Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Cselényi István Gábor: A környezetvédelem problémája és a keresztény felnőttképzés
tudományág s az emberiség sorsáért felelősséget vállaló minden világnézeti rendszer és szervezet együttes erőfeszi.éseit. Ez a munka napjainkra már meg is indult. Szinte nincs is olyan kutatási terület, amely ne beszélne a környezetvédelem feladatáról, természetesen a maga szemszögéből. Az ökológia gazdasági modelleket kínál, nemzetközi összefogást sürget, a biológus, az orvos életmódbeli változtatást követel, a szociológus a társadalmi gyökerekig nyúlik le, a politikus új energiapolitikába kezd. Még az egyes tudományágakon belül is más és más összefüggésekre mutat rá a szocialista vagy a kapitalista, vagy az elmaradott társadalmi-gazdasági struktúrával rendelkező országok képviselője. Nem lehet feladatunk itt ezeknek a szakkérdéseknek az ismertetése. Feltétlenül érint azonban bennünket, keresztényeket is az a lelki-szellemi környezetvédelem, ti. az a tudatátalakítás, amelynek kísérnie kell a szemünk láttára végbemenő korszakváltást. A környezetvédelem mint képzési feladat Ez a szellemi áthangolódás új feladatot ró a ma és a holnap minden képzési formájára, szekularizált és vallásos szinten egyaránt. Szóljunk ezért előbb e tudatformálás általános jellemzőiről. Nem egyszerűen adatok közléséről van i;t szó, mutatók, statisztikák ismertetéséről, hanem alapvető nézőpont-változtatásról. Az ökológiai kérdések, a közvetlen vagy távolabbi jövő dolgai legtöbb ember érdeklődési körén kívül fekszenek. Viszonyunk a természet- tudományok iránt „a kőkorszaki mitikus beállítottságnak felel meg ‘ (Xaver Fiederle), tudatunk „anakronisztikus', tudásdeficitben vagyunk, s ez erősíti a technológiai válságot, sőt pánikreakcióhoz, érzelmi szembenálláshoz vezet a holnap követelményeivel szemben. Mindenekelőtt tehát az érdeklődést és az érdekeltséget kell a képzési munkának felkeltenie — bármilyen formában történik is — az emberiség e korproblémái iránt. Csak ezután kerülhet sor kivezető út keresésére: hogyan tudnánk az anyagi növekedés visszafogása mellett is növekedni emberségben, minőségben (hiszen nem egyszerűen „növekedés-stop”-ról, lecövekelésről van szó). De vajon nem utópia-e új képzési formától várni a váhozást? — kérdezhetné valaki. Nos, mint láttuk, a mai válságok mélyén tudati-szellemi folyamat rejtőzik: az ember- és világkép bizonyos beszűkülése. Ennek helyreigazítása nem képzelhető el másképp, mint tudati átprogramozódással: korlá.aink reális behatárolásával, a csak-anyagi fejlődésen túl az erkölcsi-emberi többéválás sürgetésével, s így új „életminőség ' keresésével. Ebből a tudatátalakításból korunk teológiájának s az arra épülő (főleg felnőtt-) kate- kézisnek is ki kell vennie a részét. Komoly esélyt jelent, hogy a lelkipásztorkodás maga is tudatalakító munka, mely metanoját, átformálódást követel. A lelkiismereti fórum minden fórumnál könnyebben leplez le hamis beidegződéseket, kis-démonokat, könnyebben rela- tivizál ál-abszolutumokat. A hivő közösség pedig olyan cselekvési modellt tud adni, az egymás iránti fogékonyság beidegzésével, amely „nagyban’ is kamatoztatható: a szülők szemléletváltozása kihat gyermekeikére, a csoport tagjai hatással lehetnek a hívek passzívabb rétegére, részt vállalnak a lelkipásztorkodásnak ebből a formájából is, s így az egész közösség állásfoglalása kisugárzik a társadalmi környezetre, sőt — még ha lehatárolt körön belül is — az emberiség egészére. A környezetvédelem „lelki" vonatkozásairól a trieri Katolikus Akadémia Oberleben wir die Zukunft? (Túléljük-e a jövőt?, Stuttgart, 1979.) című kiadványa alapján szeretnénk szólni, amely éppen e lelki-szellemi környezetvédelem kézikönyvéül kívánt szolgálni (a trieri akadémia és a rheinland-pfalzi felnőttképző munkacsoport közös tanácskozásait foglalja írásba). Természeesen, mellőzzük az egyes tudományágak szakkérdéseit, s a kizárólag csak az NSZK-t érintő vonatkozásokat, csupán a teológiai alapgondolatokat idézzük fel, amelyek azt körvonalazzák: miben segítheti hitünk a jövő érdekében szükséges tudatátállítást. A teremtettség korlátái A növekedés határainak felismerése teológiailag több oldalról is megragadható. Mindenekelőtt teremtett-voltunkra figyelmeztet. Mint a jelzett könyv szerkesz ője, Eberhard Pies írja bevezetőjében (Umweltkrise als Bildungsaufgabe), egyházunk mindenekelőtt azzal segítheti az értékek újraátgondolását, ha tudatosítja: az élet — ajándék, adomány, meghatározott időre szóló kölcsön, amely az ember gondjára van bízva. A korlátlan anyagi fejlődés pedig — mítosz, amelytől meg kell fosztanunk közfelfogásunkat. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a teremtés — mai látásmódunk szerint — nem foglalná magában a fejlődést, csupán annyit, hogy ez nem mindig töretlen, már az „ember előtti” létfokokon sem, az ember történelme szintjén pedig nagyon is visszaesésekkel tarkított. Vállalhatjuk a továbbfejlődés követelményét, azonban ezt immár nem tisztán az anyagi feltételek könnyebbé válásában, ha53
