Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Bozóky Éva: A környezetvédelem: embervédelem
A KÖRNYEZETVÉDELEM: EMBERVÉDELEM Szubjektív vallomás. Nem kellett Hozzá Pasolini filmje, legkorábbi eszmélésemtől fogva magam is úgy láttam lelki szemeimmel a Megváltót, amint jön, jön Galilea virágos mezőin, frissen kaszált sarjúrendek között; megáll a sokasággal szemben a hegyen; halászbárkára száll a Genezáret partján — talán ezért is éreztem mindig fokozott közelségét a Balaton fényküllős ragyogásában —; vagyis mindig szabadban, természetközeiben, sohasem házban, szobában, zárt helyen. Még az utolsó vacsora művészi ábrázolásai közül is azokat érzem valahol mélyen, igazán hitelesnek, melyek látszólag a legkevésbé realisták: a reneszánsz festőkét, akik nyitott oszlopcsarnokokon át hozzák be a kertet, a ciprusok zöldjét a coenaculum-ház ebédlőjébe. Holott kétségtelen: az a ház aligha hasonlíthatott egy toscanai reneszánsz palotához. És mégis, mert az evangéliumok egész légköre a természet közelségét sejteti a példázatok agrárius jellegével, a verebecskével, melyen Isten gondviselő tekintete őrködik, a mezők liliomaival, melyeknek szépsége elhomályosítja Salamon káprázatos udvarának fényét. Az első környezetvédő. A „szabadban" tanító és gyógyító Jézushoz kapcsolódik, mintegy belőle sarjad az assziszi Szent kozmikus, a mindenséget átölelő életérzése: a környezetvédelem fogalma bennem szinte automatikusan társul Szent Ferenc alakjához, s bár jóllehet, merész állítás őt az első környezetvédőnek nevezni, mégis elképzelhetetlennek látszik az ő lelkisége nélkül környezetet védeni. Prédikált-e valóban az állatoknak? Vagy embereknek szánta a madarakhoz intézett igéket is? Mindenesetre túláradó szeretettel érezte meg ösz- szetartozásunkat Isten teremtett világával, amely minden bizonnyal már akkor is védelemre szorult. És akkor is az ember érdekében. Itália lakosainak jelentékeny része már városokban élt. A régi olasz kisváros tüneményesen bájos köztereivel, karnyújtásnyi széles sikátoraival minden szépsége ellenére táptalaja lehetett a járványoknak; a csatornázatlan, zsebkendő- nyi területen az összezsúfolt sokaság aligha törődött sokat a tisztasággal; a kapuboltok és pinceműhelyek mélyére ritkán vetődhetett be a napsugár. A városban élő ember kapcsolata már kezdett meglazulni a környezettel (bár a kisváros lakója még ki-kijár falakon kívüli szőlőjébe vagy gyümölcsösébe), s ha nem is veszélyeztette azt oly mértékben, mint nagyvárosi utóda, érzelmi világa feltehetően szegényedett azáltal, hogy a vaskos falak közé szorult. És ekkor jött Isten szegénykéje, a Poverello, hogy az emberi élet olyan dimenzióit tárja fel, melyekért 800 év után is hálásak lehetünk neki. Sőt most igazán. A műanyagba burkolt ember — és a természet. Egy idős, de fáradhatatlan botanikus mondta egyszer keserűen, amikor szokásos növénygyűjtő útjáról visszatérve találkoztam vele: — Ha az ember konzervdoboz és nylonzacskó nélküli erdőkre vágyik, akkor talán a Himaláját kellene megmásznia ... A modern városlakók sokasága, ha ki is megy a természetbe, legfeljebb a tüdejével érzi, hogy adományban részesül, de korántsem az eszével és a szívével. Nem kapcsolódik bele a biológiai összetartozás nagy áramába, nem érzi tágabb otthonának a teremtett világot, az csupán annyi a számára, mint az üdítő ital a kertvendéglőben, A kő-dzsungel mű-környezete akkor is fogvatartja, amikor kilép belőle, ha egyáltalán kilép. (Lehet, hogy csupán robogó kocsija ablakából szórja ki a szemetet.) Gépek és műanyagok között él, és szívével még drágán szerzett tárgyaihoz sem kötődik; ha van rá pénze, egykönnyen divatosabbra cseréli őket. (Eszébe sem jut, hogy a tárgyon is valaki, valakik érintését szeretjük; az ot honnak azt a varázsát, amelybe beletartoznak a rég elköltözöttek is.) Csakhogy, aki a természettől elszakad, el ávolodik előbb-utóbb az emberektől is. Ugyanazon okból. „Elidegenedés” — így hívják korunk betegségét. Mindezért a nagyvárosi életformát okolnánk? Korántsem. A nagyváros tagadhatatlanul könnyebbé teszi sok tekintetben az életet, és csak a hamis roman.ika sírja vissza, hogy korsóval menjünk a kútra, fát aprítsunk és kemencében süssük otthon a kenyeret. A város előnyei vitatható.lanok, bár a kertvárosi, elővárosi élet- és településforma látszik e téren legvonzóbbnak, s a jövő útjának. A nagyváros ártalmaival szembeni immunitást leginkább az elővárosi életmód adhatja meg, míg a kőtenger, a természetből való teljes kiszakítottság felborítja az ember biológiai egyensúlyát. (Amerikai szociológusok állapították meg anyakönyvek vizsgálata útján, hogy a mammut-városok belsejében egyfolytában élt családok négy nemzedék után kihaltak.) A környezetvédelem az otthonokban kezdődik. A futószalagon gyártott tárgyak közt élő ember egykönnyen megszokja, hogy ami tönkremegy, egykönnyen pótolható. Más kapcsolat5ó
