Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)

1983 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Bozóky Éva: A környezetvédelem: embervédelem

ban volt használati tárgyaival, amikor még maga szőtte-hímezte, faragta őket. Márpedig a környezetvédelem a rendezett, tiszta, esztétikus otthonokban kezdődik, mert ahol “b közvetlen környezet kusza, ott sem a fej nem lehet tiszta, sem a külvilág nem várhat sokat. Ahol pedig a tárgy a könnyen pótolható értéktelenséget sugallja, ott igen nehéz felfogni, hogy a fának évek kellenek, míg megnő, a kitaposott fű pedig nemcsak új vetést, de még talajjavítást is kíván.

A városi életforma elidegenítő hatásával szemben csak az erős tudatosság, a szüntelen belső védelmi készenlét segít, és a tudatosságra törekvők összefogása. Az egymásra figyelő közösség. — Nem mintha a falusi lakosság nem mérgezné olykor a környezeté1. De nem az elidegenedés, hanem a hozzánemértés miatt, amikor nem képes felmérni a növényvédő vegyszerek hatását. (Furcsa is belegondolni: néhány gramm gyógyszert — igen helyesen — csak orvosi receptre kapunk, ám több kiló halálos mérget — igen helytelenül — megvásárolhat az is, aki még a használati utasítást sem tudja elolvasni!) Ez azonban csak tudatlanság, amin segít a felvilágosítás, tanítás. A földközelben élő ember szereti természeti környezetét, ha nem is mondja, nem is áradozik róla. Hogy mennyire, az csak akkor derül ki, amikor városba kerülve, sorvadozni kezd. — A földközelség állapotát kellene visszaszereznie a városlakónak is, de csak akkor lesz rá módja, ha nem pusztítja sáskák módjára azt a természetet, amelyből az élet fakad, az övé is.

„Minden egész eltörött...” „...minden egész csak részekben lobban, minden egész darabokban.’ Az Ady-vers fejezi ki leginkább a modern ember lelkiállapotát. A totalitás veszett oda, a teljesség érzése. Nap-testvér, Hold-nővér közelsége, a szeleken átzúgó végtelen. Az emberi létezés részekre morzsolódott, s a közeli rész eltakarja az egészet. A fa az erdőt. Rész-folyamatokra bomlott a munka is, kereset lett belőle alkotás helyett. Részekre bomlanak a közösségek, a nagycsaládok, gyakorta még a család-mag, a kiscsalád is. — A részfeladatok és rész-kapcsolatok közt sürgölődő felnőttek fáradt szórakozottsággal nevelik gyermekeiket, utóbbiak a szeretet-napfényből keveset kapva, eleve idegenül merednek a teremtett világra.

A totalitást veszteit ember óhatatlanul mérték- és aránytévesztő lesz. Csupán a részeket látva és felnagyítva, elvész napi tennivalói között, és még önmagát is kisebbnek érzi annál, ami lehetne, helyét pedig a világban és az élet-adta közösségekben sem meglelni, sem felmérni nem képes. Parányi célok között sodródik, igazi célt nem lát, figyelme elaprózódik, és még az is nehezére esik, hogy közvetlen környezetében rendet tartson, vagy éppen saját fejében, ahol a felhalmozott rész-tudás belehalványul az összevisszaságba — hogyan is tudna ügyelni egy erdőrészre, mely nem „övé’ ? Nem övé, mert ahhoz, hogy annak érezze, a teljesség élménye kellene. — Az egyik tehát szemetel, a másik sétáló gyermekek orra alá pöfögted autómotorjának bomlástermékeit, a harmadik belefolyatja állóvizeinkbe a permetezésre használt mérgek maradék oldatát, a negyedik inkább bün.etést fizet, semhogy beszerezné a szükséges szűrőberendezést a gyárra, melyet vezet, mert a büntetés „olcsóbb". A fákat itt is, ott is irtják: valakinek kell a faanyag, valakitől elveszi a kilátást, valaki kényelmes ahhoz, hogy az ősfák megkímélésével tervezzen épületet. Olyannyira, hogy egyre- másra feltűnik — és éppen fákra tűzve! — a kézzel írott ajánlkozás: „fakivágást vállalok". Miért nem faülte ést vállal az illető? Mert tudja, hogy akkor alig kapna munkát. A rombolás könnyebb... — A jelszó mindig ugyanaz: „úgysem látják, más is ezt csinálja".

A környezetvédelem etikai kérdés. A környezetet csak az védi, óvja, kíméli, szépíti, aki a természetet a beletartozó emberrel együtt értékeli. Mert hiszen az emberről van szó, a másik emberről, de önmagunkról is. Közös otthonunk a Föld, nem válhat lakhatatlanná... Emberszeretet nélkül nincs környezetvédelem, azzal együtt pedig: etikai kérdés. Korrektség, felelősségtudat, becsület kérdése. Az élet, a biológiai létezés tiszteletének kérdése. Az emberi minőség fokmérője.

Albert Schweitzer írja emlékiratában, hogy amikor első kórházát építette Lambarené- ben, a kijelölt helyen óriási hangyabolyra bukkant. Nem engedte kiirtani a hangyákat, nem akart pusztítani, ha nem feltétlenül muszáj. Más területet jelölt ki. Bennszülött munkásai bolondnak vélték. — Az élet ilyen abszolút tisztelete a valóban „nagykorú", bölcs ember sajátja. Alacsonyabb fokon, a természetes ember hajlandó követni az állatok ösztönét: az erősebb megeszi a gyengébbet. Milyen sok minden belefér XX. századi létünkbe! Az állati ösztönöknek alárendelt ember: az elgépiesedett ember; a háborúkban vadul öldöklő ember — és az áldott orvos, aki odahagyja katedráját és orgonáit, hogy segítsen azokon a szenvedőkön, akikkel senki sem törődik, de közben védi a természetet is, noha az szabadon tenyészik őserdei bujaságában, ám az élet tisztelete még ott sem engedi az oktalan pusztítást.

57