Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Tarnay Brúnó: Biztonság vagy borzalom?
rejt is — még a veszély vállalásának emberileg elfogadható, emberségünk kifejlesztésének normális feltételeihez sorolható. Figyelemre méltó, hogy ezt az energiaforrást csak átmeneti, szükségmegoldásként tudja elfogadni. Ritkán tudatosul ugyanis teljes mértékben, hogy jelenleg elért, kvalifikált életstílusunk mennyire szoros, elválasz hatatlan függésben áll az energia- szükséglettől. Legfeljebb néhány napig éli át ennek a problémának súlyát, amikor például New Yorkban 40 fokos párás hőségben leállnak a klimaszabályozó berendezések, vagy Münchenben egy váratlan tavaszi hóvihar alkalmával napokra megbénul a forgalom, hírközlés, világitás (mindkettő konkrét eset a közelmúltból) — ilyen élmények természetesen nálunk sem ismere lenek. Ebben a kérdésben tehát a tömegeket, testvéreinket inkább bátorítani kellene: merjenek együttélni a kockázattal úgy, amint együttélnek az autóutak veszélyeivel, a kémiai üzemek balesetveszélyével és környezetszennyező hatásával, amint a röntgenorvos és a több ezer méter magasságban tartózkodó sielő a sugárzásveszéllyel, vagy még inkább: ahogyan Kalifornia, Japán vagy Dél-Európa kény elen együttélni a kétségkívül újra és újra bekövetkező természeti katasztrófák fenyegetésével. Bátorság és találékonyság! — mondtuk a bevezetésben. Ami a fegyverkezést illeti, a kérdés a tudomány számára is annyira bonyolult, hogy egymaga nem képes az ésszerű emberi magatartás elveit meghatározni. Weisskopf idéze t interjúja során, elég sötéten látó nézeteknek adott kifejezést a békét akaró kutatók törekvéseivel kapcsolatban. (Bizta'ó jelnek tekinti viszont, hogy a fegyverkezéssel szembeszálló mozgalmak nemcsak Nyugat-Európában, hanem az Egyesült Államokban is erősödnek.) Felhívta azonban a figyelmet II. János Pál pápának a CERN-hez intézett beszédére, amelyre mindeddig nem ügyeltek eléggé. A fizikus így fejezte ki a pápa egyik alapgondolatát: amint a mikrofizika anyagi részecskéinek leírásában komplementáris mérési módszereket kell alkalmazni, — úgy az élet vezetésében is: tudomány és vallás egymást kiegészítő útmutatására van szükség. — Ezen a nyilatkozaton érdemes alaposabban elgondolkodni. „Vallás" az adott összefüggésben nem egy adott felekezet tanítását, egy tömb berendezkedésének alapelvét, nem is csupán egy világnézetet jelent, hanem sokkal inkább azt a természetünk mélyén élő meggyőződést, hogy az emberi élet szent, az emberi személy világunkban a legnagyobb érték, — amely hitet keresztény felfogás szerint a Teremtő adta. A történelem tanít arra, hogy a vallásháborúk, keresz'esháborúk, a „szent háborúk" nagyon is emberi érdekekkel szövődtek össze, sőt gyakran ezek voltak a véres kegyetlenkedés igazi indítékai. Tudjuk azt is, hogy Jézus következetesen visszautasította a messiási szent háborút. — Fegyverhez csak akkor nyúlhat az ember, ha övéi, hazája, társadalmi élete és épsége forog kockán. Ilyenkor természetszerűen kötelessége ártalmatlanná tenni a támadót — cum moderamine inculpatae tutelae, tette hozzá az erkölcstan, vagyis úgy, hogy még a támadó épségét is csak a lehető legkevésbé veszélyeztesse. — A Hegyi beszéd félreértése és teljesen irreális az a felfogás, amelynek értelmében a kereszténynek soha, semmi körülmények között sem szabad fegyveres védekezéshez folyamodnia. Jézus szavai ugyanis eszményt és lelkű letet állí anak szemünk elé, amint az Apostol megismételte: „Ha ellenséged éhezik, adj neki enni... ne hagyd magad legyőzni a rossztól, te győzd le a rosszat jóval." (Rám 12,20—21)2. — Ezt a magas erkölcsi eszményt konkrét helyzetekre kell alkalmazni — még inkább, mint minden, emberi cselekvést szabályozó normát, különben ellentétbe kerülünk a Törvényalkotó igazi szándékával. Csak a tisztán elméleti, spekulatív, logikai vagy matematikai formulákat alkalmazzuk mindig egyértelműen, — a konkrét ember ellenben lényege szerint szituációban él, körülmények, adottságok szövevényében.3 Mit lehetne tehát a jelen pillanatban, itt és most, mondani, — mit adhat a világnak az a hit, amely már kifejezetten az Evangélium lelkületéből táplálkozik és amelynek nagyságát kifejezetten vagy burkoltan oly sokan elismerik? — Az atomfegyver nem lehet sem védésem támadófegyver — mondotta König bíboros az Osztrák Katolikus Nap alkalmával, 1982 novemberében. A fentebbiekkel összevetve nem szükséges további magyarázat. Miután azonban ezek a fegyverek világunkban készenlétben állnak, az igazi, áhított béke politikája csak hosszú út lehet. A Római Szentszék békepolitikája, amint azt egy nemrég megjelent nagy munka kifejti, valószínűleg minden oldalon elfogadható.4 Alapállása: „Erőszakra nemet — a. békére igent mondani.” A béke természetesen csak a teljes igazságosság megvalósulását követheti. így ez a békepolitika egyáltalán nem „minden áron pacifizmus”, — bizonyos társadalmi feltételek nélkül a béke nem lehet tartós (5. I.). „Amíg ezt a célt el nem értük, amíg meg kell elégednünk a katonai nyomás fokozatos enyhülésével, addig a leszerelésnek kiegyensúlyozottan kell végbemennie, úgyhogy egyik fél se kerüljön hátrányos helyzetbe” (uo. 72—73. I.). A szerző, a Vatikán államtitkára, ezt az utat mint „etikai idealizmust" és „antropológiai realizmust’ képviseli. Céljaink ugyanis lehetnek magasz'osak és elvileg meggyőzőek, mi azonban, akik az ideál felé törekszünk, gyönge és tévedésnek kitett emberek vagyunk. Casaroli bírálja azt a felfogást, amely az egyházi tisztségviselők konkrét, gyakorlati lépéseit is mintegy tévedhetetlennek tartja. — Nem kell-e ezt mindnyájunknak ma4