Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Kerényi Lajos: Építsünk keresztény családokat
A család bontakozása és bontakoztató küldetése A család tagjai külön-külön és a család együtt mint közösség, csak természetfeletti úton lehetnek boldogok, és csak ezen az úton bontakozhat ki sikerült személyiség. De ennek is feltételei vannak: — Szerencsések legyenek a természetes alapok. (Soha ne feledjük a skolasztika elvét: gratia supponit naturam — a természetfeletti feltételezi a természetes alapot.) — Komoly lelki egység legyen a családban. (Ezen a szülőknek egymás és gyermekeik felé való egységét értem.) — Természetfeletti légkör kapjon helyet és uralkodjék a családban. Természetes alapok. — A jó lelkipásztornak gyermek- és családpasztorációjában tisztában kell lennie egy igen fontos lélektani valósággal, nevezetesen az ösélmények hatásával. Mit nevez igy a lélektan? Azokat a kezdeti benyomásokat, amiket a szülők a fogantatás pillanatától kb. a kamaszkorig nyújtanak a gyermekeiknek viselkedésükkel, jellemükkel, nevelési módszereikkel, életpéldájukkal, a légkörrel, amit otthon teremtenek. Fájó és alig gyógyítható sebeket kapnak azok a gyermekek, akik hiába sóvárognak, hogy szüleik meghallgassák őket. Egy kislány és egy kisfiú vall erről: „Sokkal többet kellene velünk törődniük. Játszani kellene velünk, kellene hogy felolvassanak történeteket. És ha valamit kérdezünk, feleljenek is rá. Nem kellene minket, gyerekeket olyan sokat egyedül hagyniuk. Valami komoly dologról is kellene egy kicsit beszélniük velünk.” (8 éves kislány) — „Anya dolgozik, kevés ideje jut nekem. Ezért sokszor elmegyek hazulról. Apám se nagyon beszédes, dolgozik a házban, meg a kertben, ha hazajön. Szüleimnek nincsen idejük rám. Este meg bekapcsolják a tévét, és ha az ember megmukkan, lehordják." (12 éves kisfiú). Nagyon sebző ősélmény lehet a gyermekek számára a szülők békétlensége, nézeteltérése: „A nagyok mindig azt mondják nekünk, ne veszekedjünk, viselkedjünk szépen. Este fekszem az ágyban, és a szüleim veszekszenek, civakodnak — a falon minden áthallatszik. Szitkokat mondanak egymásnak, csupa olyant, amit nekünk megtiltanak. Legszívesebben kiugranék az ágyból és odakiabálnék: Hagyjátok abba! De nem vagyok képes. Mintha megbénultam volna. Hát hogyan ismerje ki magát az ember a világon?” (11 éves fiú). — „A baj nálunk nem most kezdődött. Okai világnézeti ellentétek, a pénz be nem osztása, feltételezésem szerint a szexuális diszharmónia. Ezzel kezdődhetett . . . —Azután elfajult, a lelki kapcsolat teljes hiányához, gyerekek előtti veszekedésekhez, egymás szinte versenyszerű lehordásához vezetett. — Anyám mestere lett mások felingerlésének . . . Nekem nem sok sikerem volt eddig a lányoknál, pedig már jól elmúltam 20 éves. Talán ez is abból a lelki tényből ered, hogy ilyen körülmények között nőttem fel, és ezért nem vagyok teljesen egyenértékű másokkal.” (Egy csalódott fiatalember). — Kis és nagy gyermekek spontán helyzetfelmérései. Megannyi vádirat. — Istennek hála, akadnak azért pozitív hatású ősélmények is, ezekre most nincs mód kitérni. Az eddig felsoroltak alapján is megállapíthatjuk, hogy ez az a terület, ahol mi, lelkipásztorok „beavatkozhatunk" a családok életébe. Édesapák, ha tudnátok . . . Egy kiváló pszichológus tanár mondotta egyszer a szülök iskolájában tartott előadásában az apa személyiségformáló szerepéről a következőket: „Erős akaratú, a jég hátán is megélni tudó, csapások között össze nem roppanó ember azokból a fiúkból és leányokból lesz, akiknek édesapja mintaképpé tud lenni, akik az apaeszményt bele tudják építeni az énjükbe. . . Sajnos, egymás után sodor felénk az élet olyan embereket, akik nem ismerték az édesapjukat, mert kis korukban meghalt, vagy elváltak a szülök, vagy egyéb kiábrándító ok miatt nem tudnak az apára tisztelettel nézni... De ugyanezt látjuk ott is, ahol az édesapa telve van jóakarattal, de túl szigorú; ahol terror alatt áll a család, de legalábbis a fiú fél az édesapjától. Ezen esetekben az apaeszmény kialakítása szinte legyőzhetetlen nehézségek elé van állítva." A lélekbúvárok legújabb megfigyelései szerint a helyes Istenkép kialakítása is döntően az apa viselkedésétől függ. Egy 5 év körüli, igen értelmes kisfiú — akit elfoglalt szülei helyett a nagymama és a kertész nevelt — a következő megdöbbentő kijelentést tette: „Én többet nem megyek templomba, mert az Isten nem lehet jó. Édesapa sem velem, sem anyuval nem jó, akkor az Isten mint apa (atya) sem lehet jó!” Még egészségesnek mondható keresztény családokban is nemegyszer előfordul, hogy hiba van a példamutatásban. Pedig a kereszténységre nevelni annyit jelent, hogy környezetünk előtt állandóan valósítjuk a jézusi életet. Nem a sok „erkölcsi prédikáció" a hatásos. A szeretet nem tanrendszer, hanem élet. Mindig valósuló, boldogító élet. Milyen hibás 56
