Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)

1983 / 2. szám - KÖRKÉP - Széll Margit: Ünneplésünk modellje: az Úr napja

Greeley szavai szerint a „pszichodelizmus liturgiáját". Hiánycikk lett tehát az igazi ünneplés öröme, és ez a hiány kihívás a felelős keresztények számára!

3. Megosztjuk a közösséggel! Az ünnepen nem gondolunk a holnapra, úgy látjuk, mindazt, amit összegyűjtöttünk (különböző értékszinten ugyan), most „érdemes elkölteniHiszen „egyszer van ünnep", örömünkben másokat is részesíteni szeretnénk. Vendégeket hívunk, bőkezűen ajándékozunk. Még a családi ünnepek is kitágulnak, egy esküvő akár egy falu népünnepélyévé válhat.

4. Remény az élet értelmében! A születésnap, a családi és nemzeti évfordulók megemlékezések, melyek összekötnek a múlttal, de az ünnep egyben egy boldogabb jövő ígérete is. Távlatot és célt ad, kezdve attól, hogy a napi robotban megtervezzük a hétvégi kirándulást, ábrándozunk a nyári szabadságról, az utazás szépségeiről. így már apró részleteiben is homályosan megsejtjük, hogy az élet egyszer véglegesen beteljesül: örök ünneplésben lesz részünk.

5. Nyugalomra vágyunk a zaklatott köznapok után. A csendet keressük, elmélyedünk a természet, a művészet szépségeiben, egyszer szeretnénk azt tenni „amit akarunk". Meg akarjuk valósítani egyéni ötleteinket, teremtő készségünket a játéktól kezdve a mai, változatos hobbi-lehetőségekig.

ó. Külsőnkben is kifejezzük, hogy ünnepiünk, „ünnepi” ruhába öltözünk, „ünnepi arcot" öltünk, de nem megtévesztésből. Jól tudjuk, hogy a köznapok sodrában gyakran türelmetlenek és kellemetlenek vagyunk, és most szeretnénk jók lenni, önfeledten nevetünk, szépeket mondunk egymásnak, ajándékot viszünk, virágot adunk, a megújuló élet pompás szimbólumát. Betartjuk az ünnep rendjét és rítusát, — ha nem akarunk magunk és mások számára „ünneprontók" lenni.

A keresztény ünneplés formái

A KERESZTÉNY ÜNNEPLÉS az emberi gyökerekből nőtt teljessé. Az első keresztényeknél jól megfigyelhető, hogy ünneplésük fokozatosan tömörül a lényeg felé. A zsidóság szabbat- ünnepe törvényesen biztosítja a heti nyugalmat, amit Stefan Andres az ember egyik leghumánusabb találmányának nevez, még ha később szigorú törvények átkát is vonta magára, így is kifejezte az önkéntességet és a szabadságot, mert abból az igazi istenhitből fakadt, amivel Izrael függetlenítette magát a világi dolgok rabságától. Jól tudta, hogy Isten annak jeléül adta a szombatot, hogy megszentelje népét (vö. Ez 20,12). A kereszténység heti ünnepét Nagy Konstantin 321-ben rendeletileg állami szünnappá tette. (Pannónia népe külön kérelmére engedélyezte a vásárnapokat. Innen ered a magyar „vasárnap" elnevezés). A kereszténység terjedésével a szünnap betartásának törvényes szigora gyakran elhomályosította az ünneplés eredeti lelkületét (a németeknél pl. a munkaszünet megszegését botütésekkel, gyakran a jobb kéz levágásával büntették). Mindmáig kísért a „kötelességvallás'' kényszere, ami ellen Luther is tiltakozott, mondván: „Mi, keresztények mindig ünnepiünk, mert naponta Isten igéjével élünk. Tehát nem a szent ünnep, hanem a szent élet a fontos.”4 — Korának túlkapásai közepette azonban nem vette észre, hogy a köznapok is az ünnep kegyelmeiből táplálkoznak. A keletkezett zűrzavar miatt Nagykátéjába be kellett vezetnie a heti munkaszünetet, hogy biztosítsa a szolgák és robotosok pihenését, és az istentisztelet rendjét.

Aquinói Szent Tamás a tizparancsról szóló magyarázatában, már jóval korábban, elkülönítette a keresztény ünneplés lényegét a törvényszabta előírásoktól és kiemelte mély teológiai jelentését: Az Úr napján „meg kell emlékeznünk Isten jótéteményeiről, mindenekelőtt a teremtés jótéteményéről (beneficium creationis) . .., majd az eljövendő adományokról, amelyek előképek ... különösen a szellemnek az Istenben való nyugalmáról (quies mentis in Deo), akár a jelen kegyelméről, akár az eljövendő dicsőségről... (legyen szó)'. (STh 1—2. q. 100. art. 5. ad 2.)

A II. Vatikáni zsinat a liturgikus konstitúcióban a sajátos keresztény ünneplésmódot azzal újította meg, hogy visszatért az eredeti forrásokhoz: „Az egyház kezdettől fogva sohasem mulasztotta el, hogy gyermekei a húsvéti misztérium megünneplésére gyűljenek össze, ahol először felolvassák azt, amik róla (Krisztusról) a Szentírásban állnak, ...bemutatják az eukarisztiát és hálát adnak Istennek nagy ajándékáért, Jézus Krisztusban ... a Szentlélek ereje által..." (SC 6.)

„Az Úr napja a feltámadás napja, a mi napunk ez" (Szt. Jeromos)

MINDEN ÜNNEPLÉS PROTOTÍPUSA, MODELLJE A VASARNAP. A mozarab liturgia ősi szövege ezt írja: „Az Úrnak napját áhítattal ünnepeljük..., mert ránk sugárzik a feltámadás és a béke napja, akkor támadt Krisztus fel, a hívők élete" (PL 85,23).

A II. században már véglegessé vált a vasárnapi ünneplés alakja: „Az Úrnak szentelt napon gyűljetek össze, törjétek meg a kenyeret és adjatok hálát, miután előbb megvallottátok bűneiteket" (Szír egyh. rendelkezés).