Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Kerényi Lajos: Építsünk keresztény családokat
ken, s mindenképp a közös programokon: kiránduláson, templomi ünnepségeken. A nagyobb fiatalok közös fórumot rendezhetnek a szülőkkel. Itt derülhet ki, hogy világfelfogásuk között nincs is „ég és föld” távolság, nézeteik nagyon is közelíthetők, áthidalhatók.10 A családi kör munkájába belekóstoló fiatalok, ifjúsági hittanosok azután házasként is szívesen viszik tovább a szüleik által elkezdett beszélgetéseket, sőt fogékonyságuk, kapcsolatteremtő képességük révén még aktívabb szerepet vállalhatnak a plébániai lelkipásztorkodásból. Jegyzetek: 1. Bernhard Liss: Thema Ehe Familie, Wien, Herder 1974. 60. kk. — 2. Liss: i. m. 144. o. — 3. Dieter R. Tröndle: Familie und Gemeinde. Regensburg, F. Pustet, 1973. 88. o. — 4. Liss: i. m. 145. o. — 5. Josei Junk: Familienkonferenz, in: Katechetische Blätter 1980/12. 915. o. — 6. Uo. 919. o. — 7. Liss: i. m. 226. kk. — 8. Dr. Teleki Béla: A családi kör melege. Becse, 1979. — 9. Hugo Finken: Erfahrungen mit Familienkreisen in der Pfarrgemeinde einer Kleinstadt, in: Katechetische Blätter 1980/12. 922. kk. — 10. Josei Junk: Familienbeziehungen verbessern, in: Kat. Bl. i. sz. 919. o. Cselényi István Gábor ÉPÍTSÜNK KERESZTÉNY CSALÁDOKAT Századunk magyar családjainak jelentős részét igen nagy történelmi próba Toppantotta össze. Az 50-es évek óta a keresztény nevelés nem volt többé társadalmi jelenség. — A keresztény szülőket a hirtelen változás felkészületlenül érte. Nem volt és még ma sincs sok szülőnek „érkezése”, hogy ő menjen el kérni, beíratni, esetleg kiharcolni gyermeke hittantanulását. „Még erről is nekem kell gondoskodnom? — kérdezte egy méltatlankodó apa — „mire való akkor az iskola?” A szülői ház a rohamosan fejlődő világban és a roppant hajszában, ami szinte minden energiát felemészt, legjobb esetben is csak gyenge árnyképét tudja kialakítani a kívánt természetfeletti légkörnek. Lékai bíboros egyik megnyilatkozásában említést tesz olyan szülőkről, akik bizonyos okokból maguk vállalták gyermekeik hitoktatását. Az összehasonlításnál azonban sajnos kiderült, hogy egyrészt ezek messze gyengébben voltak felkészítve, mint azok a gyerekek, akiket a családdal egyetértve lelkipásztorok tanítottak, másrészt pedig, hogy számszerűen sem sok az ilyen „magántanuló" család. — A tapasztalat és tények igazolják, hogy a családokban és a fiatal nemzedékben egyre inkább gyengül az istenismeret. A hit pislákoló lesz, torz, babonás elemekkel megfertőzött. Ifjúságunk elidegenedik, vagy hozzá sem „édesedik” a kereszténységhez. Esetleg hiányosan, előítéletekkel ismeri meg azt, ezért nem is vonzódik feléje. A lelkipásztorok érzik, hogy tenni kellene valamit. És éppen a gyökér, a család körül. Annál is inkább ott, mert az egység és összefogó cél nélküli családok építő közösség helyett heterogén „halmazok” lesznek, amelyek szükségszerűen sebeznek apát, anyát, gyermekeket, sőt társadalmat is. — Carter, kanadai püspök az egyik szinódusi összefoglalójában megállapította, hogy ott aközösség szó hangzott el legtöbbször, mégpedig a Krisztusban megépült közösséget jelentő értelemben, melynek arculata személyes, emberi és nyitott. A személyiség kibontakozásának legalkalmasabb melegágya, éltető ereje az ilyen közösség, ennek pedig alapsejtje a család. Ez ellentétben van az ipari társadalmakban kialakult különböző, ún. közösségekkel — mondotta Carter püspök —, melyeket anyagi, politikai vagy más önző (akár közösségi), de evilági érdek tart össze. — Nekünk, lelkipásztoroknak — ezt olvasva — eszünkbe jutnak a viszályban élő vagy már elvált családok férfi és nőáldozatai, akik lemaradnak személyiségük egészséges bontakozásában, telve vannak lehetetlen védekező, sértő, azonnal támadó, félelmi vagy ezerarcú gátlásos komplexummal. Ha pedig az ilyen családok gyermekei jutnak hozzánk, a szívünk vérzik, mert a szegény kis áldozatok majdnem összeroskadnak a sok szeretethiányból fakadó és egyéb sebektől. Mi, keresztények, meg vagyunk győződve, hogy a bontakozás — legyen az az anyagvilágnak, a kozmosznak jövője, a társadalomnak vagy akár a személynek bontakozása — csak természetfeletti erők közbejöttével, segítségével lehetséges. Éppen ezért küldetésünk van a ma emberéhez, a mai társadalomhoz és annak alapsejtjéhez, a családhoz! 55