Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Cselényi István Gábor: A környezetvédelem problémája és a keresztény felnőttképzés
mai problematikánk nyelvére: nem az evilág oldaláról elvárhatók, hanem nem remélt garanciák teljesednek be ezzel Krisztus életében, s ez a keresztény embert optimizmusra kell hogy hangolja: Isten nem feltétlenül a felszín töretlen lendületében tárja fel számunkra önmagát; tartogat érthetetlen bukásokat is, végső ígéretei mégis mérhete lenül fölülmúlják mindazt, amit elvárhatunk vagy csak megálmodhatunk. Mérték ártó keresztény derűlátásunk segíthet annak a kiábrándultságnak, világfájdalmas hangulatnak a feloldásában, amely számos kortársunkat jellemzi. Cselekvési modellek Láthattuk, hogy legdöntőbb hUigazságaink hatóerőt jelenthetnek abban a tudatátalakító munkában, amelyre korunknak szüksége van. A tisztán intellektuális újraértékelés azonban egymagában még kevésnek tűnik. Mint Wilhelm Dreier írja (Zukunft durch kontrolliertes Wachstum), „cselekvést megváltoztató képzésre" van szükség, azaz a tudati áthangolódás mellett erkölcsi szemléletünket, életvitelünket is mindenestől meg kell változtatnunk. S itt már nem elég a megszokott egyedi-etika jólismert eszköztára: a lélek Istenhez való viszonyának számonkérése. Még ha mindenki eleget is tenne egyéni erkölcsi kötelezettségeinek, akkor sem tudnánk kikerülni a ránk nehezedő válságokat és veszélyeket. Új, szociális etikára, a korproblémák iránti érzékenységre, „emberiségben' gondolkodó emberfőkre van szükség, hangoztatja Dreier mellett a kö et szinte minden szerzője. A mai ember cselekvésmódjának megváltoztatásáért mérhetetlenül sokat tehet kereszény erkölcshagyományunk, de csak akkor, ha elveit immár szociális tartalommal éljük meg. Az egyedi szabadság csak úgy hiteles, ha társadalmi felelősséggel párosul, ha töretlenül megmarad „lét és tudat dialektikája ’ (185.0.). Értékhagyományunkból legközvetlenebbül a lemondás, a helyesen értett szegénység elve alkalmazható mai életvitelünkre. Félreér és lenne azonban azt mondani, hogy a keresztény köteles lemondani a technikai vívmányokról, „járj, úgymond, autó helyett gyalog” vagy „magánautó helyett nyilvános közlekedési eszközökkel" s b. A lemondás nem tagadás, hanem túlhaladás, az énes érdekeknek a közérdek alá rendelése. Ezért ez az elv „Használj kevesebb energiát, korlátozd fogyasztásodat" — már sokkal használhatóbb. Közösségeinknek arról is tanúságot kell tenniük, hogy emberségünkben (pl. egymás segítésében) növekedhetünk akkor is, ha az életszínvonal — anyagiakban mérve — rohamosan már nem fog tudni emelkedni, legfeljebb csak lassacskán, vagy talán meg is áll egy szinten. Új tartalmat kap a szeretet alaperénye is, amely egyik legdöntőbb tényező az új „életminőség ' építésében. Csak a hamis, teljesítményben gondolkodó emberkép vélheti úgy, hogy a gyengék, a betegek, az öregek a társadalom peremére valók, nem értékesek. Felkarolásuk közügy, számunkra kötelesség, mint erre Püspöki Karunk 1982. őszi egyik körlevele is rámutatott. De a gyöngék védelmének szeretetből fakadó elvé; ki kell terjesztenünk a kevésbé fejlett országokkal való szolidaritásra s a jövő nemzedékért vállalt felelősségre is (a csak jelenben való gondolkodás már csak ezért sem elégséges). De a szeretetnek integráns része a természetért vállalt — mondjuk így — diákónia is. S itt kell érintenünk a szorosabb értelemben vett környezetvédelem erkölcsi vonatkozásait. A túlterhelt — élő és élettelen — természet maga is irgalomra, orvoslásra szorul. Mint Kurt Oester írja (Einige Gedanken zur Umweltverantwortung der Kirche), új szemlélettel, „aktív alázattal1 kell közelednünk a természethez, fákhoz-füvekhez-virágokhoz, csínján kell bánnunk a kémiai s egyéb ha óanyagokkal is. Ez lehet egyéni feladatunk. De közösségeinkben is sokat tehetünk: a templomainkat legtöbb helyütt övező kertet, parkot könnyen átalakíthatjuk igazi zöldövezetté, kivehetjük részünket a község, a város parkosításából, más társadalmi munkáiból is, melyek a természet védelmét szolgálják. S itt lehetőség lenne az ökumenizmus szélesítésére U. A környezetvédelem elvi kérdéseiről született már ökumenikus nyila kozat (pl. az NSZK-ban). Gyakorlati kérdésekben is megvalósulhatna a felekezetek összefogása: az „oikosz1: a ház (paróchia és lakóházak), a lakott föld, a természeti adottságok, az egészséges emberi környezet védelmére. így az a lelki-szellemi környezetvédelem, amely a templom tudatátalakító tégelyében elkezdődik, még foghatóbb valóságtartalmat kaphatna a konkrét közös cselekvésben. Cselényi István Gábor 55
