeletti motívumok is. A hivő, okosan keresztény szülők ezért ilyen ideálokat jelenítenek meg életükkel: szeretet, imádás, nagylelkűség, megbocsátás, az örök élet biztos reménye, a gondviselő Istenről való megbizonyosodás . . . stb. Rendkívül fontos, hogy az egyén már kiskorától rendelkezzék ilyen eszményekkel is, mert különben — különösen a mai technizált világban — könnyen eshet a manipuláció rabságába.

A mai embernek egyre kevésbé van saját állásfoglalása, mert szinte mindent szájába rágnak a tudomány, az iskola, a közvélemény stb. eszközeivel. Gondolkodni alig van idő, mert ha más nem, a televízió vagy egyéb betervezett program elvon az egyéni, szabad kezdeményezéstől. Így azután szinte észre sem veszi az ember, hogy nem ,.szabad személy” többé. — A szekularizált, elanyagiasodott világban hamar elfogynak az egyént érintő ideák, mert minden a társadalom jövőjét szolgálja, s az egyéb szükségszerűen „géppé" alacsonyodik. Es itt van az a pont, ahol az igazi keresztény családok hivatásukat teljesíthetik azáltal, hogy kivonják a családtagokat a manipuláltság megrekedt állapotából, időt, légkört teremtenek és eszményeket „élnek” a gyermekek és egymás elé, amelyek beláthatatlan távlatokat nyitnak az egyén szabad bontakozása felé.

Lelkipásztorok és szülök közös feladata

Hogy egy keresztény ideál hatékony tud-e lenni, az nagyrészt attól függ, hogy a befogadó számára biztosítva van-e a szabad döntés lehetősége. A lélektan a szabad személyiségbonta- kozás legnagyobb akadályának azt tartja, ha a neveltnek, a szellemileg vagy erkölcsileg „alattvalónak” nincsen módja a „visszacsatolásra"! — Ezen azt értik, hogy például a szülő valami mulasztáson éri gyermekét, azonnal nekitámad: „Már megint egyest hoztál, igen, mert ellustultad az időt . . .” Ekkor a gyerek próbálna megszólalni: „De apukám, az úgy volt ..." — „Semmi úgy volt, haszontalan! Azonnal leülsz tanulni, nincs tévé, nincs játék!" — „De apukám ..." — „Fogd be a szád. Végeztem!” — Igen, végzett. És itt a tragédia! A gyereknek nincs visszacsatolási lehetősége, nincs módja arra, hogy elmondja, amit védelmére felhozhatna. — Vagy: „Most pedig elmégy és meggyónsz." — „De most én. . " — „Nem érdekel a te véleményed, azt mondtam, mégy ..." — Megint nem mondhatta meg az elgondolását. Következmény: vagy bárgyú, akarat nélküli, szegény kis bábember lesz az ilyenből, akit minden szél ide-oda sodorhat, vagy éppen az ellenkezőjévé alakul: keserű lázadás, elégedetlenség, tekintély elleni dacos ellenállás torzítja el majd a lelkét.

Hasonlóképpen fontos a visszacsatolás lehetősége a hitigazságok továbbadásánál. Vannak juh-lelkek, akik kedvesen mindent elfogadnak, mert bíznak bennünk. De vannak — és ezek a szerencsésebbek — kérdezők, örök problémázók, megtérni akarók, az „értelmes hit" keresői. Súlyos hiba lenne szülők és lelkipásztorok részéről az ilyeneket elhallgattatni vagy éppen szidni.

Chaládegyház. — A II. Vatikáni zsinat újra felhívta a hívek figyelmét arra, amire másfél ezer évvel ezelőtt Aranyszájú Szent János: úgy kell felépíteni a családot, hogy az családegyház legyen. A család ugyanis egyházzá válik, amikor Isten eszköze lesz. Amikor Istent dicsőíti mások előtt is. Ehhez azonban az kell, hogy kiegyensúlyozottság, kölcsönös megbecsülés és igazi szeretet uralkodjon benne. Mint „házi egyház" világba nyúló ága a gyökérnek, a katolikus (egyetemes) egyháznak. Feladata, hogy élje azt, ami a nagy egyházban történik. Néhány magyar édesanyának és édesapának megnyilatkozását Írom ide, hogy mi, papok is eltanuljunk ötleteket az egyetemes egyház ritmusába való bekapcsolást célzó munkánkhoz: „Nálunk a tudatra ébredő gyerekek elsősorban úgy kerülnek kapcsolatba az élő egyetemes egyházzal, hogy velünk jönnek templomba. Jó, ha a kicsi szülei és testvérei oldalán vesz részt a szentmisén még akkor is, ha esetleg rendetlenségeivel zavarja őket az imában, vagy egyenesen lehetetlenné teszi imájukat. Igen sokra tartom a tudat alatti ősélményeket!" (Egy édesapa). — „Mi lesz a gyermekemmel? A világ nem keresztény. Szeretnék körülfutni és kérni a szétszórtan élő keresztényeket: segítsetek, tartsunk össze, mentsük meg gyermekeinket az .idegen' világ veszélyeitől, mentsük meg a szakadék szélén kóborlástól. Érezzék ők is, hogy a felnőttvilág keresztény része szilárd alapot, biztos világnézetet, örömteli életet, valami többet tár eléjük, mint a határozatlan világszemléletű vagy ateista társadalom. Szívesebben bíznám a gyermekemet egy irni58