Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Oláh Miklós: A hajlott kor karizmája
Nevelés, minden nehézség ellenére. Környezetünket, embervoltunkat, a Földet, e fenyegetett baljós csillagot megmenteni csak úgy tudjuk, ha a nagy eszményképek felé irányítjuk gyermekeinket, visszaadván nekik a teljességet, vele együtt földi hajlékunkat, a szépséges világot. Eleinte úgy tűnik, ez nem is olyan nehéz, hiszen a gyermek antropomorf látásmódjával átlelkesíti a világot. Kenyeres pajtása minden elérhető kutya, macska: ha jó példát lát, a virágot is meglocsolja, bizonyos tárgyakhoz (baba, mackó) beszél. Ám a gyermek sem ártatlan, önzés és agresszivitás átkával érkezik a világra. Pajtását egykönnyen megveri, játékát elveszi; az állattal csupa kíváncsiságból kegyetlenkedik, szeszélyes kedvében a virág szirmát is letépi. Később megtanulja, hogy agresszív ösztöneit ajánlatos fékeznie, mert a felnőtt erősebb és büntet. A nevelés útja azonban mégsem ez, bár olykor a büntetés elkerülhetetlen. De aki csak a büntetéstől félve kerüli a rosszat, az nem jó, hanem gyáva. És megbízhatatlan, hiszen nem állhat csősz minden bokorban. A nevelés célja az etikai személyiség formálása, az olyan emberé, akit nem a csősz, hanem a lelkiismeret tart vissza. Az ilyen embert a szeretet formálja, mely „mozgat napot, holdat, és minden csillagot". Az a feltétlen, fáradhatatlan és áldozatkész szeretet, mely az egész gyermekkort beragyogja, és példamutatóan kiárad az emberi és természeti környezetre egyaránt; amely nem fényűző ajándékok „robotmegváltásával" igyekszik biztosítani a felnőtt szabadságát, hanem örömét leli abban, hogy az induló embereket Isten szép világában kalauzolja, léoten-nyomon figyelmeztetvén őt arra, hogy érző, élő lények veszik körül. Nem elég azonban, ha csak mondjuk neki: a szó elhalkul az emlékezetben. Ahogy minden barátság az élet gyakorlatában edződik, a környezettel szövődőt is gyakorolni kell: A madáretetés, növénygondozás, természetjárás, állatmegfigyelés alakítja ki azt a szokásrendet, amellyel már nemcsak az ártó mozdulat lehetetlen, de a védelem elmulasztása is. Akit gyöngéd és szeretetteljes bánásmód nevel, az azt találja természetesnek, és azt adja tovább, még akkor is, ha maga körül, kortársai közül soktól mást lát. A teljesség átélése — a hivő számára — Isten közelségének megtapasztalása. A hit azonban: kegyelem. Útját csak előkészíteni lehet, és csak olyan mindent átfogó szeretet ek mely állandóan tanúskodik e szeretet végső forrásáról. — Isten az embereken keresztül irányítja a világot; rájuk bízza, mit tesznek vele. Az övéinek kell tehát példát adniok, tudván tudva, hogy a környezetvédelem embervédelem, hogy a kettő el nem választható, s hogy meg lehet fékezni ezt az önsorsrontó emberiséget, ha legalább néhányon akadnak, akik útját állják a rombolásnak. Lehet-e? Talán. Mert sokakban él a vágy, csak nem tudják, merre induljanak; s a vonat ablakán kiröpítik a sörösüveget, de nem tennék, ha egyetlen egyszer biztató, meleg, emberi szóval illetné őket valaki, s megmondaná, hogy a világ szép, az életnek pedig van célja és értelme. Bozóky Éva A HAJLOTT KOR KARIZMÁJA ízes és zamatos ez a szép magyar kifejezés. Nyelvünk nemcsak azért mondja hajlott korúnak az idős embert, mert tartása fáradt, olykor kifejezetten görnyedt, hanem több is van ebben a szóban. Benne érzem a telt kalász hajlottságát is, és — mivel az ilyen korúak általában tapasztaltabbak, tisztábban látóak, s ugyanakkor védelemre, támogatásra szorulób- bak, mint a fiatalok — odahajlását az Istenhez. Kétségtelen, hogy a sír felé is hajolnak, de a keresztény számára a sír nemcsak befejezés, hanem kezdet is, a halál pedig Istenhez és a beteljesedéshez vezető „boldog út’. 1. Az idős emberek helyzete és megbecsülésük kérdése. — „Fájdalmas tény — írja a Hitélet —, hogy napjainkban jobban gondoskodnak az elhunyt családtagok sírjáról, mint az elő öreg hozzátartozókról. Legalább nekünk be kell látnunk, hogy a gyermekek és öregek helye a családban van. Szeretni az öregeket és a gyermekeket: bizonyára az egyetlen lehetséges keresztény álláspont, mert kereszténynek lenni annyit jelent, mint hinni a jelen, a múlt és a jövő értékeiben." A nyugalomba vonulás és a családi sejt szétbomlása magányossá, haszon alanná és siralmassá teszi az öregember életét — fogalmazza meg a sivár valóságot S. de Beauvoir. Tapasztalataink is azt mutatják, hogy nem sokan vannak olyanok, akiket a nyugdíjazás és az ezzel járó változások nem rendítenének meg egész személyiségükben. 58
